A Red Bull lassan elveszi a bécsi szurkolók kedvét a hokitól. Múltkor egy harmad, most három perc alatt józanították ki a Vienna Capitals híveit. A Linz és az Olimpija Ljubljana az első harmadban elrendezett mindent, a 14. perc után nem esett gól.
A salzburgi csapat megtáltosodott, írtuk legutóbb. Most is tehetnénk. A 34. percben 3-0-ra vezettek a bécsiek, de rá két percre beindult a válaszhenger. Három perc alatt egyenlítettek a Red Bull-osok. A záró játékrész végéig nem esett több gól. A legtöbben a hosszabbítást várták, de Thomas Koch nem késlekedett. 59:18-nál bevágta a győztest. Nagy szomorúságot okozott 4500 embernek. A fővárosiaknak a hátralévő négy mérkőzés mindegyikét meg kell nyerniük, különben kiesnek.
Az első linzi mérkőzés magabiztos hazai sikere a múlté. Az Olimpijában Westlund ismét szenzációs, az egész tengerentúli légió folyamatosan meghálálja a befektetést. A 14. percben kialakult a végeredmény. Érdekes, hogy a négyből két gól emberhátrányos szituációban született. A múltkor írtunk Todd Elikről. Vele kapcsolatos friss hír, hogy újabb szezonra kötelezte el magát a folytatás és az Olimpija mellett. Nem csoda, hogy ragaszkodnak hozzá. Közel kétpontos átlagot hoz meccsenként, vasárnap is két gólt készített elő. A csapat az előző mérkőzésen mutatott szurkolói magatartás miatt 1500 eurós büntetést kapott az EBEL-től.
negyeddöntő
Vienna Capitals (1)-Innsbruck (8) | 3-0 | 3-0 | 4-1 | 4-3 | ||||
Klagenfurt AC (2)-Ol. Ljubljana (7) | 0-3 | 1-3 | 0-4 | 2-3 | ||||
BW Linz (3)-Acroni Jesenice (6) | 3-2 | 5-2 | 2-4 | 4-3 | 1-4 | 5-3 | ||
RB Salzburg (4)-Villach SV (5) | 3-2 | 5-4 | 4-1 | 0-3 | 2-8 | 3-0 | 02.14. | 02.14. |
elődöntő
Vienna Capit. (1)-RB Salzburg (4) | 0-3 | 2-4 | 2-5 | 3-4 | 03.04. | 03.06. | 03.09. | 03.11. |
BW Linz (3)-Ol. Ljubljana (7) | 1-2 | 4-1 | 2-3 | 1-3 | 03.04. | 03.06. | 03.09. | 03.11. |
döntő
0-0 | 03.13. | 03.16. | 03.18. | 03.20. | 03.23. | 03.25. | 03.27. |
A táblázatban a csapatnevek után zárójelben az alapszakaszbeli helyezésüket találják, vastaggal a két csapat párharcának összesített állása szerepel. A belinkelt eredmények a lejátszott meccsek végeredményei, rájuk kattintva a statisztika ugrik fel. A dátumok a várható mérkőzésidőpontok. 5 rubrika esetén 3, 7-nél 4 győzelemig tart a páros mérkőzés.