Két csapat csatlakozott ma a Dab.extra.hu együtteséhez. A HC Csíkszereda és az Alba Volán is fölényes győzelemmel került a legjobb négy közé.
A szerdai 3-1-re még két gólt pakoltak a csíkiak, 5-1-re verték meg a Miskolci Jegesmedvéket. Ahogy az első meccsen, úgy a másodikon is csak a vége felé szerzett gólt a borsodi csapat. A játék képe egyértelmű hazai fölényt mutatott, nem meglepetésre.
Az Alba Volán hívei lélegzet-visszafojtva figyelték az előző napi mérkőzést. És ahogyan ott alakultak a dolgok, az alapján a második találkozót is. Pláne, hogy az első harmad után még döntetlen állás, 1-1 állt a táblán. A két csapat közötti vélt vagy valós különbség a 29. percig rejtve maradt, legalábbis számszerűleg. Aztán néhány támadás alatt eldőlt a továbbjutás kérdése. Ezt követően a legnagyobb izgalmat a sok kiállítás, valamint Mocek és Vaszjunyin bunyója jelentette. Mindketten mehettek zuhanyozni. A tavalyi negyedik helyezés után e szezonnak ismét nagy tervekkel nekivágó újpestiek az ötödik helyen zártak.
A Sport Club négy góllal verte a Fradit, pedig az 50. percig még csak 4-3 volt. A hazaiaknál sok hiányzó volt, ennek ellenére fölényesen nyertek. Fegyasov hozta a tőle megszokott két pontot.
Amíg a többiek brusztolnak az elődöntőért, addig a már ott lévő Dab.extra.hu is készül. Csütörtökön és pénteken a szlovák extraligába vágyó HC 05 Banská Bystricát látják vendégül Dunaújvárosban. A besztercebányaiak az alapszakaszban a második helyen végeztek, de csak rosszabb gólkülönbségük miatt nem nyerték meg azt. Nos, az első meccset a Dab 6-5-re hozta. Gólszerzők: Galanisz 3, Szilassy, Klacansky, Borsos. A találkozó jó színvonalú, helyenként kemény játékot hozott. A hivatalos oldalon élő közvetítésben lehetett nyomon követni az eseményeket. Valószínűleg így lesz ez pénteken is.
negyeddöntő
HC Csíkszereda (2)-Miskolc (7) | 2-0 | 3-1 | 5-1 | 03.02. | ||||
UTE (4)-Alba Volán (6) | 0-2 | 1-2 | 1-5 | 03.02. | ||||
SC Csíkszereda (3)-FTC (5) | 1-0 | 7-3 | 02.29. | 03.02. | ||||
A Dab.extra.hu (1) már elődöntős | 02.21. | 02.24. | 02.14. | 02.14. |
A táblázatban a csapatnevek után zárójelben az alapszakaszbeli helyezésüket találják, vastaggal a két csapat párharcának összesített állása szerepel. A belinkelt eredmények a lejátszott meccsek végeredményei, rájuk kattintva a statisztika ugrik fel. A dátumok a várható mérkőzésidőpontok. 3 rubrika esetén 2, 5-nél 3, 7-nél 4 győzelemig tart a páros mérkőzés.
freddyD 2008.02.28. 23:57:08
Azonban meg kell említsek pár dolgot:
-Kifejezetten irritáló és flegma volt helyenként, amit a Volán művelt. Amikor percekig magyaráztak, mintha Volánra külön szabályok vonatkoznának (mondjuk vonatkoznak is, de erről még írok).
-Bírók a 2. harmadtól nem vezették jól a meccset. Az a 2+2 perces Újpesti büntetés egy vicc volt. Egy teljesen szabályos check volt, max látványos. Aztán még szépen egy másik 2 percet, amint leszenvedtük, szóval 2 percig Volán emberelöny.Még szép, hogy gólt lőttek. Azonban Újpest is összeszedhetné magát, mert tényleg becsúsztak teljesen felesleges kiállítások is...Orvosolni kellene ezt a problámát.
Bezzeg Volánosok nem kaptam fegyelmi kiállítást, pedig hisztiztek percekig.
-NAGYON etikátlannak tartom, amit a Volán idén művelt, hogy "Titánokkal" lejátszatják a szar kis alapszakaszt, aztán küldük őket haza, onnan majd megnyerik a bajnokságot... Újpest lejátszott 36 meccset (mindenhová elutaztak), aztán 2 meccsen elveszítenek mindent. Egy olyan csapat ellen, aki 1 bajnokit játszott és benn van a negyeddöntőben.És valószínüleg onnan nyeri meg a bajnokságot.
Ezzel az erővel UTE jobban tette volna, ha összes bajnokit lemondja, lett volna 0 pontja 0:300 gólaránnyal, azt valamelyik Csíkszereda ellen játszik rájátszásban... Na melyik lett volna jobb?
Legyen Volán EBEL-ben, de akkor ne barmolja szét a hazai ligát...
Könnyen lehet, hogy most a harag és a csalódottság írja a sorokat, de szívből remélem nem megy megint fehérvárra a bajnoki cím.
És a MJSZ sürgősen változtasson a bajnokság kiírásán
freddyD 2008.02.29. 00:17:17
Raon 2008.02.29. 03:23:47
Az utóbbi hónapokban egyre növekvő tisztelettel olvastam a blogodat, szerintem nagyon jó cikkeket írsz, gratulálok - de itt most dobtam egy hátas. Ne haragudj, de milyen hülység már az, hogy a "Volán hívek lélegzet-visszafojtva figyeltek"?
Tudom, nem úszom meg, hogy nagyképű vagyok, de én az első meccsen nem tapasztaltam ilyet. A legtöbb szurkolónál izgalom helyett inkább unalom volt a színvonal hiánya, meg bosszankodás a Volános sztárok bénázása miatt. A legnagyobb bosszankodás meg talán azért volt, hogy ez a magyar bajnoki ki-kimeccs (az amúgy remekül felpörgő Újpest ellenére) a legbénább EBEL meccs színvonalát nem érte el. Aztán én mondjuk örültem volna annak, ha szerdán nyer az Ute (ők is megérdemelték volna, mert ők legalább szívvel-lélekkel küzdöttek, nem tehetnek arról, hogy ennyit tudnak - meg mi is megérdemeltük volna, hogy észbekapjunk), de ha így lett volna, a továbbjutás egy pillanatig nem lehetett kérdéses. Ez a csütörtöki meccsen be is bizonyosodott, a két csapat egyszerűen más dimenzió, ennyi. Én is marhára örültem, amikor a Continentál Cupa meccseken megszorítottuk a nálunk lényegesen jobb csapatot, de a lelkem mélyén azért tudtam, hogy nem sok esélyünk volt győzni.
A Szereda más kérdés, ott esetleg lehet meglepetés, de úgy gondolom - és cseppet sem örülök, hogy szerintem ez a realitás, mert ezzel a remek meccsek lehetőségét veszítjük el -, sajnos nagy arra az esély, hogy a Volán megint félgőzzel behúzza ezt a bajnokságot. Én örülnék a legjobban, ha lenne olyan ellenfél, aki nagyobb erőbedobásra késztítné a fiúkat, mert az így elért győzelmeknek örülni sem lehet. Lehet utálni, kritizálni, hogy milyen nagyképű fehévári vagyok - de aki erre kedvet érez, esetleg abba gondoljon bele, hogy én csak egy csalódott szurkoló vagyok, aki a régi Dunaferres rangadókon még látott igazi meccseket, és nem tehet arról, hogy azokhoz a csatákhoz képest az elmúlt évek magyar bajnoki átlagszínvonala sajnos egy rossz vicc. Én szurkolok a többi csapatnak, hogy feljebb kapaszkodjanak, mert ez így senkinek nem jó.
Raon 2008.02.29. 03:33:25
Teljesen mindegy, milyen a kiírás, úgy is lesznek olyanok, akiket frusztrál, hogy a Volán játékereje egy kategóriával jobb, mint az ő kedvenc csapatáé, és az illető úgy is ki fog találni valamit, hogy rázhassa a ketrecét. Az is ismert jelenség, hogy a gyengébb csapat szurkolja minden vélt vagy valós hibát világraszóló bírói csalásnak tüntet fel, és ezt a vereség egyik legegyértelműbb okai közt említi meg...
Egyébként a Volános flegmasággal egyetértek, hidd el, ez a félgőzzel játszunk egyet, mert úgy is nyerünk mentalitás sok fehérvári szurkolónak sem tetszik. Az etikátlanság is jogos: szerintem az lett volna korrekt, ha mondjuk jutalomból a fiatalok nyolc-tíz legjobbja bekerült volna a rájátszásos keretbe a nagycsapat nyolc-tíz legrosszabja helyett. Nem, értem (illetve sajnos értem) miért nem lépte ezt meg a vezetőség, a bajnoki címet így is csak mi ronthatjuk el.
emlékező 2008.02.29. 08:53:22
MecKenna 2008.02.29. 09:49:56
nincs igazad, kinn voltam az első meccsen és persze minden volános (én is) sima győzelemre számított a volán régebben mutatott játéka alapján; de nagyon nem ez történt. Ezért volt lélegzet visszafojtott figyelés részünkről is. Bármi lehetett volna a végeredmény, mert az újpest lelkesen küzdött, a volán meg enervált volt, ötlettelen; a veresége nem lett volna meglepetés a mutatott játéka alapján. Barátaimmal ezért már csak a 3. harmadban reménykedtünk, ahol mindig kiderül a különbség, de még ez se jött be, csak 1 talált gól a hosszabbításban.
Raon 2008.02.29. 10:46:13
Morgó Muki 2008.02.29. 10:55:28
Nem hiszem, hogy a Volán flegma volt. Azt hiszem, nem vették oly komolyan ezt a mérkőzést. Miért tették volna? Sejtették, hogy ennyivel is tudnak nyerni, ha meg nem, legalább hazai közönség előtt jutnak 4 közé. Egyetlen ember, Kangyal Balázs, magyarázott túl sokat. Ő tényleg időnként feleslegesen beszélt a bíróknak. Ellenben az UTE-ban is volt egy-két játékos, akik a játék helyett az ALBA-s játékosok provokálásával voltak elfoglalva. A 2+2 perc, ha jól emlékszem, egy olyan könyöklés büntetése volt, ami után a szenvedő fehérvári fél vérző orral ment le a jégről. Ez az eset egyáltalán nem volt megjátszott, épp jól láttam. Valamint Gonda jól védett, de a Horváth András által ütött gól, szerintem, a lelkén szárad, mert feleslegesen messze kikorcsolyázott a kapujából és már a Palkovics is mattolta.
Gabberboy 2008.02.29. 12:06:04
MecKenna 2008.02.29. 12:49:31
OliBLOOD 2008.02.29. 12:54:13
Ha már kiemelés, akkor "szuperdöntő". OB1 bajnoka a Volánnal.
Gabberboy 2008.02.29. 13:32:36
freddyD 2008.02.29. 14:00:07
Biztos hogy ott lenne a rájátszásban a Volán (mivel eleve mindenki benne van, de nem erre akarok célozni), de akkor se kapjon ingyen semmit. Mert idén bizony ingyen kapta, hála a Fehérvári Titánoknak és a Jégkorong Szövetség csodás ötleteinek. Én még emlékszem olyanra is, hogy a Volánt kizárták a bajnokságból, aztán pár napra rá, tistza véletlenül pénzbírság lett az egészből.
Tudom, hogy EBEL-ben nyomta a Volán és Újpest még annyit sem ért volna el mint ők (bár utolsók ők is lettek volna :P), de nem korrekt, hogy most pár meccs erejéig visszajönnek, azt várhatóan laposraverik a bajnokságot.
Igaz, hogy az alapszakasz elejét az Újpest úgy elszarta mint annak a rendje, aztán vagy 15 meccsig veretlen volt, mégsem tudott továbblépni, ami mondjuk annak is köszönhető, hogy jó pár mérkőzést a Csíkszerede ingyen megnyert, mert egyesek még el sem utaztak. Ha becsületesen megnyerték volna a meccset, más volna a helyzet, akkor nem bosszantaná ez az embert.
Egyébként egyszer valaki teljesen jól fogalmazott, miszerint az alapszakasz lényege annyi, hogy kerüld el a 4. helyet.
Szerintem legyen 8 csapat és ahogy sok országban jól működik 1-8,2-7,3-6,4-5 play off. Vagy hasonló rendszerrel, ha nincs 8 csapat, de ez volna szerintem a legkorrektebb.
Gabberboy 2008.02.29. 15:20:42
A Volán kizárása ha jól emlészem novemberben volt, az kicsit más dolog, Ocskay papa lehuzta a gatyáját és lehajolt a szappanért, végeredmény: nem zárták ki a Jolánt :)
taki17 2008.02.29. 16:32:56
jágör68 2008.02.29. 19:33:58