Pénteken indul a 2008. évi felnőtt vb-k sora. Idén három olyan ország is nevezett, amelyek tavaly nem tették. Ők a divízió 3 utolsó kiadó helyéért selejteznek.
2008-ban 48 ország indul az IIHF világbajnokságain férfivonalon, három divízióban, hét eseményen. A 65 tagország nagy része tehát aktívan vesz részt a nemzetközi életben, ráadásul több afrikai és ázsiai ország bekapcsolódása várható a közeljövőben.
A görögök nagy visszatérők, szerepeltek világeseményen korábban, de évekig nem jelentkeztek. A csapat motorjai a tengerentúlon és a Nyugat-Európában született játékosok. Nagyon komoly felkészülésen vannak túl, hónapokig turnéztak, Csehországban is jártak, sok meccset játszottak.
Az örmények utazásával gond volt, ezért az utolsó pillanatokban át kellett variálni a játéknapokat. Mától minden napra egy találkozó jut. A trióból csak a győztes utazhat a március végi luxemburgi divízió 3-as vb-re.
A bosnyákok komolyan veszik a rendezés feladatát, egy videoklipet is összehoztak. Az esemény helyszíne a több mint tízezres szarajevói Zetra olimpiai csarnok lesz. Kereteket, statisztikát, élő közvetítést itt találnak.