Egy huzamban negyedszer nyert juniorvébét Kanada válogatottja. A bronzzal az oroszok vigasztalódtak, így a második helyen Svédország, a negyediken az USA zárt.
Kanada–Svédország 3-2. Nem akármilyen thriller keretei között gyűjtötték be az aranyakat a tengerentúliak. 7480 fizető néző volt jelen a csarnokban, akik 90 százaléka konkrétan kanadainak öltözött, és a túlnyomó részük onnan is érkezhetett. Kanada erősen oda tette magát az elejétől kezdve, nyilván fűtötte őket a visszavágás vágya, hiszen mint írtuk, a csoportmeccsek során 4-3-ra kikaptak a svédektől. Ennek jegyében már a második percben nekik állt a zászló Marchand révén, sőt 17:01-nél a zseniális Giroux megduplázta a fórt. Jó sokáig nem változott az állás, mígnem a 46. percben Carlsson mégis nyílttá tette az állást. 55:07-nél éppen a gólszerző Marchandnak kellett lemennie két percre, így megnyílt a sansz az egyenlítésre, de az északiak nem tudtak élni evvel. Nem adták azonban fel, másféllel a vége előtt lehívták Enroth kapust – és bejött a húzás, Larsson 59:22-nél egalizált. Ám a hosszabbításban a kanadaiak bírták jobban idegekkel, a 64. percben Simmonds mindent eldöntött hirtelen.
Oroszország–Egyesült Államok 4-2. A harmadik helyért játszott mérkőzés is visszavágónak számított, a csoportkörben az Egyesült Államok elintézte Oroszországot. És itt is a korábbi vesztes diadalmaskodott, csak sokkal simábban, mint a fináléban a kanadaiak. Az oroszok 22 perc alatt ütöttek 4-et (Cserepanov, Kurbatov, Filatov, Filatov, ebben a sorrendben), utána csak sétagaloppoztak. Az amerikaiak két gólja nem osztott, nem szorzott, legfeljebb kozmetikázott.
A kanadai tábla élén az amerikai Van Riemsdyk zárt 11 ponttal, az egyaránt 9 pontos orosz Filatov és a szlovák Slovak előtt. A legtöbb gólt – hatot – a kazah Rimarev és az amerikai Wilson ütötte.
canucksrule 2008.01.06. 04:46:23
tuuk_penge 2008.01.06. 14:49:51