Egy hét alatt négy meccset játszott Magyarországon a HC Csíkszereda, és ebből a három miskolcit sorrendben 4-2-re, 8-1-re és 5-1-re megnyerte, így már 59 ponttal áll az első helyen. Kikapott viszont, méghozzá meglehetősen simán, 5-1-re a Dab.Extra.hu-tól; a hazaiak már a 42. másodpercben vezetést szereztek; Magosi két gólt lőtt, Foltin és Klacansky 1+1-et gyűjtött. Az Acélbikák azzal a győzelemmel ideiglenesen ismét a második helyre léptek előre (49 pont) az SC Csíkszereda elé (48).
A dunaújvárosiak azonban vasárnap elpasszolták az esélyt, hogy elhúzzanak az SC-től, miután otthon kikaptak az Újpesttől 4-3-ra (a lilák pénteken is nyertek idegenben, akkor az Alba Volánt verték 4-2-re, jelenleg 39 pontosak). Az Acélbikák csak emberelőnyben tudtak gólt ütni az Újpestnek, a lilák viszont kétszer öt az öt elleni helyzetben is betaláltak. A meccs legjobbja a 3 gólpasszt jegyző újesti Voskar volt, a hazaiknál Foltinnak jött össze 1 gól és 1 assziszt.
A HC múlt heti magyarországi túrája után ezen a héten az SC-nek lesz három miskolci meccse, de emellett kétszer a Fradi ellen is játszanak; illetve játszottak. Az első, keddi meccset 4-1-re meg is nyerték, és ezzel visszaelőzték a Dunaújvárost, míg az FTC 27 ponttal maradt az ötödik helyen. A második FTC-SC Csíkszereda szerdán este fél nyolctól lesz Pesterzsébeten, a miskolci meccseik péntek, szombat és vasárnap este hatkor kezdődnek.