Még nagyobb sebességbe kapcsolt a jó formába lendült Iowa Stars, és ezt nemcsak az amerikai válogatott Toby Petersennek köszönheti – aki eredményesen szerepelt a moszkvai A-csoportos világbajnokságon; a finnek elleni negyeddöntőben például ő lőtte az amerikaiak első gólját –, hanem Vas Jánosnak is. Az AHL legjobb csapata, a Chicago Wolves otthonában, 8500 néző szeme láttára 3-2-es győzelmet arattak a zöld-fehérek. Pedig a hazaiak kétszer vezettek, a harmadik harmad elején is, de a mi fiunk nem sokkal a vége előtt megszerezte a győztes gólt.
A két csapat előző találkozóján a Chicago nyert, Vas dettó pontot szerzett egy gólpasszal. Akkkor azzal a találkozóval ért véget hatmeccses pontszerző szériája. Reméljük, most nem így lesz, hiszen Vas rövid pontszünet után ismét remek sorozatot produkál: 5 meccsen 6 egység. Összességében 23 meccsen mindkét mutatóban 10-nél tart, azaz 20 pontnál jár.
Az Iowa játékosai majd másfélszer annyit lőttek kapura, mint neves riválisuk: 34-23 volt a vége. A mérkőzés után Vas Jánost a 3 legjobb játékos közé választották, ami ezen a hétvégén másodszor történt meg.
A Stars zsinórban harmadszor nyert, a Chicago harmadik vereségét könyvelhette el. Az Iowa kezdi megerősíteni playoffpozícióját, igaz, még mindig csak a 7-8. helyen áll nyugaton.