Az OB I. pénteki és szombati négy meccsén 35 gól esett; aligha hitte volna bárki is előre, hogy ebből 11-et vállalnak a miskolciak, akik ezt megelőzően az egész szezonban csak 27-et ütöttek.
Most viszont kitömték a Fradit: az Érsekújvárral megerősített FTC már az 5. percben kétgólos hátrányban volt a miskolci meccsen, és hiába cserélt kapust, a 12.-ben már 5-0-ra vezettek a Jegesmedvék. Az első harmadnak 6-0 lett a vége, és bár a középsőt 1-1-gyel hozták a vendégek, az utolsót 4-1-re nyerte a Miskolc, amely a nagy siker ellenére is maradt az utolsó helyen.
A Fradi is maradt az 5., és egyre inkább leszakad a 4. helyen álló Újpesttől, különösen azután, hogy a lilák 9-0-re ütötték ki szombaton a továbbra is tartalékos Alba Volánt. Az Újpest vasárnap hatkor Miskolcon lép jégre. Ha az előző napok formáit hozzák a csapatok, lesz gól szép számmal (a Fradi és a Volán egymás ellen javíthat az Erzsébeten hétkor kezdődő meccsen).
A hétvége legfontosabb meccsét a HC Csíkszereda és a Dunaújváros játszotta. Az Acélbikák a jól, 4-3-as győzelemmel kezdődő hosszú hétvégén elfáradtak: pénteken még csak hosszabbítás után kaptak ki 4-3-ra, szombaton viszont már a rendes játékidőben 4-2-re. A csíki túra után így is a második helyen állnak 46 ponttal, az 50 pontos HC mögött, a 45 pontos SC előtt. Az UTE 30 ponttal a 4., az FTC-NZ 24-gyel az 5., az Alba Volán 12-t, a Miskolc 9-et gyűjtött.
freddyD 2007.11.26. 10:21:21
stero · http://newyorkrangers.blog.hu/ 2007.11.26. 10:41:17