HC Junior Milano Vipers – ez Szuper Levente csapatának a becsületes neve. Most a második helyen állnak, és ez már-már meglepetés számukra, hiszen az elvesztett tavalyi finálé után szinte vadonatúj kerettel vágtak neki a szezonnak. Könnyen előfordulhatott volna az is, hogy nem az első helyért vetekednek, még akkor is, ha már az elején szóba került, nem tekintik átmeneti karakterűnek a 07/08-as szezont.
A vezetés a megújított csapatot határozott elképzelésekkel küldte harcba az új idényben. Di Canossa, a helyi elnök, valamint a generális menedzser, Lodovico Migliore (barátoknak: Ico) ilyeneket jelentett be az idénykezdő csapatbemutatón: "Hét fiatalt hozunk fel a százötven fős ifikínálatból, csapatkapitánynak meg kinevezzük Michele Strazzaboscót." Strazzabosco nem épp helyi őskövület (2005-től van Milánóban, előtte 12 idényt tudott le az Asiagóban), de attól még példakép. Ami a mi szempontunkból érdekesebb: kiderült az is – rögtön az elején –, hogy megszerezték Szuper Leventét. Akire régóta vágytak.
Hozzátették: céljuk, hogy három különféle csoportba osztható játékosaik legyenek. Először is, egy tapasztalt, külföldi játékosokból álló kontingens; egy másik, amelyik olasz–kanadai játékosokból áll; a harmadikat főleg helyi fiatalokból verbuválták (a teljes keret átlagéletkora 24 év). Úgy látták és látják, az így kialakított csapatban lehet gyors támadósor, minőségi, stabil védekezés, és a hosszú kispad lehetővé teszi, hogy kulcspillanatokban frissen szálljanak be az első vonalak. Hogy a fiatalokkal, az utánpótlással mennyire komolyan bánnak, arra tanúság: a harmadik vonalban szereplő HC Varesével megállapodást kötöttek, miszerint utóbbiak a milánóiak hivatalos farmcsapata lesznek. Ennek lényege, hogy a 26 éven aluli viperák próbára tehetik erejüket lentebb.
Az állandóságot az edző személye garantálja: Adolf Insam 2000-től dolgozik a lombard fővárosban, a válogatottat is irányította a 70-es, 80-as évek egyik legjobb talján csatára. Tudni kell, 2002 és 2006 között minden évben bajnokok lettek a Viperák. Ismertek azért is, mert játszott már itt Niklas Sundström – akit a Kontinentális Kupára igazoltak –, Rob Di Maio, Daniel Tkaczuk, Joe Busillo.
Érdemes ejteni pár szót a szurkolótáborról. Hogy milyen a hangerejük és a szervezettségük, megtapasztalhatták, akik Székesfehérvárott 2005 januárjában a helyszínen nézték a Kontinentális Kupa meccseit. Egy kis ízelítő:
A szurkolóknak saját honlapjuk van, ahol alapelveiket rögzítik, jó pár idényre visszamenőleg bemutatják koreográfiáikat, kínálgatják ajándéktárgyaikat. Aki a helyszínen szeretné megnézni a Viperst, az a 4000 főt befogadó Agora jégcsarnokot keresse Milánóban.