Megvan az NHL újabb sztárigazolása. Az olimpiai és világbajnok Rick Nash tíz év után elhagyta a Columbust, és öt évig a New York Rangers hokisa lesz. Az ügyletben összesen öt játékos cserélt klubot.
Csapatra talált a nyári igazolási szezon egyik legkelendőbb játékosa. Rick Nash, a Columbus csatára, a 2002-es 1/1-es, öt évre írt alá, a játékos keresetét egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Nash-sel együtt Steven Delisle játékjoga is a Rangersé lett, cserébe Brandon Dubinsky, Artyom Anyiszimov és a védő Tim Erixon költözik Columbusba, plusz a Blue Jackets még egy 2013-as első körös draftjogot is kap.
A piac nyári nyitása előtt már mindenki biztos volt abban, hogy Nash távozik Columbusból, ahol 2019-ben lett volna UFA, és az évi keresete 7,8 millió dollár volt. Sokáig a Detroit kerülgette, de nem tudott megfelelő kompenzációt felajánlani. Nasht 2002-ben draftolták, még abban az idényben be is mutatkozott. 74 meccset játszott, 17+22-vel zárt. Azóta mindössze egy olyan idénye volt, amikor nem érte el a 30 gólt vagy az 55 pontot. Eközben csapata csak egyszer, 2009-ben jutott el a rájátszásig. A kanadai válogatottal 2010-ben olimpiát, 2007-ben világbajnokságot nyert, az utóbbi torna MVP-je lett. A Columbusba igazoló Dubinsky, Anyiszimov páros 26 gólig és 70 pontig jutott a legutóbbi szezonban. Még egy hír: a fehérorosz Szergej Kosztyicin megduplázta fizetését, és 6 millió dollárért két évvel meghosszabbította szerződését a Nashville-nél.