Az osztrák bázisú nemzetközi női liga elfogadta a KMH nevezését, így többéves szünet után újra lesz magyar résztvevő a ligában. A kétkörös alapszakasz során tíz hazai és tíz idegenbeli mérkőzés vár a női csapatra.
Az EWHL alapszakasza szeptember 8-án kezdődik és február 17-én zárul. Ezt követően a legjobb négy együttes március első hétvégéjén egy kétnapos tornán küzd meg a bajnoki címért. Mivel a fehérorosz csapat szezon közben nem játszhat hazai pályán, szó van arról, hogy a final fourt viszont Minszkben rendeznék meg. A sorsolást és a pontos mérkőzésbeosztást két héten belül készítik el a szervezők.
Ahogy írtuk, az EWHL-beli szerepléshez nem szükséges a KMH Budapestbe igazolni, a játékosok nevezésének feltétele a magyar szövetség engedélye és érvényes sportorvosi igazolás. Ugyanakkor az első mérkőzésig lehet nevezni a csapatot, pótnevezés nincs. A KHM a szövetséggel egyeztetett tervei szerint 30-35 játékost kíván nevezni, így mindkét női válogatott – felnőtt és ifjúsági – keret belefér a létszámba. A mérkőzéseket a magyar válogatott versenynaptárához igazítják, így ez a bajnokság még jobban segíti a szelekciók vb-felkészülését. Az EWHL-csapattal minden bizonnyal a válogatottak edzői stábja dolgozik majd, a KMH a mérkőzéseken túl felkészítő edzésekre is biztosít jeget a Tüskecsarnokban.
A mérkőzések lebonyolításához szükséges még a Tüskecsarnok fejlesztése, de az ehhez szükséges tételek – hangosítás, eredményjelző – szerepelnek a KMH 2012/13. évi TAO-pályázatában.