A szlovén válogatott megtartotta első edzését a világbajnokság helyszínén, a tízezer férőhelyes Arena Stozicében. A hírek szerint elsőre nem sikerült jól a jégkészítés a mobil pályán, de a pénteki edzésen már minden rendben volt. Tomaz Razingar csapatkapitány elmondása szerint sokkal jobb minőségű a játékfelület, mint amilyenre számítottak. Csapattársa ugyanakkor hozzátette: azért nem olyan, mint egy igazi jégcsarnokban.
Andrej Tavzelj szerint a jég puhább, mint amihez a Hala Tivoliban vagy a jesenicei jégcsarnokban hozzászoktak, a palánkillesztéseknél pedig részben emiatt is könnyebben felhalmozódik a jégkása, így lassabb a korong a körbelövéseknél. Éppen ezért érdemes emelve kilőni a korongot a harmadból, értékelte a lehetőségeket. Az idén Szlovákiában légióskodó bekk hozzátette még: "A jég mindenki számára ugyanaz lesz, tehát ez nem jelent senkinek sem előnyt, sem hátrányt."
A szállító cég is elismerte, voltak gondok az elején, de péntekre megoldódott minden, a jég az IIHF-előírásnak megfelelően hét centiméter vastag, és a tízezer néző jelentette hőterhelést is jó minőségben el fogja viselni.
Vasárnapi ellenfelünk, Japán ért leghamarabb Ljubljanába, már csütörtökön megérkeztek Kijevből. A szlovén újságírók meglepve tapasztalták, hogy három japán játékos zöld parókában és nagy kék szemüvegben sétál egész nap. Mint kiderült, előző este csapatépítő bowlingozást tartottak, és a veszteseknek ez lett a büntetése.
A szlovén média az edzések tükrében közölte a válogatott várható sorösszetételét is. Az biztos, hogy Kristan lesz az első számú kapus, és minden bizonnyal Hocevart nevezik még a vb-re. Tartalékként Kroselj áll rendelkezésre szükség esetén.
Hátvédpárok:
Robar, Gregorc
Kranjc, Pavlin
Tavzelj, Kovacevic
Dervaric
Csatártriók:
Jeglic, Ticar, Sabolic
D. Rodman, Music, M. Rodman
Razingar, Pajic, Hebar
Z. Pance, Golicic, M. Hocevar
E. Pance