Női felnőtt válogatottunk Bledben játszik két mérkőzést Szlovéniával a hét végén. A januári páros mérkőzés visszavágójaként szombaton 18.30-kor, vasárnap 11.30-kor mérkőzünk meg a szomszéd ország válogatottjával, legutóbb 3-1-re és 6-0-ra vertük őket, pedig mindkét napon jelentősen különböző csapattal álltunk fel. A női válogatott hazafelé megáll Ljubljanában, és szurkol a Fehérvárnak az EBEL-negyeddöntőben, erre az eseményre a szlovén szövetség hívta meg a válogatottat.
"Ezúttal egy olyan kerettel játszunk, amelyből sok meghatározó játékosunk hiányzik, mert kíváncsiak vagyunk, a többiek közül kire hol számíthatunk majd a világbajnokságon – mondta blogunknak Gömöri Csaba szövetségi kapitány. – Pénteken egynapos edzőtábort tartottunk. A vb előtt mindössze három napig készülhetünk együtt, ennyi edzőtáborozásra lesz idő, pénz és lehetőség, ezért nagyon fontosak az addigi összetartások. A vb előtt még tervezünk egy-két felkészülési mérkőzést is."
A csapattal kapcsolatos hír, hogy két újabb edző csatlakozott be a szakmai munkába. Kangyal Balázs a védekezéssel kapcsolatos feladatokban segít be, Eric Thurston pedig tapasztalatával, játékszemléletével, meglátásaival lendíti előre a csapatot. "Mindketten csak a felkészülésnél lesznek velünk, maguktól vállalták ezt az önkéntes feladatot, mert látják, komolyan veszik a lányok a hokit." A maribori világbajnokság egy hónap múlva kezdődik.
A szlovéniai túrára utazó játékoskeret:
Kapusok: Gegesy Boglárka (MAC), Modla Viktória (Vasas), Németh Anikó (FTC/Erzsébeti Farkasok).
Hátvédek: Csiszer Sarolt, Köles Kata, Szlaby Gyöngyi (MAC), Molnár Mónika, Szilágyi Réka (Vasas), Németh Bernadett (FTC/Erzsébeti Farkasok).
Csatárok: Dettrich Szilvia, Kiss Andrea, Lakatos Boglárka, Medgyes Dorottya, Pintér Lili, Somogyi Vivien (MAC), Krivi Krisztina (Vasas), Dabasi Réka (MTK), Pálkövi Csenge (Spisska Nova Ves, SVK).