Nehezen ugyan, de legyőzte a Dab.Docler a Nationalliga címvédő VEU Feldkirchet az osztrák másodosztály negyeddöntőjének második mérkőzésén. Fáradt csapat benyomását keltette a dunaújvárosi, nem igazán sikerültek a megoldások, a Feldkirch letámadása is sokszor volt eredményes. A rengeteg rossz passz azt mutatta, fejben elfáradt az elmúlt napok erőltetett menetében a társaság. Ennek megfelelően az első harmadban Sevelának volt több védenivalója is. A 16. perc legelején a vendégek szereztek vezetést, három perccel később azonban szerencsére Gröschl egyenlített emberelőnyben. A második harmad kiegyenlítettebb lett, mindkét fél ugyanannyiszor próbálkozott, gólt azonban egyiknek sem sikerült szereznie. A harmadik harmadban sikerült először egyértelműen felülkerekedni a vendégeken, több óriási helyzet is kimadradt Machreich kapujánál, szerencsére Papp Viktor az 52.perc legelején eredményes tudott lenni. Mivel az utolsó fél percre lehozott kapussal sem sikerült a feldkirchieknek az egyenlítés, maradt a 2-1-es dunaújvárosi győzelem, ezzel a negyeddöntő párharca 1-1-re áll. Most szerencsére néhány nap mérkőzés nélkül telhet el, folytatás szombaton Feldkirchben.
Dab.Docler–Feldkirch 2-1
2012.02.21. 21:52 Hblog
Szólj hozzá!
Címkék: negyeddöntők dab.docler nationalliga
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.