A Mol Liga magyarországi negyeddöntőjében a Miskolc az FTC-t fogadja. A 18 órakor kezdődő mérkőzésen minden bizonnyal telt ház várja a csapatokat. A szezonban a hazaiak mindháromszor legyőzték a fővárosiakat – igaz, Pesterzsébeten pedig mindkétszer a Fradi nyert –, de két nappal ezelőtt csak hosszabbítás után sikerült ez. A Ferencváros 2010 októberében nyert utoljára a borsodi megyeszékhelyen, szintén a ráadásban, büntetőkkel. A Miskolcban mindenki egészséges, így Kjell G. Lindqvist újra négy teljes sorral állíthatja ki csapatát a Ferencváros ellen, a másik oldalon vannak gondok a kispadon.
"A vasárnapi FTC-meccs sem lesz könnyű, kaptunk már ki mostani ellenfelünktől, de ezúttal nyernünk kell, és ezért meg is teszünk majd mindent. Nagyon kemény meccsekre van kilátás a playoffban, a szezon alatt megmutattuk, hogy bárkit meg tudunk verni és bárkitől ki is tudunk kapni, de azt gondolom, ha azt játsszuk, amit tudunk, akkor nemcsak a Ferencvároson juthatunk túl, de a Mol Ligát is megnyerhetjük. Ehhez az kell, hogy a legjobb formánkat hozzuk, és mindenki fegyelmezetten, legjobb tudása szerint hokizzon, mert a hoki, mint tudjuk, egy olyan sportág, ahol bármi megtörténhet: egyik percről a másikra el lehet veszíteni egy meccset, ugyanilyen gyorsan véget érhet a szezon a rájátszásban. Hiszem azt, hogy el tudunk jutni a sorozat végéig, kemény munkával készülünk erre."
A felkészülés kezdetéhez képest három komoly erősítés érkezett a Jegesmedvékhez. Josh Bonar még a szezon előtt, Nagy Gergő és Svasznek Bence a múlt héten csatlakozott a miskolciakhoz. "Mindenképpen erősítést jelentett ez a három játékos. Bonart ismerte a csapat tavalyról, Nagy az EBEL-ből, míg Svasznek a Mol Ligából jött, mindannyian kemény, technikás, jó játékosok, csak nyert velük a csapat – értékelte az igazolásokat az edző. – Úgy látom, sikerült beilleszkedniük a csapatba, és jól érzik magukat."
A vendégeknél továbbra is sok meghatározó játékos hiányzik. Hátvédposzton nem áll jól a zöld-fehér csapat, és Hajdú Levente személyében az első négy bekkből esett ki egy. Nagy László és Borbás Gergely elölről hiányzik. Feil Arnold ott lesz a csapatban, de a támadó jó ideje sérült volt, egyelőre leginkább csak próbálkozik a játékkal. Dobos Tamás edző ezen a meccsen tölti le hatmeccses eltiltását, így a hétvégén még Borbás Gergely irányítja a csapatot a kispadról.
"Természetesen én is ott leszek a miskolci jégcsarnokban, de nem állhatok a kispadon – mondta Dobos Tamás. – Igyekszem a tanácsaimat eljuttatni a padhoz, de ez a szituáció nem ugyanaz, mintha a játékosok mögött állhatnék. Nem könnyű a helyzetünk, rövid a cserepadunk, de határozott céllal utazunk Miskolcra. Az a tervünk, hogy a kettőből legalább egy mérkőzést nyerjünk, és csütörtökön folytatódjon a párharc, hazai jégen." A zöld-fehérek komolyan veszik a Mol Liga-rájátszást, vasárnap Miskolcon alszanak, hogy a hétfői mérkőzésre még pihentebbek legyenek.
Várható kezdőcsapatok:
Miskolc:
Budai K., Gyenes
Chmelo, Jarabek, Saluga, Dubek, Bonar
Svasznek, Lindgren, Fodor Sz., Nagy G., Sijka
Budai R., Urbán, Szilágyi, Miskolczi, Rafaj
Láda P., Orosz, Túróczy, Ritó
Edző: Kjell G. Lindqvist
FTC:
Racko, Cergő
Géczi, Hietamaki, Sivonen, Schellin, Heikkinen
Wéber, Bontovics, Jánosi, Hoffmann, Nagy L.
Székely Mádai, Lévai, Kiss G., Berta, Hegyi D.
Molnár Á., Feil
Megbízott edző: Borbás Gergely
Az eddigi öt találkozás a szezonban:
2011. 09. 09. | Miskolc–FTC | 7-1 |
2011. 09. 23. | FTC–Miskolc | 4-1 |
2011. 10. 10. | FTC–Miskolc | 3-1 |
2011. 12. 23. | Miskolc–FTC | 7-4 |
2012. 01. 20. | Miskolc–FTC | 4-3 h.u. |
Az egymás elleni legjobb gól- és pontszerzők:
Miskolc | Ferencváros |
Fodor 4+6 | Jánosi 2+3 Hoffmann 2+2 Borbás 2+2 Schellin 3+0 Kiss, Hietamaki 2+1 |