Hosszú settenkedés után megérkezett a Volán farm nyakára a Steaua Rangers, kiélezett küzdelem várható a rájátszásba jutásért a MOL Ligában. Mindehhez az kellett, hogy a bukarestiek ma délután öt napon belül másodszor is legyőzzék a Corona Fenestela Brassót. A mai győzelem értékét növeli, hogy ráadásul a rivális otthonában érték el azt Timaruék.
Nem sokat vacakoltak a felek a meccsen, hiszen nem egész 3 perc alatt három gól esett. A 16.percben a hazaiak megszerezték harmadik góljukat is, de még az első szünet előtt felzárkóztak a bukarestiek egy gólra. A középső játékrész elején Timaru emberhátrányban egyenlített, a 31. percben pedig már a vendégek vezettek. Az előnyt majd fél órán át sikeresen őrizték. A lefújás előtt előnyhöz jutott a Brassó, időt is kért, de valamit elrontottak, mert újfent az emberhátrányban játszó Steaua lőtt gólt, Timaru ezúttal gólpasszt adott, ezzel alakult ki az 5-3-as végeredmény. A Brassóban a legeredményesebb Bartzen volt 1+2-vel, a vendégeknél Timaru és Poznik egyaránt 1+1-gyel zárt.
Újpesten remek hangulatban, sok néző előtt kezdődött a Ferencváros vendégjátéka. Már a 9. másodpercben ziccerbe kerültek a zöldek, de gólt nem szereztek belőle, viszont emberelőnyt kaptak. Az első 20 percben két védekezési hibát is kihasznált Dobos Tamás csapata, a hazaiak viszont minden lehetőségüket elrontották. A koreográfia annyiban változott a következő 20 percre, hogy az újpestiek határozott fölényt harcoltak ki, ám gólt csak egyet ütöttek, miközben a vendégek is betaláltak egy alkalommal. Az utolsó 20 percben is folytatódtak az újpesti erőfeszítések a felzárkózásért, de az 53. percben eldőlt a 3 pont sorsa, amikor Bontovics lövésébe Kiss Gábor ért bele. A lefújás előtt közvetlenül Sivonen állította be az 5-1-es végeredményt.
Érdekesen alakult a dunaújvárosi mérkőzés is. A Miskolc szerzett vezetést, de utána minden kísérlete meddőnek bizonyult egészen az 55. percig, addigra viszont a Dab.Docler már négy gólt ütött. A kései hajrá még egy miskolci gólt eredményezett, ezzel lett 4-3 a végeredmény. Úgy tűnik, mindkét csapat képtelen levetkőzni a szokásos hibáit. A dunaújvárosiak kiengednek a meccsek vége felé, a miskolciak viszont rendszeresen komoly hátrányból próbálnak meg nyerni. Mindkét szakvezetőnek lesz tehát elég dolga a rájátszásig.
A táblázaton a HSC előnye 3 pontra csökkent az élen, a Miskolc veresége ellenére maradt a harmadik, köszönhetően a Steaua győzelmének. A HSC és a DAB már biztosan a rájátszás résztvevője, és a Miskolc valamint a Brassó helye is többé-kevésbé megelőlegezhető. Az 5. és 6. helyért viszont sosem látott versenyfutás kezdődött a Ferencváros, a Volán és a Steaua között, a szurkolók lassan kezdhetnek számolgatni. A legelőnyösebb talán a Ferencváros helyzete, nekik öt hazai meccsük van hátra. A Steaua még háromszor, a Volán viszont már csak egyszer játszik othon. Igaz, a fehérváriaknak eggyel több meccsük van még.