"Nyerni szeretnénk, de egyáltalán nem számolgatunk" – mondta blogunknak Szilassy Zoltán, a Dab.Docler edzője, míg csíkszeredai kollégája, Nagy Béla szép mérkőzést vár a Mol Liga két élcsapatától. A második rangadót játssza a két legjobb játékoskerettel rendelkező csapat, az elsőt simán nyerte az erdélyi csapat. Ebben az évben mindkét együttes hullámzóbb teljesítményt nyújt, mint az előzőben, ez jót tesz a ligának, hiszen kiegyenlítettebb a mezőny. Hétfő este két győzelemre vágyó csapat lép jégre, a helyzetet Nagy Béla találóan jellemezte: "Ez a két csapat mindig győzni megy a pályára, ebből nagy küzdelem kerekedik ma is, és a végén egy győztes jön le a jégről."
A Dab.Docler az aktuális legerősebb csapatával áll fel, ahogy a szombati Nationalliga-mérkőzésen is, két változással: Sevela mögött Kiss T. lesz a cserekapus, és a megbetegedő Jobb helyett Győri játszik hátvéd poszton. "Ezekben a hetekben a munka, a fejlődés sokkal fontosabb, mint az, hogy hol állunk a táblázaton, kihez képest mennyi az előnyünk és a hátrányunk – mondta Szilassy Zoltán. – Nem is nézzük a tabellát, persze tudjuk, hogy mindkét bajnokságban az élmezőnyben vagyunk, és szeretnénk is ott maradni a végéig." Hozzátette, a Steaua-meccsen jól mentek a fiatalok, igyekeztek, és ez egy szép győzelmet eredményezett.
A HSC Csíkszeredánál továbbra is két hiányzó van, Papp Szabolcs és Molnár Zsolt hétfőn sem játszhat, továbbá Góga és Hurtaj sem százszázalékos még. "Az UTE ellen az első két harmadban jól játszottunk, sok jó dolgot csináltak a fiúk. A harmadik harmadra kapust cseréltünk, és egy sort levetkőztettünk, úgyhogy ami ebben a húsz percben történt, annak nincs hatása a hétfői mérkőzésre. Az volt a lényeg, hogy három pontot szerezzünk a Megyeri úton, és ez sikerült. Tudjuk, hogy a DAB ellen végig figyelni kell majd, jól ismeri egymást a két csapat, ezért komoly csatára, szép mérkőzésre számítok."
A Dab.Docler vezeti a Mol Liga tabelláját, de a HSC Csíkszereda két mérkőzéssel kevesebbet játszott, s négy ponttal kevesebbet vesztett ellenfelénél. Megállapítható tehát, hogy a hazaiaknak nagyon kell a három pont, ha nem akarnak idejekorán jelentős hátrányba kerülni Novakékkal szemben. Ezenkívül törleszteni való is összegyűlt a DAB oldalán. Ebben a szezonban 4-0-ra győzte lő őket a HSC Csíkszeredában, az előző kiírás döntőjét 4-1-re szintén az erdélyiek nyerték, ráadásul mindkét újvárosi meccset megnyerték. Dunaújvárosban majd egy éve nyert utoljára a DAB. 2010 decemberében idegenben verték a csíkiakat, azóta négyszer Hurtajék örülhettek. A 18 órakor kezdődő mérkőzést a Kincses, Ifj. Sós, Németh M., Bedő játékvezetői négyes dirigálja, a Digi Sport Plusz élőben közvetíti.