A korábbi híreknek megfelelően hivatalosan is kinevezték a Ferencváros vezetőedzőjének Dobos Tamást, aki az elmúlt öt évben elsősorban az Erzsébeti Farkasok utánpótlás-nevelésével foglalkozott, de dolgozott korosztályos és inline válogatottnál is. A hétfői csapatértekezleten több mint 15 játékos jelent meg. Az előző évek meghatározó hokisai – Hoffmann Attila, Jánosi Csaba, Bontovics Márton – mellett visszatérni szándékozók és fiatalok is felbukkantak. Az edzések és a tárgyalások a játékosokkal kedden kezdődnek.
Miczkiewicz Tibor szakosztály-igazgató bemutatta az új vezetőedzőt, majd elmondta, megalakult az új szakosztály-vezetés. Az elmúlt héten az FTC gazdasági főigazgatója tájékoztatta a teamet a felnőtt csapatot működtető FTC Jégkorong Kft. helyzetéről, amellyel kapcsolatban borúlátó véleményt fogalmazott meg. Az újak dolgát nehezítik a rájuk hagyott szerteágazó tartozások és a még érvényben lévő előnytelen szerződések. Hudák Gábor és Simon Ferenc kedden kezdi átbeszélni a játékosokkal, hogy mit tud ajánlani a zöld-fehér csapat a következő szezonra. A tárgyalások két hétig tartanak, utána alakul ki a keret. Dobos Tamás a hokisok munkája alapján dönt arról, kivel kíván együtt dolgozni. A szakember azt szeretné elérni, senkinek ne legyen bérelt helye a csapatban, mindenkinek meg kelljen küzdenie a játéklehetőségért.
Az eddigiek közül többen jelezték, a Ferencváros színeiben kívánják folytatni. Az FTC legnagyobb problémái kapusposzton vannak, az előző szezon mind a négy hálóőre távozott. A légiósok nagy része várhatóan nem marad, kezdetben nem merítik ki az ötfős keretet. Az előbb leírtak alapján elképzelhető, hogy kapust igazolnak külföldről, ha anyagilag meg tudnak állapodni. Egy ismerős is érkezhet, az előző szezont az FTC trénereként kezdő, de októberben menesztett Hakan Nygrent szívesen látná a stábban az új vezetőedző, a 67 éves svéd szakemberrel megkezdődtek a tárgyalások.
A felkészülés kedden este a Népstadion külső 400 méteres futópályáján kezdődik. Dobos Tamás elmondta, fiatal, agilis csapatot épít, amelyben mindenkitől teljes odaadást vár. Első lépésben felméri a játékosok fizikai állapotát. A jeges edzések augusztus 8-án indulnak a pesterzsébeti jégcsarnokban.