Véget ért a csoportkör az A csoportos vb-n, a középdöntőket csak két csapat kezdi a maximális hat ponttal: a világbajnok Csehország és a meglepetéscsapat Németország. A cseheknek ehhez a finneket kellett legyőzniük Pozsonyban, sikerült, annak ellenére, hogy az északiak a második harmadtól rengeteg helyzetet alakítottak ki, hiába, mert sokáig semmi sem ment be, hol balszerencsések voltak, hol Pavelec védett szenzációsan. Hajtós, feszült, jó hangulatú találkozó volt, 2-1 lett a vége. Ugyanebben a csoportban délután – majdnem telt ház előtt – a dánok és a lettek játszottak ki-ki meccset, előbbiek nyertek büntetőkkel 3-2-re, köszönhetően elsősorban a remek teljesítményt nyújtó, mesterhármasig jutó Christensennek. A másik ágon Norvégia 5-0-ra elkapta Ausztriát, ezzel kialakult a kiesés elleni kör mezőnye: Fehéroroszország és Lettország ide csúszása nem várt fejlemény, az osztrákoknak és a szlovénoknak igen nehéz dolguk lesz. Kassán is volt még egy összecsapás, Svédország 6-2-vel intézte el az Egyesült Államokat. A középdöntő E csoportjának mezőnye: Csehország 6 pont, Németország 6, Oroszország 3, Finnország 3, Szlovákia 0, Dánia 0. Az F csoporté sűrűbb: Kanada 5 pont, Svédország 4, Svájc 4, Egyesült Államok 3, Norvégia 2, Franciaország 1. A küzdelmek szünnap nélkül mennek tovább, a cseh–szlovák szuperrangadó pénteken lesz. A menetrend.
Csehország továbbra is hibátlan
2011.05.04. 23:02 kultúrmisszionárius
Szólj hozzá!
Címkék: vb a csoport
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.