"Nem állunk hadilábon a jó hangulattal és a kemény munkával, mindkettővel meg lehetnek elégedve az edzők. A kerettagok igazi csapatemberként állnak a feladatokhoz, a munkát maradéktalanul elvégezzük, remélem, ezt az edzők is alá tudják támasztani" – mondta blogunknak Ladányi Balázs, amikor szokásos helyzetértékelő írásunk kapcsán emlékeztettük arra, hogy tavaly nagyszerű volt a hangulat, többször is hangsúlyozta, milyen jó Ted Satorral és a játékostársakkal együtt dolgozni. Tovább után kiderül, ki okozta a legnagyobb meglepetést a két meccs erejéig a C betűt is viselő szélsőnek.
Az előző évekkel ellentétben idén nincs hiány centerposzton, a négy helyre jelenleg még hét jelölt van a keretben. Közülük egynek a helye mondható biztosnak, nyilván Vas Márton lesz az első támadósor középső embere. Alapvetően meghatározhatja a magyar válogatott játékát, hogy sikerül-e megtalálni a legjobb megoldást ezen a kulcsposzton. Bartalis István, Galanisz Nikandrosz, Nagy Gergő, Sikorcin Ladislav, valamint a szélsőként is használható Fekete Dániel és Holéczy Roger közül kell választania az edzői stábnak. Eddig Sikorcin ment a második sorban Palkovicsékkal, de Bartalist még nem látták mérkőzésen, hiszen hétfő délelőtt csatlakozott a kerethez. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy más dolga lesz az első két sornak, mint a másik kettőnek.
"A harmadik-negyedik sorba olyan centert kell találni, aki elsősorban abban segíti társait, hogy a sor ne kapjon gólt. Ez fontosabb, mint az, hogy ezek a sorok néhány gólt találjanak a tornán. Ide olyan játékosok kellenek, akik maximálisan betartják a rájuk szabott taktikát, és a lehető legegyszerűbben oldják meg a dolgukat. Lehet, hogy a négy vb-meccsből csak egy olyan lesz, ahol nem lehet hibázni. Valószínűleg ezen szempontok alapján döntik el az edzők, ki az, aki a legkevesebb hibával tudja ellátni ezt a nehéz feladatot."
Ladányi Balázs szavára sokat adnak a társak, ezért fontosnak tartottuk megkérdezni, ki az a keretben, aki meglepetést okozott neki. "Egy játékost szeretnék az eddig látottak alapján név szerint is kiemelni, aki nekem óriási meglepetést okozott: Láda Balázst. Hibátlan teljesítményt nyújt, a két szlovén meccsen nem kapott gólt a sora, van benne tűz, hajt, teker, egy rossz szavunk nem lehet rá."
Mint tudjuk, kifogásokra gondolni sem szabad, de ismét felmerül a kérdés: tavaly kifogástalanul ment minden a felkészülés elejétől az utolsó mérkőzésig. Ebből a szempontból szerencsére idén már van egy 5-4-es vereségünk Szlovéniától. "Kiegyeznék azzal, hogy a hátralévő felkészülési meccseinket öt góllal veszítsük el, csak a negyedik vb-mérkőzésén jöjjön ki a lépés. Az a lényeg, hogy ne úgy legyen, mint tavaly, amikor a szlovénok elleni meccsen besavasodtak a lábak, nem tudtunk úgy menni, mint addig. De ezt nem lehet előre kiszámítani. Pénteken a Jégpalotában kikaptunk, de nekem nem volt gondom, jól éreztem magam végig a szlovénok elleni első meccsen. Pedig tíz napja nem voltam jégen előtte, és az előtte lévő három napon túlzás nélkül reggeltől estig egyfolytában edzettünk. Szombaton már nem éreztem annyira jól magam, nem volt jó a meccsem, találtam két gólt, de nem nagyon tettem hozzá ahhoz a találkozóhoz. Ezért mondtam múltkor is, az a fontos, hogy az olaszok ellen kijöjjön a jó forma, mert ellenük csak akkor van esélyünk, ha a csapatból szinte mindenki a legjobbját tudja nyújtani."
Mivel a 11-essel készült legutóbbi írásunkban szóba került Peterdi Imre nélkülözése, a témát lezárandó megkérdeztük, beszélt-e azóta erről Ted Satorral a szlovénok elleni két meccs csapatkapitánya. "Ahogy ígértem, természetesen megkérdeztem a szövetségi kapitányt Peterdi Imre barátom mellőzésének okáról, és mindenki számára teljesen elfogadható magyarázatot kaptam."