Ismét egy szlovén helyzettel kezdődött a mérkőzés, de aztán minden másképp alakult, mint pénteken. Hátul sokkal határozottabb és fegyelmezettebb volt a magyar válogatott, és a tempó is nagyobb volt, mint az első meccs elején. Nem volt érdemtelen, hogy az érezhetően bizonyítani nagyon igyekvő Nagy Gergő szép passzjátékok végén megszerezte a vezetést. Jól mentek a dolgok, megérdemelt volt ez az előny húsz perc játék után. Az első gól szerzője a másodikban is komoly szerepet játszott, nem ismert elveszett helyzetet, így a jó munka végén Benk András szerezhetett gólt. Kevésbé volt jó a védőmunka David Rodman szépítő góljánál, a kiváló szlovén csatár gond nélkül vitte be a kapu elé a korongot, amit fonákkal lőtt a kapuba. Két dologban nem lehettünk ekkor biztosak, egyrészt hogy ez lesz az utolsó szlovén gól, másrészt hogy a gólszerzőnek alig néhány perce van hátra ebből a meccsből. Merthogy a 39. percben ritkán látott esemény történt, David Rodman a játékvezetőkkel szemben elkövetett sorozatos sportszerűtlenség miatt két végleges kiállítást kapott, így tízperces emberelőnybe került a magyar válogatott. Ne felejtsük el, hogy még előtte Ladányi ismét két gólra növelte az előnyt. Ráadásul három másodperccel a második harmad vége előtt kettős emberelőnyhöz jutottunk. A jól bevált koreográfia következett, Vas Márton Ladányi Balázshoz bulizott, aki kapásból a kapuba vágta a korongot, így háromgólos vezetéssel mentünk a második szünetre. A szinte soha véget nem érő emberelőny nem tett jót a meccsnek, és komoly kritika illeti a csapatot, hogy a szimpla előnyt hét percen át nem tudta jó játékkal lehozni. A játék sokkal felszabadultabbá vált, amikor ismét öt az öt ellen játszhattunk, Kiss Ákos elegáns átadását Magosi Bálint csodaszép mozdulattal vágta kapásból a hosszú alsóba, így alakult ki az 5-1-es végeredmény. A gólok számából ismét nem érdemes következtetéseket levonni, egyelőre a teljesítmény a lényeg, és e tekintetben előrelépést láthattunk egyéni és csapatszinten is. A folytatás kedden Ukrajna ellen következik. Update: A mérkőzés után megtörtént az újabb keretszűkítés, Rajna Miklós, Azari Zsolt, Kiss Ákos és Tóth Adrián nem folytatja a vb-felkészülést.
Magyarország–Szlovénia 5-1
2011.04.09. 21:19 F. Kapus
Szólj hozzá!
Címkék: válogatott
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.