A kanadai szövetség kijelölte a csapatvezetést a szlovákiai vb-re. A főmenedzser a 44 éves David Nonis lesz, aki a Toronto Maple Leafs első alelnöke. Segítői Bob Murray, az Anaheim Ducks GM-je, Rob Blake, a nyáron visszavonult 41 éves olimpiai bajnok hátvéd, valamint Brad Pascall lesznek. E team feladata kijelölni a vb-re a szövetségi kapitányt, ami a tervek szerint két héten belül meg is történik. Megbeszéléseket folytatnak az NHL-játékosokkal is, akik a keretnél szóba jöhetnek. Az első névsort április elején adják meg. Az NHL rájátszásából kiesett csapatokból ezt a listát a szokásoknak megfelelően később kiegészítik. A kanadaiak április 22-én repülnek Európába, és két felkészülési meccset játsanak: 24-én Párizsban Franciaországgal, 27-én Prágában Csehországgal. A vb-n a B jelű csoportban Kassán kezdik a szereplést, csoportellenfeleik Svájc, Fehéroroszország és Franciaország lesznek. Ide vonatkozó hír szerint Szlovákia március 27-án kezdi a felkészülést Trencsénben. A csehek még hamarabb indítják a programot, és már előzetes keretük is van, amelyben a rájátszásból már kiesett csapatok játékosai szerepelnek. Vladimir Ruzicka március 21-én tartja az első foglalkozást, ezt követően ipari mennyiségű mérkőzés vár a cseh válogatott tagjaira, keret és program itt.
Megvannak a kanadaiak vb-vezetői
2011.03.17. 23:42 F. Kapus
Szólj hozzá!
Címkék: vb szlovákia csehország kanada
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.