HSC Csíkszereda–Fenestela Brassó döntő lesz a román bajnokságban, a párharc négy győzelemig tart, és március 18-án kezdődik. Az ifjúságiaknál bombameglepetés született, a szezon előtt alapított kisinyovi csapat legyőzte a székely fiatalokat. A moldávok nem elégednének meg ennyivel, a Mol Ligában szeretnének tovább pallérozódni.
Hétfőn kialakult a román bajnoki döntő mezőnye. Ahogy előzetesen vártuk is, a Dunarea Galati nem jelentett gondot a HSC Csíkszeredának. Az első meccsen 10-2, a másodikon 13-2, a harmadikon 13-4 arányú csíki győzelem született. Érdekesség, hogy mindhárom elődöntőre Csíkszeredában került sor, a galaciak lemondtak pályaválasztói jogukról.
A másik ágon a Brassó fölényes győzelemmel vette el a Steaua pályaelőnyét rögtön az első mérkőzésen, a 8-2 összes brassói gólját más-más szerezte. Másnap a Steaua jó kezdés után csak a hosszabbításban tudott egyenlíteni, a kanadai csatár, Michael Forgie állította be a 4-3-at. A harmadik mérkőzésen léphetett először jégre az elődöntőben a Molnár Zsombor elleni ütközése miatti kétmeccses eltiltását letöltő Vitalij Kiricsenko. Ezt két gólpasszal tette emlékezetessé, az 1200 néző 4-0-s hazai győzelemnek örülhetett. Hétfő este a brassóiak 5-2-es győzelemmel biztosították be a döntőbe jutásukat. A klub története során először játszhat a bajnoki címért. A döntő és a kisdöntő is március 18-án kezdődik, a bronzéremhez 3, az aranyhoz 4 győzelem kell.
Befejeződött a román ifjúsági bajnokság is, jókora meglepetéssel. A moldáviai Platina Chisinau szerezte meg a csíkszeredai fiatalok előtt a bajnoki címet. A szezon előtt alapított csapatban egy kisinyovi és négy tiraszpoli játékos képviseli Moldáviát, a többiek mind oroszok. Érdekesség, hogy Kisinyovban szabványméretű jégpálya sincs, a fiatalok csak az ellenfeleknél tudnak ilyenen gyakorolni. A csapat jó része idén kiöregedett az ifjúsági korosztályból, így keresik a továbblépés lehetőségét. Moldáviában nincs bajnokság, tehát a környező országokban kell körülnézniük.
Ahogy Serghei Ciobanu, a csapat mindenese az IIHF honlapjának elmondta, tervezik, hogy felvételüket kérik a Mol Ligába. Mivel belátható időn belül nem lehet arra számítani, hogy Moldáviában szabványos pálya épülne, a mérkőzéseiket Gyergyószentmiklóson vagy Galacon rendeznék meg.