A magyar női ifjúsági válogatott az 5-0-s szombati győzelem másnapján alaposan átalakított kerettel és sorokkal is simán verte az osztrák kortársakat. Gömöri Csaba szövetségi edző a klubedzők kérésére pihentette, illetve a bajnokikra elengedte a játékosokat, így a sérült Rónai Alexandra és Szilágyi Réka mellett Bikás Luca, Kocsondi Nóra, Huszák Alexandra és Kiss-Simon Franciska is hiányzott. Két 1998-ban született játékos is lehetőséget kapott, Pintér Hanna és Váradi Nikolett. Botond Barbara, Maszlova Kátya, Horváth Tiffany és Kuti Karina is játszott, akik szombaton nem voltak jégen.
"A sorokat felforgattuk, mindenkit próbáltunk megnézni minden lehetséges sorban és csapatrészben – foglalta össze a lényeget Gömöri Csaba. – Vasárnap az eredmény csak másodlagos volt, kerestük a jövő játékosait a jelen nagyon sikeres generációja mellé. Ezek után még inkább örömteli, hogy ezúttal is az osztrák csapat fölé tudtunk kerekedni, mind korcsolyázógyorsaságban, mind erőnlétben. Sokszor a nem összeszokott sorok is kreatívan, néha látványosan játszottak, és ismét legyőzték nyugati szomszédunkat. Érdemes megjegyezni, hogy az ellenfél csak 3-0-s vezetésünk után – góljainkat ezúttal Gasparics Fanni, Pintér Lili és Dabasi Réka lőtte – szépített, így elmondható, hogy 110 percig gólt sem kaptunk a két meccsen.
Az ellenfél szakvezetése elmondta , hogy az ő csapatuk az U18-as vb-re készül, ami Oroszországban lesz, és szeretnék, ha legalább a tavalyi eredményt, a 4. helyet meg tudnák ismételni. Csapatuk gerince itt volt, 3-4 játékosuk maradt otthon, akik a vb-csapatban biztosan játszanak. A két mérkőzés legnagyobb tanulsága, hogy a mi U18-as válogatottunk a tavalyi évhez képest nagyon sokat fejlődött, köszönhetően a klubokban végzett edzésmunkának és annak, hogy fiúcsapatokban játszanak és erősödnek hétről hétre. Jó volt látni, hogy szerényen, de sugárzó önbizalommal léptek pályára, és betartották a taktikai utasításokat.
Többször említettem, ez egy olyan generáció, amelyre figyelni kell; és vigyázni, támogatni őket, mert nagyon szép sikerekre hivatott társaság. Már az IIHF-nél is híre ment az eredményeinknek, gondolkodnak azon, milyen módon lehetne minket, magyarokat integrálni a divízió 1-es mezőnybe. A legvalószínűbb, hogy egy kvalifikációs tornát kell megnyernünk ehhez, de erről talán májusban döntenek a kongresszuson."