Az OB I.-középszakasz első játéknapja alapján egyre kevésbé lehet előre megjósolható végeredményekről beszélni, hiszen ha az UTE a Vasast megszorongatta, miért ne tehetné ezt a Fehérvár-farmmal, ugyanakkor épp a kis Volán tudott pontot szerezni Újvárosban. De ha a Dab.Docler hazai pályán nem tudta hatvan perc alatt verni őket, akkor mire megy az FTC otthonában, ahol ráadásul idén még nem nyert. És lesz még egy Vasas–Miskolc is, amire ebben a szezonban mindezektől függetlenül sem lehet biztosat tippelni.
A Vasas rettenetes játékkal nyert a Megyeri úton, és tényleg érdekes, hogy éppen így tudta növelni előnyét riválisaival szemben. A Miskolcnak is nagyon fontos, hogy pontot szerezzen, mert jelenleg háromra van az üdvözítő harmadik helytől, nem is beszélve a Fehérvár EBEL-keretének elkerülését jelentő másodiktól. Ancsin János Újpest-edző értékelése szerint a győzelem is elérhető közelségben volt a Vasas ellen. Hozzátette, bízik benne, hogy vasárnap még több játékosa rendelkezésére áll, és ha megmarad ez a küzdőszellem, a Fehérvár-farmmal is izgalmas mérkőzést játszhatnak. A kis Volánnak is konkrét győzelmi esélyei voltak pénteken Dunaújvárosban, a hosszabbításban kétszer is eldönthette volna a meccset, végül azonban büntetőkkel a Magyar Kupa-győztes nyert. Vasárnap ismét idegenbeli pontszerzésben bízhatnak.
A ferencvárosiak nagyon bosszankodnak a Miskolc elleni pontvesztés miatt, hiszen közel voltak ahhoz, hogy öttel meglépjenek közvetlen vetélytársuktól, ebből csak három lett. Az FTC otthonába a Dab.Docler látogat, és bár a vendégek edzője szerint "az eddigi szezon sikeresnek mondható", ehhez nem ártana, ha most először Pesterzsébeten is nyerni tudnának, merthogy hazai pályán Jánosiék mindkétszer legyőzték Magosiékat.