"Rosszabbak tényleg nem nagyon tudunk lenni, mint vasárnap – mondta blogunknak Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője. – Az elmúlt tíz nap nem múlt el nyomtalanul, ezzel együtt biztos, hogy ma kevésbé leszünk fáradtak, mint két napja. A Ljubljana elleni vereségnek sok összetevője volt, bosszantó a sok kihagyott helyzet és a sok elkerülhető gól, amit kapunk, jellemzően egyéni hibákból. Kis dolgok hiányoznak a sikerhez, reméljük, ma ezekből a kis dolgokból sokat tudunk mutatni." A Fehérvár 19.15-kor az idén még szintén pont nélküli Linzet fogadja, a találkozót a Sportklub Tv élőben adja. A sérültek állapota nem javult, az előző meccset szinte teljesen kihagyó, de azért egy gólpasszt jegyző Palkovics Krisztiánt izomhúzódással kezelik, még 4-5 nap kihagyásra kell számítani. Ales Kranjc továbbra is a bokájával bajlódik. Holéczy Roger kezéből kiszedték a drótokat, így jövő héten már játszhatna, de az EBEL-szabályok szerint ha sérülés miatt ideiglenes cserét hajt végre egy csapat, csak nyolc hét múlva térhet vissza a lecserélt játékos; ez január 16-án jár le. A Fehérvár első sora változatlan, a másodikba Ackeström mellé visszatér Jobb Dávid, Palkovics helyére pedig Kovács Csaba kerül. A harmadik ötösben Vaszjunyin, Fekete és Benk lesz a három csatár; ezúttal Tóth Adrián is átöltözik, Nagy G. és Hegyi Á. mellett ő lesz a negyedik sorban támadó. A kapuban Hetényi Zoltán kezd.
Palkovics nélkül küzdhet a Fehérvár
2011.01.04. 16:55 F. Kapus
Szólj hozzá!
Címkék: énekes fehérvár ebel
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.