A játékosok sorozatos megbetegedése és sérülése, valamint a vezetőedző lemondása miatt kialakult helyzetre tekintettel hétvégi mérkőzései halasztását kérte a szövetségtől az FTC. Pénteken Bukarestben, vasárnap Brassóban kéne pályára lépnie a rekordbajnoknak. Ugyancsak a nap eseményei közé tartozik, hogy a klubvezetés kilenc játékos szerződésmódosítását kezdeményezte, a fradihoki.hu közleménye szerint az érintett játékosok csütörtök 11 óráig dönthetik el, hogy elfogadják-e az új feltételeket, vagy távoznak. Mint írják, a vezetőedző posztjára kiszemelt szakember – a szurkolói fórumok szerint a klub egykori kiváló csatára, Kiss Tibor – nem vállalta a feladatot. A mérkőzés kezdetén 15 főnek kell rendelkezésre állnia a versenykiírás szerint, a szabályok értelmében a jelen pillanatban a csapat rendelkezésére álló játékosállományból ki kell vonni 15 főt, és a maradék számú játékos esetében orvosi igazolást szükséges bemutatni ahhoz, hogy el lehessen fogadni a halasztási kérelmet. A vezetőedző lemondása ebből a szempontból aligha lehet releváns e kérdésben, már csak azért is, mert az előző fordulóban ezt a kérdést megoldották a klubnál, Fekti Bálint állt a kispadnál.
A Ferencváros halasztást kért
2010.11.24. 18:15 Hblog
Szólj hozzá!
Címkék: ftc
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.