Négy mérkőzéssel folytatódik a Mol Liga, ezek közül kettő rangadónak minősül. Az Újpest vasárnap szabad napos, a HSC Csíkszereda javíthat, a Miskolc pedig tovább erősítheti dobogós pozícióját.
Helyi idő szerint délután háromkor kezd Bukarestben a Miskolc. A Steaua szoros meccsen legyőzte a Volán-farmot pénteken, a vendégek pedig hosszabbításban nagyon szép győzelmet szereztek az éllovas otthonában. Az esélyes egyértelműen Bob Dever csapata, de előre elkönyvelni semmi esetre sem szabad a győzelmet, mert kellemetlen meglepetés érheti a csapatot. Egy órával később Csíkszeredában a Volán fiataljai lépnek jégre. A vesztett pontokat illetően egyetlen pontra fogyatkozott a HSC előnye a Dab.Docler ellen, így ma semmiképpen nem engedhető meg a kisiklás. A jelenleg hetedik helyen álló kis Volán ellen ez nem is várható, de erre a mérkőzésre is érvényes, amit az előbb írtunk, az esélyesnek semmiképpen sem szabad félvállról vennie egyre komolyabb játékerőt képviselő ellenfelét.
Ha a rolba is úgy akarja, este hatkor Dunaújvárosban a Brassó vendégszerepel. Szőcs Szabolcsék szorgosan gyűjtik a pontokat, jó középcsapatává váltak a bajnokságnak, minden ellenfelüknek meg tudják keseríteni az életét. Ebben az idényben eddig egyedül a Dab.Docler skalpja hiányzik a gyűjteményükből. Égetően fontos mindkét csapatnak a három pont a minél jobb helyezés eléréséhez az alapszakasz végén, az erdélyiek még akár a dobogóra is odaérhetnek, hiszen a hátralevő nyolc mérkőzésükből ötöt otthon játszanak.
Pesterzsébeten a vártnál eddig gyengébben szereplő Ferencváros fogadja a Vasast. Tíz pont választja el egymástól a két csapatot, érdekesség, hogy közel ugyanannyi gólt szereztek. Ám míg a Vasas általában kevés gólt kap, a Ferencváros legnagyobb gondjai a védelemben vannak. A Volán-farm elleni keddi mérkőzés nem kerül a dicsőségtáblára, kérdés, hogy az azóta eltelt pár nap alatt képes volt-e rendezni a sorokat Prakab Gábor edző. A mai mérkőzésre készülő keretben már nem kaphat helyet a csapat hatodik legeredményesebb játékosa, Feil Arnold sem, akitől hét közben vált meg a vezetőség.