Három helyen is megkezdődtek az EIHC tornák. A legjobb mérkőzéseket Gomelben láthatták a nézők, a házigazdák vereséggel kezdtek. Beszámolók tovább után.
A norvég–szlovénon az északiak az első harmad elején vezetést szereztek, a harmadik elején megduplázták az előnyt, a közepén még egyet hozzátettek. A szlovén becsületgólt négy másodperccel a vége előtt hozta össze a fiatal sor. A végeredmény 3-1. A dánok nagyszerű második harmaduknak köszönhetően verték a fehéroroszokat. Ebben a játékrészben három gólt is szereztek, és egyet sem kaptak, az így megszerzett biztos előnyből csak egy gólnyit tudtak faragni a házigazdák, így lett a vége 2-4.
Az eredményt tekintve kiegyenlített mérkőzést vívott egymással a hiányos szerb és a házigazda román válogatott. Érdekesség, hogy a meccsre összesen 28 olyan játékost neveztek, akik a Mol Ligában, illetve más magyar bajnokságokban játszanak. A szerbek szereztek vezetést, ezt Szőcs Szabolcs egyenlítette ki, a harmadik harmadban Zsók Levente ütötte a győztes gólt, a hazaiak 2-1-re nyertek. A másik mérkőzésen a csupán öt védővel és a válogatott harmadik és ötödik számú kapusával kiálló horvátok könnyen verték áprilisi ellenfeleinket, a spanyolokat. A tehetséges fiatalok közül Kanaet 1+1-gyel, Trstenjak 1+2-vel járult hozzá a 6-1-es sikerhez.
Nem sokat kellett izgulniuk Sanokban a nézőknek, két fölényes győzelem született az első napon. Az orosz B válogatott 7-0-ra verte az A csoportba készülő ukránokat, Igor Muszatov három góllal vette ki a részét a sikerből. Ennél is nagyobb verést kaptak a lemondások és sérülésük miatt legjobbjaik felét nélkülöző hollandok. Hiába vitte el a szövetségi kapitány harmadik számú kapusuk helyett a kanadai Matt Anthonyt, ő sem sokat tehetett a lengyel henger ellen, a vége 10-1 lett.
A mai párosítások:
Norvégia–Dánia
Szlovénia–Fehéroroszország
Románia–Horvátország
Spanyolország–Szerbia
Oroszország B–Hollandia
Ukrajna–Lengyelország
A küzdelmeket továbbra is az EIHC honlapján követhetik.
Ne feledjék, mától indul a Németország Kupa, negyed ötkor Svájc–Szlovákia, este nyolctól Németország–Kanada meccsekkel. Részletek a torna honlapján.