"Kifejezetten jó, élvezetes mérkőzést játszottunk Jesenicében" – értékelte blogunknak Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője a vasárnapi győzelmet. Hozzátette, erős ellenfelet győztek le hosszabbításban, kétgólos hátrányból fordítva, ami erőt kell adjon a folytatáshoz. A nemzetközi szünet után jövő pénteken folytatódik az EBEL, három hazai mérkőzéssel. A liga négy legjobb csapatából három látogat Székesfehérvárra, sorrendben a Vienna Capitals, a Villach és a nyolcpontos előnnyel listavezető Klagenfurt.
"Jól kezdtük a meccset, de az erős Jesenicével szemben nem tudtunk előnyt szerezni. Szoros volt az eredmény, kiegyenlített a játék. Ennek ellenére a második harmadban fölénk kerekedtek. Hat lövésükből kettő utat talált a kapunkba, bár kicsivel jobb volt ekkor ellenfelünk, apróbb hibáink is kellettek góljaikhoz.
A harmadik harmadban fel tudtunk állni, sőt a végére megfordítottuk az eredményt, ami nagyon fontos volt számunkra. Megmutattuk az ellenfélnek és magunknak is, hogy sok szempontból erősek vagyunk, nem lehet minket leírni, képesek vagyunk bárhol a győzelemre. Idén másodszor is nyertünk az egyik legnagyobb riválisunk otthonában.
Olyan képességeink kerültek elő, amelyeknek már eddig is többször elő kellett volna a szezonban, de a hátralévő időben mindenképpen meg kell tartanunk ezeket a pozitívumokat, mert még mindig jelentős a ponthiányunk. Ez annak az útnak az eleje, amin járnunk kell, amire néhány fordulóval ezelőtt ráléptünk. Alapvető célunk továbbra is, hogy minél kevesebb lövést kapjunk. Ezzel az első harmadban voltak gondjaink, akadozott a védekezésünk, de a mezőnyben már ekkor is erősek voltunk, csak a lövésblokkolás hibádzott. Utána az egész meccsen nem tudtak annyit lőni.
Ales Kranjc győztes gólját nagy csend fogadta, talán először nem örült a jesenicei publikum az ő találatának. Ő is boldog volt, jókor lőtt gólt jó helyen, emelte értékét a szlovén szurkolók szemében. Egyébként Kranjc a héten a szlovén válogatottal készül.
A vasárnapi mérkőzésen Tommi Satosaarin kívül minden játékosunk jégre lépett. Volt, aki több, volt, aki kevesebb lehetőséget kapott. A klubcsapat nagy része a válogatottal készül keddtől. Hétfőre a nem kerettagok és a légiósok is pihenőt kapnak, keddtől Kevin Primeau vezetésével a farmcsapattal edzenek, természetesen nem feltétlen ugyanazt a munkát végzik végig, mint a farm játékosai.
Palkovics Krisztián és Benk András is jégen lesz, nekik könyök- és vállproblémájuk van, korcsolyázni tudnak, Jobb Dávid teljes értékű munkát tud végezni, a légiósokkal együtt. Satosaari a héten pihen, a térde még nem tökéletes, kapott injekciókat is. Nagy Gergő felépült betegségéből, végül vasárnap a farmcsapatban játszani is tudott, ha nem is volt százszázalékos állapotban, így részt vehet a válogatott felkészülésén."