Kedden a Fehérvár–Brassó Mol Liga-mérkőzésen Adorján József, a vendégek hátvédje szabálytalanul állította meg Hajós Rolandot, a Fehérvár EBEL-ben is bemutatkozó csatárát. A fiatal támadó keze eltört, agyrázkódása miatt két napig kórházban ápolták. Tovább után Hajós Roland elmondja, mire emlékszik mindebből, a szakértő értékeli a látottakat, és megmutatjuk az esetről készült videót.
"Az eseményekre egyáltalán nem emlékszem – vágott bele a 20 éves jégkorongozó. – Megnéztem a videót, látszik, hogy én is hibáztam, nem vigyáztam magamra eléggé, mert lent volt a fejem. Amikor nyúltam a korongért, hogy magamhoz húzzam, akkor találta el ellenfelem a könyökével vagy a vállával a fejemet. Jó néhány éve játszom a felnőttek között, de így még nem ütköztek le soha."
Hajós kézközépcsontja eltört és el is mozdult, ezt visszahelyezték kedden a kórházban. 4-5 hétig gipszben lesz a keze, visszatérésére 6-7 hét múlva van esély. A nagy erejű ütközéstől az eszméletét ugyan nem vesztette el, de mint mondja, semmire nem emlékszik, ami utána történt. "Mondták a csapattársak, hogy egész jól felálltam az eset után, és a videón is ez látszik. Még két cserére beküldött az edző is, mert úgy tűnt, nincs semmi bajom. De minderről nemigen tudok, mert azokból a percekből nagyjából egy pillanatra sem emlékszem."
Nem meglepő mindez, annak tudatában, hogy az orvosok a vizsgálatok után nem engedték haza kedden a sportolót. Kezelésre és megfigyelésre két napig kórházban maradt, csütörtök délután térhetett haza. "Pihennem kell még jó darabig, azt mondták. Még fáj a fejem, de már jobban vagyok."
Megkértük Beck Pétert, az IIHF játékvezető-ellenőrét, értékelje a látottakat. "A felvételen nem látom pontosan, hogy a keresztező játékos a könyökével Hajós fejét vagy csak a karját, vállát találja el, de véleményem szerint ez egy fejre irányuló mozdulat. Az egyértelműen látszik, hogy nem a korong megszerzése volt a hátvéd célja. Mivel a sérülés veszélye is fennállt, a fejre irányuló támadásért megítélt 5 perc plusz végleges fegyelmi büntetés jó ítélet, de a végleges kiállítás is megállta volna a helyét."
vivacuba 2010.11.05. 14:15:39
imr 2010.11.05. 14:20:34
Az meg egy másik dolog,hogy ez kemény sport, és akit így leütköznek, valószínűleg nem tudja jól megállapítani,hogy hogy van és vissza akar menni játszani, ezt tapasztalatból tudom, de az edző vagy orvos azért jobban utánajárhatna. Mázli hogy nem sérült rá.
Jobbulást!
vivacuba 2010.11.05. 14:32:49
vladiv 2010.11.05. 14:39:23
ez szerintem sinterseg...
KITAO 2010.11.05. 14:43:17
durex26 · http://www.youtube.com/watch?v=GXDch9MnG9o 2010.11.05. 14:44:34
Stommy 2010.11.05. 15:08:50
Amúgy meg nem mozgott a korong fele a védő, sőt az ütővel se tett olyan mozdulatot hogy ő szeretné elérni a korongot, egyértelműen emberre ment, amivel nem lenne baj, hiszen ez a védő dolga, hogy vagy a pakk vagy a támadó akadjunk meg benne, csak hát ne így...
vivacuba 2010.11.05. 15:09:26
durex26 · http://www.youtube.com/watch?v=GXDch9MnG9o 2010.11.05. 15:54:00
Mióta kell/muszáj egy védőnek korongszerző mozdulatokat bemutatni? minek kell ez kiemelni?, az ütközés mint fogalom megállja a helyét, hisz korongot birtoklót ütközött le, csak rosszul lett kivitelezve. Véleményem szerint, ha nincs lent a feje, vagy hamarabb észlel vállát kapja el, szándékosságot sérülésokozásra nem látok benne.
TheKaszi 2010.11.05. 16:15:17
A védőnek a koronghoz azonban már semmi köze nem volt, abban viszont igazad van, hogy szándékosság nem feltételezhető. Abban is vitatkoznék, hogy a félig lehajtott fej a korong és a csel miatt volt.
Érdekes, hogy a támadást követő fehérvári játékos úgy ítélte meg pár méterről a szituációt, hogy szándékos volt és elégtételt is próbált venni.
Szumma szummárum, ez a jelenet a Brassó részéről a sokadik durva (és nem kemény) jelenet volt.
A játékvezetők a két 5 perces brassói emberhátrányt 4, de lehet, hogy 5 jogtalan 2 perces fehérvári kiállítással próbálták kompenzálni, ami abban az értelemben jót tesz a csapatnak, hogy tanulják a speciális játékokat.
Imőcz 2010.11.05. 16:25:17
JR V 2010.11.05. 16:52:48
mit kellett volna a védőnek tennie?
ejsze hagynia kellett volna... még a kiállítás jogosságát is lehet vitatni
check 2010.11.05. 16:57:29
magyarhoki.hu 2010.11.05. 17:11:42
banyszi 2010.11.05. 17:40:37
sziszi_15 2010.11.05. 18:01:28
budapestijeti 2010.11.05. 18:22:37
kardesz89 2010.11.05. 18:32:25
freddyD 2010.11.05. 18:48:34
JR V 2010.11.05. 19:07:12
udii 2010.11.05. 19:45:11
Ez a mondat valóban igaz, általánosan a jégkorongról.
Hozzá kell tennem, hogy ha ezt az esetet nézem , nem mondtam volna, hogy ilyen sérülés lesz a vége, de aki volt már jégen érzi, hogy akár egy kis jobbrakorival vagy fékezéssel elkerülhető lett volna a törés !!!
kicsibuk78 2010.11.05. 19:51:39
aeroan42 2010.11.05. 19:58:13
Csikibika88 2010.11.05. 20:22:00
csiki szekely 2010.11.05. 21:14:26
Gyógyulást a fiatal tehetséges srácnak. Remélhetően tanul majd belőle.
Sala Jenő 2010.11.05. 21:43:13
Div. II. alja
gm 2010.11.06. 09:28:03
imr 2010.11.06. 17:19:51
Bálna_ 2010.11.07. 19:16:40
[Roller] 2010.11.07. 20:27:25