Érdekes mérkőzésen jutott a döntőbe Kanada. Az első ötven perc alapján egyértelmű meccsről számolhatnánk be. Húsz perc alatt 2-0 a hazaiaknak, középtávoli, távoli lövésekbe értek bele a kapu előtt, védhetetlen gólok estek Marleau és Morrow jóvoltából. Mindkét csapat jól védekezett, a kanadaiak nem tudták ziccerek sokaságát kialakítani, mint az oroszok ellen, és ezúttal a lendületes lerohanásoknak sem engedtek nekik teret.

A szlovákok egyáltalán nem jelentettek veszélyt kapujukra, jóformán a támadó harmadba is alig tudták bevinni a korongot. A kényelmes középső harmad után egy még energiaspórolósabb harmadikat produkáltak Getzlafék – ő szerezte a harmadik kanadai gólt –, de megitták a levét. Néhány percen belül begyötörtek két gólt északi szomszédaink.

Az elsőhöz Luongo hibája is kellett, a második a zólyomi csatársor kemény munkáját dicséri. Öt perc volt hátra ekkor, és ahogy a jégkorongban lenni szokott, az egyszer leeresztett csapat nem tudott felpörögni, még akkor sem, ha ez most Kanada volt. Az utolsó pár percben szűken számolva is három lehetőségük volt az egyenlítésre Demitráéknak. Ekkor percekig bent tartották a harmadban a korongot, először a meccs folyamán. A legnagyobb lehetőséget nyolc másodperccel a vége előtt hagyták ki, a fekvő Luongo fölött az üres kapu előtt keresztbe lőtték el a korongot.

Csak ekkor könnyebbülhetett meg a 17 800 szurkoló nagy része, akik pedig a 25. perc tájékán már kórusban kiáltották, hogy az Egyesült Államokat akarják. Kicsit korán készültek a döntőre, miképp kedvenceik is. De végül szerencséjük volt, és 3-2-es győzelmükkel egyáltalán nem érdemtelenül jutottak a legjobb két csapat közé. Szlovákia olyan utolsó öt percet mutatott be, amit csak a legnagyobb csapatok tudnak, olyanok, amelyek az olimpiai döntőért küzdhetnek. A nők után a férfiaknál is megismétlődik a 2002-es döntő, vasárnap tényleg jöhet a Kanada–Egyesült Államok mérkőzés.