A miskolci jégkorong fennállásának legjobb szezonját teljesíti, a játék képe és az eredményesség szempontjából egyaránt. Magyar Kupa-bronzérem, figyelemre méltó győzelmek kísérik a csapat útját, a szezonban minden ellenfelüket meg tudták verni legalább egyszer. Minek köszönhető ez, honnan jön, hová tart a borsodi jégkorong, elsősorban ezekről beszélgettünk Egri Istvánnal, a Miskolci Jegesmedvék elnökével.

Az egykori miskolci kiscsapat a kétezres évek közepén gyönyörű jégcsarnokot kapott, az elmúlt években felújították a szabadtéri pályát, így két modern létesítményben zajlik a jeges élet. Ez már nem az első szezon, amikor a miskolci hoki minden korosztályban képviselteti magát. Az utánpótlás-nevelő munka dicséretére válik, hogy jelentős számban saját nevelésű játékosokból áll a felnőttcsapat. Ráadásul az utóbbi években sorra mutatkoznak be fiataljaik a korosztályos válogatottakban.

"A csapatnak ez a negyedik fedett pályás szezonja. Négy éve tudjuk azt az edzésprogramot megvalósítani, amit szakvezetőnk eltervezett. Ez korábban nem így volt, reggel sosem tudhattuk, lehet-e délután vagy este edzenünk. Nyilvánvalóan nagy előrelépés mindez, a komoly munka alapját jelenti. Ehhez jön, hogy nyaranta szakmailag nagyon magas szintű száraz felkészülésen komoly fizikai alapot szereznek játékosaink a szezonra, kondicionális problémáink régóta nincsenek. Ebből is látszik, hogy szakmai gárdánk és játékos-alapanyagunk jó, ebből lehet továbbépítkeznünk.

Az összegzésekkor mindig azon gondolkodom, mire lennénk képesek, ha ezek a fiúk csak hokiznának. Mert bármily meglepő, továbbra is amatőr csapat vagyunk, csak légiósaink űzik főállásban a játékot. Ebből a szempontból három részre osztható csapatunk. Az elsőbe tartozik az említett öt légiósunk. Velük lehetne profi módon sportolni, de délelőtt és délután csak egyéni feladatokat tudnak végrehajtani, mert a csapat többi játékosa dolgozik vagy tanul. Ötfős csoportban sok mindent lehet, de jégkorongedzést tartani nem. Szegényeknek már elegük lehet az egyéni feladatokból, amit az edző oszt rájuk.

A második csoportban azok a miskolci játékosok vannak, akik tanulnak vagy szabadabb a munkavégzésük, emiatt jobban ráérnek (Popovics, Dányi, Budai, Kállai, Urbán). És ide tartoznak a fehérvári fiatalok, akik sajnos csak a mérkőzések előtt egy nappal érkeznek hozzánk. Sajnos saját nevelésű alapembereink a harmadik részbe tartoznak. Ők legalább napi nyolc órában dolgoznak, és emellett játszanak, mondhatnám, hobbiból, a játék szeretete miatt. Ide tartoznak a Láda testvérek, de Kis, Nagy, Sike, Egri vagy Duschek is. Mindezekből következik, hogy csak napi egy edzést tudunk tartani, a szakmailag egyáltalán nem ideális este fél nyolcas időpontban. Ezt a három különböző csoportot összehangolni, belőlük ütőképes hokicsapatot építeni, ez nem kis szakmai feladat, hogy azt ne mondjam, emberfeletti munka.

Az előző szezonban munka mellett hatvanhat mérkőzést játszottak a srácok. Ilyen struktúrában ez már-már hazárdírozás. Mégis ott tartunk, hogy a legjobb magyar csapatoknak is ellenfelei, mi több, komoly ellenfelei tudunk lenni folyamatosan. Ez a komoly szakmai munka eredménye. A többiek – elsősorban az UTE-re, a Dab-ra és a Starsra gondolok – nem tudják oly mértékben kihasználni a jobb lehetőségeikből fakadó szakmai előnyüket, mint arra számítani lehetett a szezon előtt. Ez engem is meglep.

Ezzel együtt egyértelmű, hogy a sérülések, betegségek minket sokkal súlyosabban érintenek. Nem is beszélve azokról a hiányzásokról, amikor valamelyik kulcsjátékosunk munkahelyi elfoglaltsága miatt nem játszhat. Idén például Sike és Láda Péter is több meccsről hiányzott a munkája miatt. A csapatnak viszont meg kell értenie őket, diplomás emberek, akik a munkájukból élnek, építeniük kell a karrierjüket a civil életben is. És amíg nem tudjuk megfizetni őket, addig elsősorban ott.

Én is örülök annak, hogy eredményesség szempontjából átléptünk a küszöbön. Az a helyzet, hogy nem sokáig húzódhat a csapat profi szintre emelése, mert így ezek a srácok előbb-utóbb vagy abbahagyják a játékot, vagy átigazolnak máshová, elveszítjük értékeinket. A csapat átlagéletkora még mindig nem éri el a 25 évet, Nagyon komoly szakmai előrelépés lenne az, ha csak a hokival kellene foglalkozniuk, de ehhez az kell, hogy a helyi politika vagy a potenciális szponzorok is lássák, milyen komoly lehetőségek vannak a miskolci jégkorongban. Jelenleg négyszázan sportolnak a jégcsarnokban versenyszerűen, ennek ellenére még nem tudtuk áttörni a korlátokat.

Pedig akárhogy számolom, csak februárban kétszer vertük azt a Starst, amelynek soraiban hét szapporói világbajnok és további hat felnőttválogatott játékos volt a jégen ellenünk. Ezért is nem szeretjük, amikor az ellenfelünk egyik játékosa, aki mellesleg klubigazgató is, azt nyilatkozza, nekik a Miskolc nem lehet ellenfél. Ez még a szezon első harmadában volt. Most meg kiderült, azért nyertünk ellenük kétszer is, mert a válogatottban kiégtek játékosaik. Erre azt mondom, bárcsak a mi játékosaink éghetnének ki a válogatottban.
Nagy dolognak tartom, hogy mind az öt csapat versenyben van az OB I.-ben, jó esélye van bármelyikünknek a playoffba kerülni.

És nagyon drukkolok a Fehérvárnak is, hogy minél tovább jusson az EBEL-ben. De egyáltalán nemcsak azért, mert akkor eggyel több hazai csapat játszhat a bajnoki címért, nem azért, hogy nekünk könnyebb legyen. Hanem azért, mert ez ismét fejlődés, előrelépés a magyar jégkorong számára, és legfőképp ez a magyar válogatott érdeke is.

Két út áll a magyar bajnokság előtt. Vagy azt mondjuk, a mi ligánk, a Mol Liga legyen minél erősebb, legyenek benne minél jobb magyar játékosok. Az itteni legjobbak hajtsanak azért, hogy a Volánnal az EBEL-ben játszhassanak. Vagy megpróbálunk olyan feltételeket teremteni, hogy egyszer majd a Volán is megfontolja, érdemes hazajönnie. Ez nem megy egyik pillanatról a másikra, de tenni kell érte.

Ha a Mol Ligában gondolkodunk, sok mindent meg kell változtatnunk. Mindenképpen komolyabbá kell tennünk, már rövid távon is, azaz szeptembertől kezdve, de ezen már holnap el kell kezdenünk dolgozni. Mert biztos vagyok benne, hogy például az EBEL jövő évi menetrendje márciusban már elkészül, mi pedig abban sem egyeztünk meg, mit akarunk csinálni. Meg kell erősítenünk, önálló szervezetet kell létrehoznunk a Mol Liga vezetésére, mert nem lehet, hogy még a szezon második felében is a lyukakat foltozzuk a versenykiírásban, a problémákat oldjuk meg egyéb területeken, a szabályokon vitatkozunk. Nem szabad az események után mennünk, nekünk kell irányítanunk azokat, átláthatóan, következetesen.

Azt gondolom, hasznosabb lenne a magyar jégkorongnak, ha a Mol Ligát erősítenénk tovább, mint ha egy második EBEL-csapat indulását erőltetnénk. Ez utóbbival az itthoni bajnoki rendszert gyengítenénk. Jelen pillanatban nem látom azt, hogy az öt csapat közül bármelyik is kinőtte volna a Mol Liga kereteit. Amikor a Volán elment az osztrák bajnokságba, akkor azt mondhattuk, ők már kinőtték az itthoni bajnokságot, annyira kiemelkedtek. Magyarországon magyar hokit érdemes csinálni, ez a véleményem. A Kárpát-medencében kell erős ligát kialakítanunk, nem szabad mindig máshoz alkalmazkodnunk, jó lenne irányítani a dolgokat, ahogy a magyar hokinak előnyére válik. Nem gondolom, hogy a szlovák 1. ligát mindenáron be kéne vonnunk ebbe a buliba, szerénytelenség nélkül mondom, az már nem húzza a mi szekerünket.

Nagyon fontos tehát, hogy idén már mi menjünk az események elé. Fontos lenne legkésőbb áprilisban megegyezni abban, mit akarunk csinálni. A magunk dolgát kell végre rendbe raknunk. Sok feladatunk van. A juniorbajnokság úgy gyenge, ahogy van. Egyelőre csak a két Fejér megyei csapat és a Stars versenyzését jelenti ez a liga, nincs elég U20-as játékos, de U21-es sem. A juniorbajnokságban 83 játékos van, ebből 23 szerbiai. A 60 magyar játékosból 20 a Mol Ligában, sőt az EBEL-ben is játszik. Egyre több játékos jön ki az utánpótlásból, de ez még legalább két-három év.

Azt mondhatjuk, az ifjúsági bajnokságunk jobban működik, ott már elfogadható a csapatlétszám és a színvonal, komoly a verseny is, mert van 130 játékos. Látszik, sok jó hokis válik junior- és felnőttkorúvá éveken belül, az a cél, hogy velül minél erősebb legyen a bajnokság. Mert ezt a produkciót, amit magyar hokibajnokságnak nevezhetünk, el kell adni a közönségnek, a szponzoroknak, az újságíróknak. Ezért szerencsés az idei kiegyenlített bajnokság, mert izgalom van, és az is sokat számít."

Kelet-Magyarországon egyre több helyen van jégkorongpálya, Debrecen, Eger, Kazincbarcika után Nyíregyházán is alakulnak a jeges élet jelei. Komoly felnőttcsapat egyelőre csak Miskolcon van. Tud-e valamit segíteni ebben a helyzetben a miskolci hoki, reális-e arról beszélni, hogy regionális együttműködésre lenne szükség?

"Nagyon messze vagyunk attól, hogy komoly dolog alakuljon ki a mi észak-magyarországi régiós együttműködésünkből. Az elmúlt évtizedek alatt szerzett tapasztalataim alapján mondhatom, ott lehet komoly fejlődést elképzelni, ahol működik felnőttcsapat is. Egyszerűen azért, mert ez erősen húzza magával az utánpótlást. Sajnos ebben a kérdésben nagyon keveset tudunk segíteni a közeli településeknek. Hogy úgy mondjam, csak a kötelező jellegű segítségre van módunk. Tornákat rendezünk, elmegyünk az általuk szervezett versenyekre, edzőtábort hozunk tető alá számukra, igény esetén a tehetséges játékosaiknak edzéslehetőséget biztosítunk. De ez csak tűzoltás.

Az a jó, ha valahol helyben tudnak teljes struktúrában dolgozni. Azt mondanám, az eredményességhez kötelező a legkisebbektől a legnagyobbakig működtetni a rendszert. Ahogy mondtam, Miskolcon jelenleg négyszázan űznek jeges sportot, már két teljes felnőtt amatőr csapat is van, amelyek javarészt nálunk nevelkedett, kiöregedett hokisokból állnak, de nem hagyták abba az élsport után sem a játékot. A felnőttcsapat nélküli lét erőtlen hatású, nem tudja meggyőzni a környezetét, hogy ezt érdemes támogatni. Meg kell harcolnia minden klubnak és városnak, hogy kiderüljön, érdemes támogatni. Örömteli, ami Debrecenben történik, de nekik is minél hamarabb, akár már az idén el kellene indulniuk az OB I.-ben, mert a felnőtt második vonal nem elég ehhez a meggyőzéshez."

Mi a véleménye a fiatalok felnőtt csapatba építéséről és a juniorbajnokságról, továbbá elképzelhető-e, hogy jövőre a debreceni fiatalokkal közös csapatot indítsanak az U20-as pontvadászatban? "Nem tudom, de lehet, hogy nem a juniorbajnokság a legjobb megoldás. Ha a Volán ismét indítja farmcsapatát itthon, akkor lehet, nem is lesz juniorbajnokság. De amíg nincs elég játékos, nem is kell ehhez ragaszkodni. Nem az eszköz a lényeg, hanem a cél. Ha sok tehetséges fiatal nem kap helyet felnőttcsapatban, akkor lehet, hogy érdemesebb belőlük még egy első osztályú gárdát létrehozni, és indítani az OB I.-ben, nem pedig egy ifikkel, esetenként serdülőkkel és csapatfúziók által feltöltött juniorbajnokságot erőltetni. Egyértelmű, hogy a Miskolcon játszó öt fehérvári fiatal sokkal többet fejlődött a szezonban, mintha csak a juniorban szerepeltek volna egész évben.

Addig erőltetés az U20-as bajnokság, amíg nincs megfelelő számú és minőségű játékos, ezáltal nincs igazi küzdelem a meccseken. Márpedig látjuk, jelenleg nincs. Nem hiszem, hogy a mostani a legjobb megoldás a magyar hokinak és a csapatoknak. Ráadásul azért nem kevés pénzbe kerül, és ez is fontos szempont.

A fiatalok beépítésének viszont van egy másik fontos oldala. Az ifiknek oda kell tudni férniük a felnőtt csapatokhoz, de tudomásul kell venniük, hogy kizárólag fiatalságuk okán nem jár nekik a csapattagság. Először az U18-ban kell kimagaslóan teljesíteni, aztán elkezdhetnek párhuzamosan a nagycsapattal is edzeni, és ha az edzőnek be tudják bizonyítani, helyük van a keretben, zöld lámpát kaphatnak. Mert ki az a hülye edző, aki nem tesz be egy tehetséget csapatába, ha az ráadásul jól is teljesít? De csak akkor játsszanak, ha be tudják bizonyítani, hogy odavalók. Nálunk is sokan sürgetik ezt a lépést, de tudomásul kell vennie minden fiatalnak és szülőnek is, hogy nagyon komoly lépés egy 17-18 évesnek a felnőttek közé kerülni, és szerencsére ez egyre inkább így lesz, mert egyre magasabbra kerül a léc. Valószínűleg mi jövőre sem fogunk tudni a juniorbajnokságban indulni, mert 1991-es és 1992-es játékosból összesen kilenc fő van, ebből nemhogy egy csapatot, de még egy sort is alig tudunk kiállítani."

A sok jó és pozitív dolog közepette természetesen vannak olyan témák is, amelyek aggasztják a miskolci sportvezetőt. Nem hallgatta el ezeket sem. "Azt szeretném, ha a magyar válogatott, amelyik az A csoportból jött, és oda készül ismét, ehhez méltó kezelésben részesítené az oda igyekvő játékosokat adó csapatok mindegyikét. Sportszerűtlennek és modortalannak tartom, hogy hat hónap alatt nem jutott ideje a szövetségi kapitánynak arra, hogy megtekintse a Miskolc legalább egy mérkőzését. Nemhogy Miskolcon, még Budapesten sem. Pedig nyugodtan mondhatom, az ország egyik legszebb jégcsarnokába látogathatna, és még nyelvi problémái sem lennének, fiatal vezetőedzőnk, Mayer Péter remekül beszél angolul.

Az ilyen irányú igényünk hangoztatása nem azt jelenti, hogy csapatunk bárkit be akarna nyomni a válogatott keretébe. De ahogy a mondás tartja, nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. És ez ma nincs így. Pat Cortina például annak idején eljött megnézni minket, neveket is írt fel noteszába. Azt gondolom, ez a megoldása a dolgoknak. El kell jönni, és elmondani, miért nem fér be a két-három legjobb játékosunk a keretbe. Hangsúlyozom, nem az a baj, hogy Láda Balázst kétszer egymás után hazaküldték, anélkül, hogy legalább barátságos mérkőzésen megnézték volna. Pedig biztosan állítom, jobb hátvéd, mint Vas János vagy Somogyi Balázs, de inkább őket írták be védőnek.

Azt gondolom, a minimum, hogy egymást partnernek kell tekinteni. A szakemberek minden bizonnyal meg tudják beszélni a dolgokat egymás között. De ezt nem lehet megspórolni egyik csapat esetében sem, és ezt kifogásolom, de nagyon. Amíg mindenkitől rengeteg gólt kaptunk, nagyon szerettek bennünket mindenhol. Most, hogy partnerek vagyunk, már nem örülnek nekünk annyira. Ezen túl kell lépnie mindenkinek. Tudom, nekünk is sokat kell még dolgoznunk. Ránk, munkánkra és véleményünkre a szakmából ma felnőttszinten senki nem kíváncsi, és ez baj. A szövetségi kapitány szíve joga, honnan húzza elő játékosait, de meg kell tudnia magyarázni azoknak, akik oda igyekszenek, hogy miközben ők egyfolytában dolgoznak és elutasítást kapnak, aközben miként kerülhet eléjük olyan játékos, aki ellen fegyelmi eljárás folyik, vagy olyan, aki tíz hónap kihagyás után négy mérkőzést játszott le a szezonban előtte.

Egy komoly félreértést szeretnék gyorsan eloszlatni. Miskolcon is azért sportolnak jó sokan, hogy egyszer nagy eredményeket érjenek el, és magyar nemzeti színekben pompázzanak ők is. Az utánpótlás-válogatottakban már sok miskolci fiatal bemutatkozott, a róluk készült címeres mezes fotók a legnagyobb kincsek között vannak a csarnokunkban. Ha törődnének velünk, akkor nem fordulhatna elő olyan eset, mint legutóbb, amikor Maklári Erik az edzőnk megkérdezése nélkül került be a keretbe. Ha felhívták volna Mayer Pétert, elmondhatta volna, ne tegyék be a névsorba, mert sérült. Hat magyarországi első osztályú klub van, erre és a bennük sportoló száz éljátékosra úgy kell vigyázni, mint a szemünk világára. A sportdiplomáciában vannak erre elegáns megoldások.

Sokat harcoltunk azért, hogy ne csak ellenfelek legyünk, hanem partnerek is, de látszik, még nem vagyunk az út végén. Pedig a Dunától Keletre csak mi vagyunk, egyszer majd lehet, hogy Debrecen és Szeged is csatlakozik a rendszerhez, de addig mi biztosítjuk, hogy a magyar hoki ne csak egy hatvan kilométeres körzetből álljon. Az ilyen lépések ezt nem igazán segítik elő. Persze lehet, sok mindent csak belemagyarázok a dolgokba.

Mindenesetre amíg ez megvalósul, azzal vigasztalhatom magam, hogy a négy erős sorral érkező Dabnak úgy tudunk 57:30-ig komoly akadályt jelenteni, hogy sok alapemberünk hiányzik a csapatból. Ez már nagy dolog. Három-négy éve esélyünk sem volt arra, hogy szorosat játsszunk ilyen csapatokkal. A Starst pedig öt meghatározó játékosunk nélkül vertük kétszer. Ez hihetetlen fejlődés, amire igenis büszkék vagyunk."

A sportvezető végezetül egy példát hozott fel az általa korábban említett elkapkodott döntésekre, menet közbeni változtatásokra. Az ilyen esetek megszüntetését, de legalábbis számuk csökkentését elengedhetetlenül fontosnak tartja. "A bajnokság jelenlegi szakaszában a heti négymeccses ütemet nagy túlzásnak tartom. Egyedül én tiltakoztam, amikor beadták ezt a javaslatot, de aztán rábeszéltek, hogy ne problémázzak ezen, mert mindenki így akarja rajtunk kívül. Az egyik legjobb játékosunk, a szlovák Saluga az Extraligában alapozott és játszott a szezonban előttünk, ő azt mondja, ez agyrém, ilyen meccsszámot még nem látott. Ráadásul így teljesen ritmustalan bajnokságot hoztunk létre. Kezdtünk heti kétmeccses szakasszal, decemberben alig volt mérkőzés, január vége óta négyszer játszunk. Ezt az ugrálást semmilyen érvvel nem lehet alátámasztani.

Nem nehéz belátni, az emberi szervezetnek hozzá kell szoknia egy ütemhez, nem lehet össze-vissza erőltetni. Ez nem átgondolt döntés, ezért is hullámzik a csapatok teljesítménye ilyen mértékben, egyre több a sérülés, remélhetőleg nem lesz még több. Az ilyen esetekre mondtam azt, először magunk körül kell rendet teremtenünk, áprilisban meg kell egyeznünk, hogy mit akarunk, szakmailag mi a legjobb, ebből lehetőségeink és akarataink mit engednek, és ahhoz tartsuk magunkat a szezon során. Legyenek tiszta és jó szabályok, mert enélkül csak vergődünk már évek óta az ad hoc döntések, a rossz kompromisszumok és az improvizációk hálójában."