A rájátszásban már nincs mese, mondja Ocskay Gábor. A Sapa Fehérvár AV19 48 forduló alatt teljesítette a célkitűzést, harmadik nekifutásra sikerült a rájátszásba kerülnie. Ebből az alkalomból hosszabban beszélgettünk a szakosztály-igazgatóval, és sok lényeges kérdésről számolunk be az alábbiakban. Az interjú még a vasárnapi meccs előtt készült.
Elégedett a szakosztályvezetés a csapat 2009/10. évi teljesítményével? – kérdeztük először is. "Hat fordulóval a vége előtt a csapat az alapcélkitűzést teljesítette, már ezért sem lehetek elégedetlen. Nagyon örülök ennek a sikernek, sokan akartuk, sokat dolgoztunk értr. Az érdem elsősorban a csapaté. Az első két EBEL-szezonunk tele volt buktatókkal. Az idén eddig szerzett pontszámunk elfogadható, tudtuk, kicsivel több pontot kell szereznünk, mint ötven százalék, és akkor jó eséllyel rájátszásban vagyunk. Természetesen voltak hullámvölgyek, de ez egy ilyen hosszú sorozatban természetes. Szeptember óta átlagolva minden harmadik nap meccset játszunk, nem lehet mélypont nélkül végigcsinálni egy ilyen sorozatot. Karácsonyig jóval várakozás fölött teljesített a csapat, játékban is, aztán komolyabb gödör következett, de célunkat így is el tudtuk érni.
Azt tudom mondani, amit péntek este a srácoknak is mondtam. Gratulálok az eddigi teljesítményhez, de mindenkinek a figyelmét felhívom arra, most kell nagyot dobni. Azt kérem, senki ne legyen elégedett, céltudatosan kell készülni a szezonból hátralévő feladatokra. A következő időszakban mindenkinek mindent alá kell rendelnie a hokinak. Azon vagyunk, hogy további kellemes meglepetéseket okozzunk szurkolóinknak."
Az elmúlt évekhez képest ezúttal kevesebb szó esett a pénzügyi nehézségekről. Ez azt jelenti, hogy rendezettek a viszonyok, az anyagiakkal minden rendben van? "Szó sincs erről, folyamatos anyagi gondokkal küzdünk, de azt hiszem, nem vagyunk egyedül ezzel az országban. Sokat segített a csapat jó szereplése, egy-két szponzor ennek köszönhetően csatlakozott hozzánk év közben is. Ez sokat jelentett. Pénzügyi téren is sok feladatunk van még a szezonban. A jegybevételi tervünket máris túlteljesítettük, és a rájátszás még hátravan. Több mint 1300 bérletet adtunk el, a VIP-bérletek száma is szépen emelkedett. Az alapszakasz végéig 21-szer kerül képernyőre mérkőzésünk, ha az előszezont is ideszámolom. Ez is jelentős fejlődés. És a rájátszás hazai mérkőzései is jó eséllyel követhetők lesznek a televízióban. Szeretném, ha a csapat minél tovább el tudna jutni. Sok-sok embernek szeretnénk örömet okozni a helyszínen és a tv előtt is.
A szezon végével kapcsolatban optimista vagyok. Akár továbbmegyünk a négy közé az EBEL-ben, akár nem, biztos, sokan lesznek kint a jégcsarnokban a meccseinken. Ha az OB I.-ben fejezzük be az idényt, az sem lesz csalódás, mert sokan várják, hogy megnézhessék, hol tartunk a magyar csapatokhoz képest."
Most, hogy teljesült az elvárás, várható-e, hogy a kölcsönben játszó fiatalok is lehetőséget kapnak az EBEL-ben, vagy ha sor kerül rá, az OB I. rájátszásában? "Sok minden lehet. Úgy is alakulhat, hogy az utolsó két kör előtt minden kérdés eldől. Akkor valószínűleg nem a legélesebb csapattal állunk ki, hiszen rögtön jön a rájátszás. A Miskolcra kölcsönadott fiataljaink számára most a 16 mérkőzéses középszakasz tart. Azt gondolom, van esélyük akár az EBEL-ben, akár az OB I. playoffjában nálunk játszani, de ennek eldöntése a szakemberek dolga. Ha a magyar bajnokságban fejezzük be az évet, akkor az idegenlégiósokra vonatkozó szabály miatt lehet rájuk szükségünk, hiszen egy kapusunk és hat mezőnyjátékosunk külföldi állampolgár. Komoly szakmai kérdés, milyen felállásban játszana csapatunk ilyen helyzetben."
EBEL, 2009/2010, az alapszakasz állása | ||||||||
H | csapat | m | gy | hgy | hv | v | g | p |
1 | EC Graz 99ers | 49 | 27 | 5 | 5 | 12 | 175-121 | 69 |
2 | Red Bull Salzburg | 49 | 25 | 6 | 4 | 14 | 190-141 | 66 |
3 | EHC Liwest Linz | 49 | 26 | 2 | 8 | 13 | 163-134 | 64 |
4 | Vienna Capitals | 49 | 24 | 6 | 4 | 15 | 175-142 | 64 |
5 | EC Villach SV | 49 | 21 | 5 | 2 | 21 | 147-161 | 54 |
6 | KHL Medvescak Zagreb | 49 | 15 | 8 | 6 | 20 | 144-167 | 52 |
7 | Sapa Fehérvár AV19 | 49 | 17 | 5 | 6 | 21 | 149-167 | 50 |
8 | EC Klagenfurt AC | 49 | 17 | 6 | 3 | 23 | 146-150 | 49 |
9 | Olimpija Ljubljana | 49 | 15 | 1 | 5 | 28 | 134-184 | 37 |
10 | HK Acroni Jesenice | 49 | 8 | 6 | 7 | 28 | 134-190 | 35 |
A jövőről is vannak már hírek, ha túl sok konkrétum még nincs is. "Hamarosan elkezdünk tárgyalni a fiúkkal. Az a tervünk, hogy az EBEL-csapatunk a következő szezonban minél erősebb legyen. Remélem, ugyanilyen szintű csapatot tudunk az osztrák ligában versenyeztetni, mint idén. Nagyon szeretném, már a szakosztályvezetés is tárgyalt erről, ha a következő évtől ismét lenne farmcsapatunk. Szeretném, hogy az a sok gyerek, akit most kölcsönadtunk, elengedtünk, nálunk játsszon. Az idei döntést nem bántam meg, egyszerűen nem volt pénzünk két csapatra, anyagilag esélyünk sem volt. Úgy számolok, van 8-12 játékosunk, akik 22-23 évesek, hozzájuk csatlakozhatna egy-két rutinos hokis, és az ifik közül a tehetségesebbek. Ez természetesen nem profi csapat lenne.
Nagyon szeretném, ha mindenki komolyan venné, amit mondunk: a kapu nyitva áll előttük. Fel lehet kerülni az EBEL-kerethez, de ehhez sokat kell tenni, folyamatosan sokat kell dolgozni, hiszen felnőtt válogatott hokisokat kell kiszorítani. De ezt a küzdelmet soha nem szabad feladni, minden mérkőzésen bizonyítani kell, komoly versenyhelyzet van. Tóth Adrián például a junior -vb-ig nagyon jól játszott a Miskolcban, a ponttáblázaton is elöl állt. Azóta nem megy úgy neki. Az ő esetében például fontos, hogy minél hamarabb visszanyerje formáját, ha azt szeretné, hogy előbb-utóbb számoljanak vele az első keretnél. Egyszerűen nincs más lehetőség, mint hogy mindig bizonyítson az ember.
De igaz ez az EBEL-keretünkre is. Látható volt a szezonban, hogy egy-két játékosunk mindig kimaradt a csapatból, ki hosszabb, ki rövidebb időre. Bár korai még a jövő évi csapatról beszélni, azt mondom, nincs a keretünkben játékos, akiről biztosan kijelenthető, nem számítunk rá jövőre. Látható, a magyar hoki neuralgikus pontja a hátvédkérdés, nem nagyon van fiatal bekk, aki be tudna férni EBEL-csapatunkba."
A rájátszásba először került be a Fehérvár. Ez külön műfaj, és ezzel tisztában vannak a magyar bajnoknál is. "Most dől el a lényeg. A playoffmérkőzések egész másak, mint az alapszakaszbeliek. Ott már elfelejtődik mind az 54 mérkőzés, amit lejátszottunk, nem számít, kinek hány pontja volt. Minden meccs éles, és teljesen más állandó győzelmi kényszer alatt játszani. Jó példát jelentenek erre a Mol Liga-elődöntőben történtek. Az addig halványabb Stars nyert, azért is, mert rutinos, sok rájátszást megélt játékosaik vannak. A rájátszásban már nincs mese, senki nem bújhat ki a felelősség és a vereség terhe alól. És ebből a szempontból a fiataloknak hátrányuk van a rutinosakkal szemben. A playoffban már mindenki azt játssza, ami a csövön kifér. Senki nem tartalékol.
Sokan kérdezik tőlem, várható-e taktikázás az ellenfélválasztás miatt. Azt gondolom, az első négy helyezett közül senki sem töri a fejét azon, kivel szeretne játszani a negyeddöntőben. Bár az első négyben végző egyik osztrák ellenféllel szemben sem pozitív a mérlegünk, ha lehetne választani, a Salzburgot szeretném elkerülni. Persze akkor sincs gond, ha ők jönnek, de úgy érzem, ők fekszenek a legkevésbé nekünk."
A holtszezonban megvalósulhat a jégcsarnok modernizálásának második üteme. 2009-ben a teljes hűtőrendszer újult meg, minek következtében egyrészt jelentős üzemeltetési költség csökkenés várható, másrészt jelentősen meghosszabbodik a jeges szezon Székesfehérváron. Eddig március 31. és augusztus 20. között üzemszünet volt, most május 1-jéig lehet jég, és a tervek szerint augusztus első hetében már az Ifjabb Ocskay Gábor-jégcsarnokban kezdheti meg a jeges felkészülést a csapat.
"A légtechnikai pályázatunk nyert, a város is melléállt, nem lesz akadálya, hogy ez az ütem is megvalósuljon. A jégcsarnokban megoldjuk a légbefúvás és a páraelszívás kérdését, így temperálni fogjuk a csarnok levegőjét. Ezáltal nyáron nem lesz annyira meleg, télen pedig hideg odabent. A rendszer másik lényege, hogy egy csomó gázköltséget emelő funkciót kivált, sokat tudunk spórolni ezáltal. A kivitelezőkiválasztás még hátra van, de a belső munkákkal július közepére végezni szeretnénk."
miki78 2010.02.01. 10:53:46
És ahogy várni lehetett: Peterdi Imre a Vasas Bp.Starsban...
petyagergő 2010.02.01. 11:05:08
Pedrót sajnálom, várható volt. Anélkül, hogy "kiteregetnék az esetleges szennyest", kiváncsi lennék, miért alakult így a sorsa? Nem hiszem, hogy gyengébb volna Benknél, vagy Vaszjunyinnál.
Azt mondjuk el tudom képzelni, hogy ő nem fogadja el a 13. csatár szerepét, az említettek pedig igen. Dehát Pedró normális esetben nem is lehetne 13. ebben a csapatban...
Rock me Amadeus 2010.02.01. 11:14:30
Rock me Amadeus 2010.02.01. 11:15:03
kerusz 2010.02.01. 11:15:16
facsipesz 2010.02.01. 11:17:41
Megnézném az Öreg napirendjét, tanulságos lehet..
Hosszú életet kívánok neki!
(Nyilván félig önzésből is: hogy minél többet tudjon tenni a honi jégkorongért.)
bsannamaria 2010.02.01. 11:34:10
A csapatra legyünk büszkék, a 8. hely tuti, és ez is eggyel jobb mint tavaly, és még végezhetünk előrébb is. Az is fontos, hogy a válogatott játékosokat ne facsarjuk ki teljesen áprilisra.
Hajrá Volán! Hajrá Magyarország!
[Roller] 2010.02.01. 11:36:02
hokiszereto 2010.02.01. 11:37:11
PMilan83 2010.02.01. 11:38:11
kapusLaci 2010.02.01. 11:44:16
kapusLaci 2010.02.01. 11:46:51
Rajtunk nem mulik!
tiriakos 2010.02.01. 13:04:04
Pedró a Starsban???
Hogy? Mikor? Miért nem jött inkább haza?
Valaki tud bővebbet?
Nagyon érdekelne!
Sityusz 2010.02.01. 13:15:28
albavolanhockey.hu/index.php?pg=news_1_2426
FrankK 2010.02.01. 13:20:30
Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit! 2010.02.01. 13:23:48
[Roller] 2010.02.01. 13:25:17
check 2010.02.01. 13:26:03
FrankK 2010.02.01. 13:41:22
canadien 2010.02.01. 13:55:39
A Volánnak meg sok sikert a rájátszásban!
fetyiszov 2010.02.01. 13:57:33
fetyiszov 2010.02.01. 14:00:26
Nem mindegy.
[Roller] 2010.02.01. 14:03:03
In accordance with IIHF regulations, no further exchanges or
registrations may be carried out after January 31, 2010.
Tehát már nem lehet igazolni.
Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit! 2010.02.01. 14:04:42
fetyiszov 2010.02.01. 14:06:24
bagyula 2010.02.01. 14:09:09
Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit! 2010.02.01. 14:13:22
na jo sztem most kinyirnak a kollegak :D
tiriakos 2010.02.01. 14:15:24
Tavaly jó idényt zárt újvárosban. Nagyon sajnáltam, hogy elment, ugyanakkor alig vártam, hogy a volánban Godóval betegyék egy sorba, és gyártsák együtt a gólokat. Szerintem ő is ezzel számolt, de végül, mint tudjuk nem így lett.
Életemben nem gondoltam volna, hogy a starsban fog kikötni (szerintem ő sem), inkább arra számítottam, hogy hazajön újvárosba.
Gondolom valami olyasmi lehetett, hogy újvárosban nem volt már rá anyagi keret visszavenni, de ahhoz hogy érdemben tudjon harcolni a válogatottba kerülésért, kell neki a meccsszám, és a "szükség nagy úr" alapon eligazolt a starshoz. (Vagy nem is próbálkozot Azarinál? Erről tud valaki valamit?)
Kíváncsian várom, kivel rakják össze és hányadik soros lesz!
u.i.:
Kiráz a hideg, ha arra gondolok, hogy a mai meccsen már lehet ilyet fognak bemondani a hangosba egy DAB meccsen: "A gólszerző: Peterdi Imre!" És nem a mi góljaink száma fog növekedni... :S:( brrrrr...
Hajrá DAB!
barnabas7 2010.02.01. 14:18:48
Rájátszás?? KÖSZÖNÖM A CSAPATNAK és CSICSÓ BÁ'-nak, illetve MINENKINEK akinek köze volt ehhez.
Jó volna a 8 közt 2 győzelmet aratni:):)
HAJRÁ VOLÁN! Holnap megcsapjuk a Jesenicét!!!
OliBLOOD 2010.02.01. 14:23:11
kapusLaci 2010.02.01. 14:37:35
Ha a holnapi meccs tévés lejöhetsz hozzám megnézni!Ha nem késö a kicsinek hozhatod a családot is.
facsipesz 2010.02.01. 15:02:04
fetyiszov 2010.02.01. 15:09:31
check 2010.02.01. 15:23:29
brainska (törölt) 2010.02.01. 15:56:22
jágör68 2010.02.01. 16:29:10
Kösz
hokiszereto 2010.02.01. 17:18:40
mannisenmaki 2010.02.01. 17:51:04
Scofi 2010.02.01. 17:56:23
N.Grist 2010.02.01. 20:50:03
Tejpalkó 2010.02.01. 21:02:32
budaijegesmedve 2010.02.01. 23:52:18
Nélküle nem lenne, és sajnos szerintem nem biztos, hogy lesz minőségi profi hoki az országba. Remélem sokáig kitart még, és közben felkészül Azari, vagy éppen Kangyal, vagy valaki akit még nem is ismerünk!
mannisenmaki 2010.02.02. 09:17:50
Meséljek Neked a Volán múltjáról, mert úgy látom, csak most kezdtél meccsre járni?
;-)))
Scofi 2010.02.02. 12:38:15
Jegyzem meg értelmezni is kell nem csak olvasni...