Hatalmasat küzdöttünk, és erre nagy szükségünk is volt ahhoz, hogy hozni tudjuk a Vienna Capitals elleni mérkőzést, mondta blogunknak Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője. A hosszabbításos 6-5-ös győzelem ellenére a szakember elismeri, amikor a bécsiek megvillantották igazi erejüket, a magyar bajnok fölé tudtak kerekedni.
"Jóval többet lőttek kapura, de igazából az utolsó harmadban és a hosszabbításban domináltak ezen a téren, ebben az alig 24 percben pont harmincszor próbálkoztak. De sokat dolgoztunk, és megadtuk az esélyt a szerencsénk visszatéréséhez. Ezzel együtt sem csak ennek köszönhetjük a sikert, mert a véletlen kedvezményezettje is ingadozott a hatvan perc alatt, nemcsak a játék.
Annak ellenére, hogy Rodmanéknak volt több helyzetük, egyértelműen nekünk volt több nagy ziccerünk. Ezek jó részét sajnos kihasználatlanul hagytuk. Ellenfelünk ereje tovább tartott a meccs végén, ezt be kell látni. Ekkor már leginkább a védekezésünkkel akartuk megtartani őket. Kijött, hogy nehezebb szériánk volt, többet utaztunk, és amúgy sem voltunk topon. A hullámzó teljesítményekből az látszott, hogy ők sem.
A mérkőzés előtt kevesen álmodtak arról, hogy hat gólt lövünk a Capitalsnak. Az első sorunk ismét maradandót alkotott, majd mindegyik támadótriónk eredményesen játszott. Emberelőnyből is eredményesek voltunk, a kapu előtti területet mindkét oldalon többször uraltuk, mint az előző mérkőzéseken. Sikerült tehát előrelépni a kritikus játékelemekben, ráadásul a gólokat is nagyon jókor lőttük, fontos pilanatokban voltunk eredményesek, és ez döntő momentum lehet egy meccs kimenetelében. Ha kicsit rutinosabbak, okosabbak vagyunk, több szerencsével meg tudtuk volna tartani az előnyt, de így is maximálisan elfogadható győzelem lett ebből a mérkőzésből.
Főleg úgy, hogy az első harmadban nem az történt, amit akartunk. A szünetben elmagyaráztuk a játékosoknak, hogy csak akkor fog sikerülni, ha elhisszük, hogy többre vagyunk képesek. Rendbe tettük tehát a dolgainkat, és jól sikerült a második harmad eleje, minden bejött, ezzel egy csapásra visszajött az önbizalmunk.
Vasárnap után csak pénteken játszunk legközelebb, így a héten kicsit rendbe tesszük fizikailag a csapatot. Időnként kimerülnek az akkumulátorok, ilyenkor néhány napot ezek feltöltésére fordítunk. Persze nem lehet túlzásba vinni, a hét második felében már a pénteki meccsre kell összpontosítanunk.
A porcműtéten átesett Ondrejcik Rastislav már jégen edz, de még közel sem kifogástalan a lába. Vas Márton még mindig beteg, de legkésőbb szerdán edzésre jelentkezhet. Mihály Árpád hosszabb idő óta gyengélkedik, két napot ő is kihagy most, hogy teljesen rendbe jöjjön az egészségi állapota."
A Fehérvár–Vienna Capitals meccs összefoglalója itt és itt tekinthető meg. A magyar EBEL-csapat jelenleg a 6. helyen áll, egy ponttal a Zágráb, néggyel a Klagenfurt előtt. Következő mérkőzésünk Jesenicében lesz, ott is győzni kellene.
advocatusdiaboli 2010.01.12. 09:56:03
Feb.20.-án (tm F.Kapus) megtarthatnánk az AVS 2009-10 évadzáró buliját. A helyszín kérdéses, én a Flíing Cat Irish Pub bowlingját javaslom (gyk. Szfvár...) egyrészt mert ott viszonylag sokan elférünk, plusz az üzemeltetőnél lehet, hogy ki tudok kilincselni egy kis kedvezményt az amúgy sem túl borsos italárakból... A program kötetlen, iszunk, meg közben megváltjuk a világot...
Akit érdekel kérem jelezze a evadzarobuli@gmail.com címen. (nicket, ha lehet írjátok bele) Semmi nem kötelező, pusztán fel akarom mérni az igényeket, hátha ki kell bérelni a sportcsarnokot...:D
Update: Hétvégén beszéltem az Ír söröző üzemeltetőjével, úgyhogy a hely megvan...
DominiKing 2010.01.12. 11:44:30
Reszkess Jesenice, jön a FEHÉRVÁRI CUNAMI!
Hajrá AV19! Hajrá Magyar Hoki!
budaijegesmedve 2010.01.12. 12:28:33
Egy dologot azért megemlítenék. Sajnos sokadszor fordul elő, hogy játékosaink a védőharmadban, kritikus helyzetben, az ütőjükön lévő, elvileg jól megüthető korongot nem tudják kilönni a harmadunkból! Emlékezzünk vissza a Bécs 5. egyenlítő góljára, Vas Jankó fonákján volt a korong , de nem tudta kiemelni /szerintem annyi helye volt, hogy akár be is fordulhatott volna/, a védőjük könnyen benntartotta, abból lett a passz és a gól...:-(((
Ezt nem lehetne egy kicsit gyakorolni, az ellenfeleinknek ez olyan jól szokott menni...
petyagergő 2010.01.12. 13:29:53
A HKJ elleni utsó hazain a hosszabításban is így szúrtuk el, megtarthattuk volna, de inkább előrementek támadni, hátha ütnek egyet, aztán cserére indultak, közben a Jesenice három a kettőben kontrázott és nyert. Talán 10 mp-vel a vége előtt. Palkó akkor nyilatkozta is ezt az esetet. Csak hát a versenylovat elég nehéz visszahúzni....(már bocs a hasonlatért)
Egyébként, aki a Volán idei szezonját végig követi az mindenre tud példát mondani, utána meg az ellenkezőjére. (Lásd: most mi nyertünk egy védhető lökettel kb.10-zel a vége előtt, akkor a HKJ., vagy most a VIC állt fel 2-5-ről, de mi a Linz ellen hoztunk vissza egy 1-5-ös meccset a 45. perc után, sőt akkor a 6.-at is mi lőttük, de a MZA ellen is nyertünk 1-4 utáni 2-5-ről.
Vagy legutóbb a Linz ellen 0-2 után 3-2 ide, utána Villach ellen 2-0 után 2-3 oda. Ez egy ilyen hullámvasút, fogadjuk el.)
bagyula 2010.01.12. 14:32:05
Jo csapatunk van, ez latszik. Engem mostmar CSAK a formaidozites erdekel. Tolem csak essenek be a playoff-ba (nem erdekel) de ott mukodjon a henger! A negyedik helyre keves az esely (a hetvegen kiderul), doglott lo patkoja utan meg nem erdemes futni.
A mult meccs elott leirtam: meglesz a Becs es a Jesenice meccs is! A Becs mar megvan, penteken meglesz a Jesenice!
Hajra Fehervar!
balumaci · http://myspace.com/djbalumaci 2010.01.12. 14:34:36
Nekem csak egy kérdésem maradt ..
Mi miért nem kértünk időt a 4 a három idején, hogy kicsit megnyugodjon a csapat ???? ezt én hibának látom, de persze nem vagyok edző, de talán nem lett volna ennyire ideges a Volán ...
remélem vége a gödörnek...
Gratula ! szép volt fiúk !
DominiKing 2010.01.12. 14:48:14
Hajrá AV19! Hajrá Magyar Hoki!
Szoljanka 2010.01.12. 15:53:52
Nekem emlékezetes momentum volt, mikor Oscar figyelmetlenségből nem találta a korongot, utána pedig nem is korizott érte ( támadtunk és a kék vonalnál történt mindez, meg is indultak belőle a bécsiek ), de a bombagóljával jóvátette ezt...:)
Nagy Gergőn látszott a meccs végén, hogy bántja a hatalmas lehetőség, amit nem használt ki...
Pénteken pedig:
HAJRÁÁÁ AV19!!!
-_- BLL -_-
EisHockey 2010.01.12. 17:09:52
Figyelni, figyelni, sőt látni is kéne!
emu11 2010.01.12. 21:02:45
drukker60 2010.01.12. 21:28:30
drukker60 2010.01.12. 21:31:28
bravo_lima 2010.01.12. 21:32:14
bravo_lima 2010.01.12. 21:32:46
drukker60 2010.01.12. 21:33:58
serjtankian 2010.01.12. 21:38:09
drukker60 2010.01.12. 21:44:10
www.iihf.com/home-of-hockey/news/videoconcussions.html.
ezek után Mark Szucs büntetése aprópénz!! vagy az ebel vezetése nem látta az iihf filmjét?
petyagergő 2010.01.12. 22:57:13
@bagyula: Igazad van. Arra nincs is példa. Idegenben 4 OT-s meccsből mindet buktuk. Itthon érdekes módon 7-ből ötször nyertünk OT-s meccset. Ráadásul a kettő elbukott nem is a "nagyok" ellen, hanem a HKJ és az OLL ellen volt...
petyagergő 2010.01.12. 22:59:43
Lazlee 2010.01.12. 23:16:08
www.mno.hu/portal/685622
bojl 2010.01.12. 23:53:20
budaijegesmedve 2010.01.13. 00:18:07
Bizzunk benne, a mieink erősebbek lesznek mint az ifik, és legalább egy pontot elhoznak a Jesenice öregfiúk ellen:-)))
Thomas_AV 2010.01.13. 00:34:32
1 Moser Medical Graz 99ers 42 61
2 Vienna Capitals 42 59
3 Red Bull Salzburg 43 56
4 Liwest Black Wings Linz 42 54
5 Villacher SV 42 48
6 Fehervar Alba Volan 19 42 44
7 KHL Medvescak Zagreb 42 43
8 Klagenfurter AC 42 40
9 HDD Tilia Olimpija Ljubljana 42 33
10 HK Acroni Jesenice 43 28
N.Grist 2010.01.13. 07:48:25
facsipesz 2010.01.13. 11:21:38
Elvileg (nagyon neccesen, de van rá esély, hogy) ki tudok jutni a február 5-i bécsi Vienna-Volán meccsre. Kb. 8-ra érkeznék.
Ha valaki volt már ott, mondhatna pár infót: hol érdemes parkolni, van-e valami extra, stb.
Kösz!
sutyi2 2010.01.13. 11:59:34
bagyula 2010.01.13. 12:27:27
facsipesz 2010.01.13. 12:47:45
sutyi2 2010.01.13. 12:57:08
bagyula 2010.01.13. 13:01:01
kapusLaci 2010.01.13. 13:33:59
Még valami kötelezömodon kikell szurkolni a 2 pontot:)))
balumaci · http://myspace.com/djbalumaci 2010.01.14. 06:15:18
de talán megérdemelne a téma egy magyarázatot, hogy miért nem kért időt Tollvonás mester.
Maradok tisztelettel ..
HAJRÁ VOLÁN !!