Először a fehéroroszok hozták nyilvánosságra olimpiai keretüket, majd karácsony első napján az oroszok is megtették ugyanezt. Két nappal ezelőtt a svéd csapattal ismerkedhettünk meg, kedden a szlovákokon, a letteken és a norvégokon volt a sor.
Némi meglepetésre az a Miroslav Satan is bekerült a szlovák utazók közé, akinek nincs csapata. Satan legutóbb az NHL-bajnok Pittsburgh játékosa volt, de nem hosszabbították meg a szerződését, azóta nem talált egyesületet. Ez lesz a negyedik olimpiája, csakúgy, mint Lubomir Visnovskynak is. Rutinos csapattal érkezik Kanadába Szlovákia, a keret átlagéletkora 30,2 év. Jan Filc szövetségi kapitány azt a Pavol Demitrát is betette, aki vállműtétje után még nem játszott meccset Vancouverben.
A keretben 12 hokis van az NHL-ből, 8 a KHL-ből, 1 a svájci bajnokságban játszik. Az otthon szereplők közül csak Zigmund Pálffyt nevezték. Pálffy és Satan már az 1994-es lillehammeri téli olimpián is ott volt, amikor az önálló Szlovákia válogatottja először szerepelt a játékokon. Satan mellett hét olyan hokis van, aki 2002-ben világbajnok lett (Rastislav Stana, Richard Lintner, Martin Strbak, Lubomir Visnovsky, Lubos Bartecko, Zigmund Pálffy és Josef Stümpel).
Kapusok: Jaroslav Halak (Montreal Canadiens), Peter Budaj (Colorado Avalanche), Rastislav Stana (Szeversztal)
Védők: Zdeno Chara (Boston Bruins), Milan Jurcina (Columbus Blue Jackets), Richard Lintner (Dinamo Minszk), Andrej Meszaros (Tampa Bay Lightning), Andrej Sekera (Buffalo Sabres), Lubomir Visnovsky (Edmonton Oilers), Martin Strbak (HK MVD)
Csatárok: Lubos Bartecko (HC Bern), Branko Radivojevic (Szpartak Moszkva), Martin Cibak (Szpartak Moszkva), Pavol Demitra (Vancouver Canucks), Marián Gaborik (New York Rangers), Michal Handzus (Los Angeles Kings), Marian Hossa (Chicago Blackhawks), Marcel Hossa (Dinamo Riga), Tomás Kopecky (Chicago Blackhawks), Zigmund Pálffy (HK 36 Skalica), Jozef Stümpel (Barisz Asztana), Miroslav Satan (csapat nélkül), Richard Zednik (Lokomotiv Jaroszlavl)
A lettek, akik többek között a magyarokat előzték meg az utolsó selejtező körben, 19 olyan játékossal érkeznek, akik a 2009-es vb-n a negyeddöntőig jutották a válogatottat. A keretből tizenöten a Dinamo Riga játékosai. Oskars Bartulis és Karlis Skrastins képviseli az NHL-t. A gárda két nagy hiányzója Raitis Ivanans és a 37 éves Sandis Ozolins, az egykori fehérvári játékos, Guntis Galvins viszont utazik.
Kapusok: Edgars Masalskis (Dinamo Riga), Ervins Mustukovs (Dinamo Riga), Sergejs Naumovs (Dinamo Riga)
Védők: Oskars Bartulis (Philadelphia Flyers), Georgijs Pujacs (Szibir Novoszibirszk), Karlis Skrastins (Dallas Stars), Arvids Rekis (Wolfsburg), Krisjanis Redlihs (Dinamo Riga), Rodrigo Lavins (Dinamo Riga), Guntis Galvins (Dinamo Riga), Kristaps Sotnieks (Dinamo Riga)
Csatárok: Herberts Vasiljevs (Krefeld Pinguine), Janis Sprukts (Dinamo Riga), Aleksandrs Nizivijs (Dinamo Riga), Martins Karsums (Norfolk Admirals), Martins Cipulis (Dinamo Riga), Girts Ankipans (Dinamo Riga), Lauris Darzins (Dinamo Riga), Aleksejs Sirokovs (Amur Habarovszk), Mikelis Redlihs (Dinamo Riga), Kaspars Daugavins (Binghamton Senators), Armands Berzins (Dinamo Riga), Gints Meija (Dinamo Riga)
Norvégia szintén a selejtezőből került be, 16 év után szerepel ismét az olimpián. Az 1994-es lillehammeri csapatból csak Tommy Jakobsen maradt hírmondónak. A szövetségi kapitány, Roy Johanensen korábban három (1984, 1988, 1992) téli olimpián is ott volt. A keret 11 játékosa a svéd Elitserienben hokizik. A legnagyobb név a Philadelphia védője, Ole Kristian Tollefsen, illetve az a Szalavat Julajevben szereplő ex-NHL-esPatrick Thoresen.
Kapusok: Pal Grotnes (Stjernen), Andre Lysenstöen (HaKi), Ruben Smith (Storhamar).
Védők: Alexander Bonsaksen (Modo), Jonas Holös (Färjestad), Tommy Jakobsen (Lörenskog), Juha Kaunismäki (Stavanger Oilers), Lars Erik Lund (Valerenga), Ole Kristian Tollefsen (Philadelphia Flyers), Mats Trygg (Kölner Haie)
Csatárok: Morten Ask (Thomas Sabo Tigers), Anders Bastiansen (Färjestad), Kristian Forsberg (Modo), Mads Hansen (Brynäs), Marius Holtet (Färjestad), Lars Erik Spets (Valerenga), Mathis Olimb (Frölunda), Martin Röymark (Frölunda), Per-Age Skröder (Modo), Patrick Thoresen (Szalavat Julajev), Tore Vikingstad (Hannover Scorpions), Martin Laumann Ylven (Linköping), Mats Zuccarello Aasen (Modo).
2002 2009.12.29. 15:56:53
Tiszta vicc az egész szlovák névsor, van ott Satan akinek még klubbja sincs, és a múlt szezon óta jégen sem volt.
Kb olyan helyezésre tippelek nekik, mint salt lake cityben volt.
székely hokis 2009.12.29. 16:51:00
csatoimi 2009.12.29. 17:27:00
derfed 2009.12.29. 17:38:48
kovacsistvan · http://www.khl.hu 2009.12.29. 17:39:17
csatoimi 2009.12.29. 18:00:04
lacikaSVK 2009.12.29. 18:16:23
2002 2009.12.29. 18:17:54
lacikaSVK 2009.12.29. 18:24:15
@2002: szerinted 2002-ben erosseb attack volt?
lacikaSVK 2009.12.29. 18:27:24
2002 2009.12.29. 19:03:37
amúgy a világkupán még ennél is erősebb attack, és mi lett a vége?
2007-es vb, a svédek ligás csapattal verték ki a szlovákokat....
szerintem ezen a olimpián inkább már a fiatalakkal kellene foglalkozni, mint például Janus-t Stana helyére, Tatar, és még Pánik is kelett volna
ecs 2009.12.29. 20:07:36
Dukla Trenčín 2009.12.29. 22:11:30
2002 2009.12.29. 22:51:40
jéézusom (vagy inkább úr isten?
Mondd meg, amióta Filc van a csúcson mit láthattunk tőle? Hatalmas leégést, amikor Handzus rajzolt a táblára?
Minden felkészületi mecs elveszítve, (álltalában így megindokolva: nagyon jók voltunk, de kikaptunk, néha a jég szar, de jobbak voltunk mint az ellenfél, kell tanulni a hibáinkból, következő meccsen jobb lesz, aztán svájc ellen bukta, németek ellen bukta, cseh C csapat ellen bukta régi NHL-s nevekkel).
Lintner, Strbák?? Szörnyű teljesítményt nyújtottaka felkészülési meccseken, Lintner-t ki lehet emelni, mert belőtt egy csomó büntetőt.
Satan nem játszik több mint fél éve. Na most ne haragudj, Satan lehet akármennyire öreg és tapasztalt, de még fél hónapig biztos nem játszik, Svatos meg azért ott van a jégen, na most nem tudom ki lenne a jobb választás. Mert lehet mondani, hogy ottvan Forsberg, csak Forsbergnek van klubbja, és egész jól játszik benne.
Kapusok: Oké, de be kelett tenni Stanát, hát naná. Stana mit mutatott? 09es vébén is maximum annyit, hogy ne keltsék fel ha ő van a kapuban. Ezért is mehetett volna Janus, hogy megnézze mi a pálya egy efféle rangos eseményen, mert ő lesz a következő szlovák nagy kapus.
Utánpótlás? Ha Gáborík azt mondja szar a helyzet, akkor én sokkal jobban hiszek neki, mint Filcnek meg a sokat szidott egész szövetségnek. Nincsen ott semmi, az egész a szerencsén múlott, hogy jött egy Tatar, Panik, Viedensky, Janus. Ha nézed is a mostani VB-t, ezek nem tudnak soha sem előre jutni, mert még egy rendes passzt sem kapnak a többi csapattárstól, a szlovák védelem meg borzalmas, még a lettek is úgy sétáltak át rajta, mintha piknikre mennének.
Lehet azzal dobálkozni, hogy Filc nyert aranyat 2002ben, de ezt mindeki tudja, hogy ahhoz a csapathoz nem is kelett volna edző, mert annyira erős volt a csapat.--- akkor.
csatoimi 2009.12.29. 22:57:24
Peeetike 2009.12.29. 23:19:39
Deszáj 2009.12.29. 23:26:36
Filc azt nyilatkozta, hogy a nemzetközi tendenciát követve ő is a rutinosabb játékosoknak szavaz bizalmat és majd a vb-n bizonyíthatnak Tatárék. Meg is tudom érteni, hogy olyan játékosokban bízik, akik már bizonyítottak nemzetközi szinten.
Egyébként sem nevek játszanak az olimpián, hanem csapatok és csapatként igen erősnek érzem ezt a válogatottat. A sorok valószínűleg így fognak kinézni. Gaborik-Demitra-Hossa, Pálffy-Stümpel-Zednik, Satan-Handzus-Bartecko és Radivojevic-Cibak-Kopecky. Az első három sor összeszokottsága kiemelkedő és a checking line is ütősnek mondható, éppen ezért nem fért be Svatos vagy Ruzicka, mivel ők nem alkalmasak arra, hogy a negyedik sorban játsszanak.
A védelemben Lintner és Strbak alkalmas arra, hogy 10-12 perceket lehozzon meccsenként, úgyis Chara és Visnovsky fél órákat fog játszani és a jégidő ugyanolyan fontos a csatárok esetében is. Ha van 2 erős emberelőnyös formáció, akkor olyan nagy baj már nem lehet, mivel a mai jégkorongban az előnyök kihasználása szinte a legfontosabb.
És ha Halak formája is kitart a játékokig, akkor az érem is elérhető.
red wings 2009.12.30. 07:29:44
!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
kovacsistvan · http://www.khl.hu 2009.12.30. 07:36:54
csatoimi 2009.12.30. 08:12:36
aic 2009.12.30. 10:26:14
barnabas7 2009.12.30. 10:28:11
aic 2009.12.30. 10:49:04
csatoimi 2009.12.30. 11:19:00
aic 2009.12.30. 11:56:57
csatoimi 2009.12.30. 12:21:48
lacikaSVK 2009.12.30. 14:23:46
masodik : Hossa - Hossa - Satan
harmadik : Handzus - Kopecky - Zednik
negyedik : Bartecko - Radivojevic - Stumpel
????????????????????????????????????????????
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
FedorovS 2009.12.30. 14:36:42
Deszáj 2009.12.30. 14:58:36
aic 2009.12.30. 17:12:25
aic 2009.12.30. 17:20:27
lacikaSVK 2009.12.30. 17:25:58
lacikaSVK 2009.12.30. 17:27:32
comrace 2009.12.31. 11:22:04
aic 2010.01.01. 02:29:36
MeLa · http://www.heliforce.hu 2010.01.03. 11:03:37
www.telesport.hu/Hirek/2010/01/03/10/Satan_a_Boston_Bruinsnal_folytatja.aspx
lacikaSVK 2010.02.18. 13:11:23