A szakvezetés feláldozta a második magyar–finnt a csapatkerés oltárán, reméljük, sikerült levonniuk a megfelelő következtetéseket, és megtalálni azoknak az embereknek legalább egy részét, akiket érdemes lehet beépíteni a vb-keret harmadik-negyedik sorába. Ahogy jeleztük, nagyon tartalékosan léptünk jégre – fél tucat bekapott gól lett belőle.

A finn válogatott a világbajnok Nummelin nélkül kezdett, a kapuba megint Tarkki állt, ezek szerint hiába bízott Jalonen kapitány Juuso Riksman felépülésében. Az ellenfél nem ugrott nekünk annyira, amennyire csütörtöki veresége miatt felajzottan ugorhatott volna. Ezzel együtt így is sokkal többet támadtak, mint a fenekestül felforgatott magyar csapat. A koreográfia annyiban hasonlított az egy nappal korábbira, hogy megint hamar kerültek emberelőnybe, és annyiban is, hogy gólba torkollott a nyomulásuk. Más kérdés, a gólbíró nem látta, hogy a korong nem a vasról, hanem a kapuból jött vissza, így hiába örültek a finnek, maradt a 0-0. És maradt a harmad végéig is, sok helyzet volt Hetényi Zoltán kapuja előtt, nagyon-nagyon kevés a túloldalon.

Ebben a szakaszban nekünk Horváth András játéka tetszett a legjobban, remek helyezkedéseket, ügyes korongszerzéseket mutatott fel, előrefelé is összeszedetten játszott. Nagy Gergő jól védekezett, Fekete Dániel frissen kavart elöl, Holéczy kiválóan bulizott, Vas János fel bírta venni a versenyt sebességben. Amikor képesek voltunk letámadni a finneket a harmadukban, többször eladták a korongot, más kérdés, hogy ezt a stílust nem könnyű bírni kondícióval.

A második menetben is tartottuk a tempót egy darabig, de nem sokáig. Kerman a 25. percben emberelőnyből megszerezte csapata vezető gólját, 0-1. A meccs fele tájékán megpróbáltunk sebességet váltani, fel is pörögtünk, amennyire futotta, de igazán veszélyes szituációt nem teremtettünk Tarkki ketrece közelében. Hanem kaptunk egy újabb gólt, megint hátrányban, a Hetényiről kipattanó korongot kotorta be az egy nappal előbb duplázó Vahalahti, 0-2. Két perccel később jött a harmadik, Kerman két finom csellel verte át Tokajit, szépen csinálta, 0-3.

A hátralévő percekben megint nekiláttunk, különösen Holéczy volt elemében, de a szépítés nem jött össze. Ebben a húsz percben Kiss Ákos nevét írtuk fel a jobbak közé, amikor megindult, lőtt, amikor lőtt, kijött a korong, de nem nagyon voltak érkezők. A meccs kétharmadánál elmondhattuk, erősen kijött a különbség az egyaránt tartalékos magyar és finn válogatott között.

Amely a harmadik felvonás elején hatalmasra nőtt. Pillanatok alatt beszedtünk két brutális gólt. Előbb Lehtonen, majd Hietanen lőhetett teljesen tisztán, hátulról, egyikük sem hibázott, 0-5. Ekkor gondoltuk először, hogy Hetényi Zoltánt ideje lenne lehozni. De maradt. A finnek támadóharmadába sokáig nemigen tudtunk eljutni, vagy ha mégis, a vonalon túl elfogyott az erő és az energia. Kermané nem, elrobogott a védők mellett, mesterhámas, 0-6, és még csak a 48. percben jártunk.

Ekkortájt szerencsére kaptunk egy előnyt, amelynek során csak annak örülhettünk, hogy felálltunk szépen – a fóros játékunk amúgy sem volt rossz a két napon –, de közben a finnek sebessége megtört, a maradék tíz percben már nem erőltették annyira a góllövést. Mi erőltettük, de hiába, helyzetbe sem nagyon kerültünk. Leszámítva egy gyönyörű Vaszjunyin–Sofron akciót, akkor hajszálon múlott a szépítés, de maradt a 0-6.

A magyar válogatott lekopírozta a két évvel ezelőtti dupla magyar–svédet. Akkor hosszabbításban hoztuk az elsőt a világbajnokkal szemben, majd 7-1-re vesztettük el a másodikat. Most 4-3-ra megnyertük az elsőt, 6-0-ra elment a második.

Azt feltételezzük, hétfőn szerephez jut a legjobbak zöme is, bár biztosan lesznek még kipróbálandó hokisok, Énekes Lajos meccs utáni tv-nyilatkozata is erre utalt. Úgy gondoljuk, a tényleg legjobbnak tekintett válogatott a második norvég találkozón szállhat harcba. Jó úton járunk, mondta Énekes a Sport 2-n. Ebben bízunk mi is.