Jól szerepelt a finn másodosztályú TuTo Turku edzőtáborában Becze Tihamér. A fiatal erdélyi csatár elsősorban gólérzékenységével tűnt ki, olyannyira, hogy a finnek ajánlatot is tettek neki. Az anyagiakban egyelőre nem sikerült megegyezni, és ezt Becze is megerősítette blogunknak, így mégsem marad egyelőre Turkuban. A finnországi tapasztalatszerzés azonban ezzel még nem ért véget, a Jokerit-farmban, azaz a szintén a Mestisben szereplő Kiekko-Vantaa táborában folytatja, ahol kedd este egy harmadosztályú csapat, pénteken pedig a Jokerit, és így esetleg Hetényi Zoltán, ellen léphet pályára. Ugyanakkor a TuTo sem tett még le a csatár szerződtetéséről, keresik a lehetőséget a megegyezésre.