"Amennyiben Palkovics Krisztián után Sofron István is távozik, márpedig így számolunk, akkor légiósokkal kell pótolnunk a maguk után hagyott űrt, és külföldi szélsőket igazolunk a helyükre" – mondta blogunknak Ocskay Gábor, a Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója. Az első és a második sor meghatározó magyar csatára az előző szezonban együtt 111 pontot szerzett. Tovább után megírjuk, hol tartanak a szerződéshosszabbítások, és hány játékos érkezhet még a Fehérvárba.
"Az a célunk, hogy öt sorból álljon a játékoskeretünk a 2012/13-as szezonban, és ebből az egyik egy U22-es sor legyen. Ennek érdekében hét játékost szeretnénk megtartani azok közül, akik tavaly a farmcsapatban is játszottak: Pleszkán József, Hetényi Péter, Varga Arnold, Fekti Ádám, Hajós Roland, Németh Attila és Tóth Adrián. Közülük egyedül Némethnek van szerződése, a többiekkel tárgyalunk."
Információink szerint a junior EBEL-ben az 1990-es születésűek már nem játszhatnak, tehát Hajós és Tóth nehéz döntés előtt áll, hiszen ha az EBEL-csapatban nem kapnak játéklehetőséget, akkor máshol nem tudnak jégre lépni a szezonban, mivel a farmcsapat lényegében megszűnt. A nemzetközi fórumok hírei szerint Sofron István iránt már nem csak svéd és német csapatok érdeklődnek, de a KHL egyik újoncával, a prágai HC Levvel is kapcsolatba lépett menedzsere az átigazolása ügyében.
A székesfehérvári klubvezetés úgy számol, a még függőben lévő ügyek pozitívan érnek véget. "Adam Munro és Juraj Durco megkapta a szerződését, már csak az ő aláírásuk hiányzik róla, ők valószínűleg maradnak. Ugyanezt gondolom Mihály Árpád és Sille Tamás esetében. Eric Johansson maradása ennél bizonytalanabb. Ha őt nem számolom a keretbe, de az előbb említett négy játékost igen, akkor Sofron feltételezett távozása után még három légiósnak marad hely a Sapa Fehérvár AV19 EBEL-keretében. Természetesen nem akarjuk a dolgokat az utolsó pillanatra hagyni, ezért már nyomozunk az új igazolások után, és van, ahol már nyomon is vagyunk. Június közepéig szeretnénk összerakni a végleges keretet, az a célunk, hogy addigra legfeljebb egy kérdőjel maradjon."