Budapesten, Brassóban, Tallinnban, Aucklandben, Vierumakiban és Barcelonában szurkolhatnak a következő szezonban magyar válogatottnak, és a lista csak bővülhet Koppenhágával és Zágrábbal, amennyiben az olimpiai selejtezők első körét sikeresen vesszük. Az IIHF kongresszusán kiosztották az összes csoportot, összesen 42 eseményről olvashatnak itt. Tovább után az érdekességekről és a magyarok világbajnokságairól lesz szó.
A magyar csoportok nagy rész ismertté vált a kongresszus első napján, a legfontosabbnak látszó kérdés is eldőlt csütörtökön, egy év szünet után újra Budapest rendezi a felnőtt világbajnokságot, ezúttal egy sokkal erősebb mezőnnyel, mint 2011-ben. Pénteken a korosztályos és a női csapatok körüli kérdőjelekre is megérkezett a válasz, mindenki tudja, hová utazik.
A Ljubljanában a másodosztályban kiesett ukránok Donyeckben próbálnak meg egyből visszajutni, legnagyobb ellenfelük Lengyelország lesz, és Románia is oda utazik majd. Egy nappal a budapesti vb után kezdenek. Érdekesség, hogy a divízió 3-ba jutásért selejtezőt játszanak, és ennek a négycsapatos tornának az Egyesült Arab Emirátusok ad otthont.
Szokás szerint a juniorok játsszák le elsőként a maguk világbajnokságát, ez év decemberében Brassóban találkozik a negyedosztály hat csapata. Mindkét magyar és a romániai korosztályos válogatott egy csoportban szerepel ez évben, a divízió 2/A-ban. 2013-ban az A csoportos ifjúsági és a junior vb-t is Oroszország rendezi, az U18-ast Szocsi, egy évvel az olimpia előtt.
A legmesszebb a magyar női felnőtt válogatott utazik, ők Új-Zélandon játsszák a divízió 2/A csoportos vb-t. Az A csoportba jutott ifjúsági női csapatunk Finnországban igyekszik kiharcolni a bravúros bentmaradást.
Az olimpiai selejtezővel kapcsolatban új hír, hogy a budapesti csoportba selejtező négyes küzdelmének Horvátország ad otthont, így az eddig esélyesként nyilvántartott Szerbia helyett a horvátok is érkezhetnek Budapestre negyedikként. A nőknél már az első selejtező körben is részt kell vennünk, Barcelonában kezdődik a kvalifikációs kaland.
A 2017-es felnőtt A csoportos világbajnokság helyszínéről jövőre döntenek, Dánia, Franciaország, Németország és Lettország jelentkezett, az egyik terv szerint Párizs és Berlin közösen rendezné meg az eseményt.
Világbajnokságok, férfiak
Felnőtt divízió 1/A csoport
2013. április 14-20., Budapest, Budapest Sportaréna
Résztvevők: Magyarország, Olaszország, Kazahsztán, Japán, Nagy-Britannia, Dél-Korea.
Juniorok 2/A csoport
2012. december 15-21., Brassó (Románia)
Résztvevők: Magyarország, Románia, Japán, Litvánia, Spanyolország, Hollandia.
Ifjúságiak 2/A csoport
2013. március 31.-április 6., Tallinn (Észtország)
Résztvevők: Magyarország, Románia, Litvánia, Nagy-Britannia, Horvátország, Észtország.
Nők
Felnőtt divízió 2/A csoport
2013. április 8-14., Auckland (Új-Zéland)
Résztvevők: Magyarország, Olaszország, Ausztrália, Új-Zéland, Szlovénia, Lengyelország.
Ifjúságiak A csoport
2012. december-2013. január, Vierumaki (Finnország)
Résztvevők:
A csoport: Kanada, Németország, Finnország, Magyarország.
B csoport: USA, Svédország, Csehország, Oroszország.
Olimpia, férfiak
Olimpiai selejtező
2012. november 8-11., Budapest Sportaréna
G csoport: Magyarország, Hollandia, Litvánia, selejtező győztese
Előselejtező, 2012. szeptember-október, Horvátország
Résztvevők: Horvátország, Szerbia, Mexikó, Izrael.
Nők
Előselejtező, 2012. szeptember-október, Barcelona (Spanyolország)
Résztvevők: Magyarország, Dánia, Horvátország, Spanyolország.