HTML

Jégkorong

A világ legjobb sportja a határokon innen és túl, és mindenütt, ahol van.

Címkék

ahl (66) alba volán (453) átigazolások (243) ausztria (86) a csoport (408) bajnokok ligája (42) bajnokság (226) bajnokságok (82) bartalis (53) bp. stars (52) brassó (64) briancon (72) cortina (67) csehország (98) dab (43) dab.docler (315) divízió 1 (231) divízió 2 (49) döntő (128) ebel (1139) eht (76) eihc (93) elitserien (49) énekes (363) extraliga (59) fehéroroszország (50) fehérvár (609) felkészülés (183) felkészülési mérkőzések (182) finnország (145) fotók (45) franciaország (73) ftc (213) gömöri (43) hári (76) hc csíkszereda (85) hetényi (70) horvátország (40) hsc csíkszereda (87) ifjúsági (285) iihf (80) inline (109) interliga (44) játékvezetők (64) jégkorongmagazin (51) jesenice (42) junior (90) juniorok (200) kanada (97) khl (663) kóger (82) kölyök (55) kontinentális kupa (104) ladányi (105) légiósok (131) ljubljana (46) magyarország (561) magyar kupa (80) miskolc (187) mjsz (143) mol liga (975) nationalliga (132) németország (46) nhl (1598) női (96) nők (127) norvégia (45) ob 1 (173) ob i. (206) ocskay (107) olaszország (68) olimpia (119) olimpiai selejtezők (85) oroszország (132) pakk (41) playoff (137) primeau (55) rájátszás (360) románia (119) sator (53) sc csíkszereda (107) serdülő (78) sport tv (42) stanley kupa (40) steaua (41) svájc (77) svédország (161) szavazás (57) szavazások (43) szélig (75) szlovákia (193) szlovénia (105) szuper (107) thurston (43) u16 (61) u18 (291) u20 (168) ukrajna (57) utánpótlás (122) ute (185) válogatott (984) vasas (53) vas jános (111) vb (1471) videó (148) videók (494) világbajnokság (107) winter classic (51) Címkefelhő

Te is itt? Nem is tudtam, hogyhogy?

2012.04.29. 07:55 F. Kapus

"Hokidrukkernek lenni jó. Magyar hokidrukkernek meg különösen. Én legalábbis szerettem, még a britek elleni meccsen is. Komolyan, titkon azért szorítottam, hogy legalább egy pontot adjunk nekik, hadd maradjanak bent. Nem is amiatt, hogy jövőre ne legyenek ukránok, hanem mert sajnáltam volna, ha elesik a katartikus élménytől az a pár száz lelkes angol (skót?, walesi?, északír?), akik idáig utaztak ezért. Nem is tudok jobb szót: egyszerűen csak aranyosak voltak, ahogy tapsoltak, ugrándoztak, és kipirult arccal még ria-ria-hungáriáztak is hálából kicsit, amiért végül aztán adtunk nekik az egy helyett hármat." Vörös András, a Superbutt frontembere továbbra is elkötelezett jégkorongszurkoló, csíkszeredai élményei után a ljubljanaiakról is beszámolt blogunknak.

"Jobbára nénik és bácsik, szülők, rokonok, meg néhány fanatikus, aki a jégkorongért lelkesedik, holott járhatna futballra, krikettre, rögbire vagy bármilyen sportra, amiben a britek tényezők. Van olyan, elég. Itt viszont nem azok, és én nem is szomorkodtam, hogy nem bántottuk a kisebbet, pláne, hogy nekünk végül is tökmindegy volt az eredmény. Fogjuk fel úgy, hogy gesztust gyakoroltunk, ha már megadatott, hogy a hoki a kevés dolgok egyike a világon, amiben per pillanat vitathatatlanul mi vagyunk a jobbak, a mostani eredménytől függetlenül. Egy válogatott játékos persze nem foghatja fel így, és amennyire láttam, nem is érezték túl jól magukat tőle, de én drukker vagyok, nekem lehet.

Mert hát annyi szép élményt kaptunk már ettől a csapattól. Erőn felüli teljesítményeket, szívet-lelket, küzdelmet, nagy meccseket, A csoportot. Mindent, amitől jó magyar hokidrukkernek lenni. Most a legjobb talán. Már nem vagyunk kevesen, sőt, meglepően sokan kezdünk lenni, de még pont nem annyian, hogy minden sarki kocsmában mindenki értsen (jobban értsen) hozzá. Még pont megvan az a kis beavatottságérzés, ha tudod, mi az a tilos felszabadítás, hogy kicsit többnek gondold magad, mint az átlag. De azért érezhetően komoly méretűvé kezd nőni a tábor.

Ljubljanában is lépten-nyomon csodálkozott az ember: "Jé, hát te is itt? Nem is tudtam, hogyhogy?" Ügyvéd, orvos, rockdobos, lapszerkesztő, mindenki mondja, hogy "persze, sőt, most már mi is játszunk a Széna téren amatőrben heti kétszer" stb. Összességében pedig ott volt vagy 2000 magyar minden meccsen, a hazait leszámítva messze a miénk a legnagyobb tábor, pedig Graz, Klagenfurt vagy Villach csak 100 kilométer, nekünk meg 450-et kell jönni, ha Pestről indulunk. De megéri.

Már a turistáskodásért is: kompakt, tiszta, szeretni való ország. Osztrák Balkán (bár ezért a kijelentésért lehet, hogy nagyon utálnának a helyiek, függetlenül attól, hogy az osztrákot vagy a Balkánt találnák sértőbbnek), Debrecennél is kisebb, élhető méretű fővárossal, ahonnan még az olasz Triesztbe is egy óra alatt át lehet érni a meccsmentes pénteken, hogy ott is piros-fehér-zöld hokimezeket lásson az ember a főtéren, mert nyilván nem csak mi kirándulunk. De nem ezért jöttünk. Hanem a hangulatért, ott az arénában (Stozice a neve egyébként), leginkább.

A szlovénok ellen volt a legkomolyabb a látvány és a hang. Arra ugyan mind a mai napig nem sikerült rájönnöm, hogy a "Gyerünk gyerekek, … veletek" rigmusban a pontok helyén vajon mit kell kiabálni, mert bár tizenegykét éve Dunaferr-mérkőzésen még értettem, hogy "Újváros", de a válogatottnál a "Magyarország" túl sok szótag, nem jön ki, és a zajban képtelen vagyok kihallani, hogy akkor most mi is van. Süket vagyok, mindegy, valaki majd egyszer segít, és megmondja. (Ezúton lelebbentjük a fátylat, a megfejtés: "egy ország" – F. K.) Azt viszont tudom, hogy "léolé" és "aki ugrál, büszke magyar, hejj", sőt, ez utóbbit szlovénul is (kdor ne skace ni slovenc! – bár ez pont fordítva van, aki nem ugrál, nem szlovén, hát jó, ám legyen), mert a 2010-es vébén ugyanitt a biztonság kedvéért még az eredményjelzőre is folyamatosan ki volt írva nagy betűkkel.

Az még egy kisebb csarnok volt, az Olimpija Ljubljana pályája, ez a mostani már tízezres, és annyira új, hogy a parkolók felé gyalogolva még mindenféle építési területeken is át kell vágni. A bejárat előtt szurkolói sátor, az annyira nem vicces, mert mindig valami helyi turbófolk lakodalmas zene üvölt benne, a túloldalon viszont parázson sütik a plejskavicát, és ott már az illat is mindenért kárpótol. A magyarok pedig vidámak (speciel már önmagában ezért a ritkaságért is érdemes hokidrukkernek lenni talán), fogyasztanak, szeretik is őket a helyi vendéglátósok állítólag. De különben mindenki szeret mindenkit, miért is ne, legalább erre a pár napra? Jó ez így.

És akkor a legmaradandóbb élményről még nem is beszéltünk: a brit meccs végén életemben először én is dobok be a jégre csokit. Mondani sem kell, hogy a csapat persze pont háttal áll, a másik oldalon lévő nagyobb tábornak megköszönve mindent, úgyhogy a sok zöld Sport szelet között az én helyben vásárolt Milka Wafelinimet ki más, mint az angol cserekapus veszi fel és viszi magával. De még ez is belefér. Ősszel, az olimpiai selejtezőn majd jobban célzunk.

A végére egy tipp paparazziknak: ha előbb-utóbb megint Szlovéniában lesz a vébé, az eredményhirdetés végeztével a magyar válogatott nagy sansszal a főtéren, a kis híddal szembeni szabadtéri bárban iszik meg egy korsóval levezetésnek. Sietni kell, a hely éjfélkor zár és fél tizenkettő után még a dobogósoknak sem szolgálnak fel egy utolsó utáni kört. Hajrá!"

Szólj hozzá!

Címkék: vb ljubljana superbutt vörös andrás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.