Pénteken folytatódott a két EIHC-torna és Fehéroroszországban is megrendezték az elődöntőket. Ukrajnában közel állt a csodához Románia válogatottja: a hetedik percben megszerezte a vezetést Antal Zsombor, egy perccel később egyenlítettek az olaszok, majd fordítottak is, de Molnár Szabolcs és Antal második találatával a második harmad elején újra vezetett Románia. A mérkőzés felénél újra egalizáltak az olaszok, és úgy nézett ki, hosszabbítás lesz, ám két és fél perccel a vége előtt emberelőnyben betalált Bernard, így 4-3 lett az A csoportos válogatott javára, de a kapura lövések száma is szoros volt, 48:40. A torna másik mérkőzésén nem történt meglepetés, vb-ellenfeleink, az ukránok 5-1-re verték a litvánokat, így szombaton a Románia-Litvánia meccs a harmadik, míg az ukrán-olasz az első helyről dönt. Norvégiában a francia-dán mérkőzés az északiak győzelmével ért véget, 3-1 lett a dánoknak, míg a házigazdák a letteket verték 2-1-re, így az utolsó napon a lett-francia meccs dönt a harmadik helyről, a dán-norvég pedig az elsőről. Fehéroroszországban a Svájc-Szlovákia mérkőzésen KHL-es játékosok góljaival nyertek szomszédaink 3-1-re, az esti összecsapáson pedig a 2014-es világbajnokság rendezőinek nem okozott problémát a német válogatott, és magabiztosan 4-0-ra verték őket.
Románia megszorongatta az olaszokat
2012.02.11. 08:35 kovacsistvan
Szólj hozzá!
Címkék: eihc
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.