"Több játékos esetében szembetűnő volt, az együtt töltött idő kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egy mérkőzéssorozaton folyamatosan az általa eddig megszokottnál magasabb szinten tudja a feladatokat megoldani" – nyilatkozta blogunknak Kevin Primeau szövetségi kapitány egy nappal a miskolci EIHC-torna záró mérkőzése után. A kanadai edzővel sok más mellett az újszerű sorok és a szokatlan posztok kérdéséről is beszélgettünk.

– Miről szólt ez az elmúlt hét a válogatott életében?

– A mostani összetartás és a mérkőzések középpontjában számos feladat és cél állt. Ilyen volt például az új játékosok kipróbálása – és ezen játékosok értékelése –, valamint a játékosok szokatlan szituációkban és a korábbiaktól eltérő szerepkörben történő tesztelése. Fontos célom volt az is, hogy az eddig általam nem vagy csak távolról ismert játékosokat megismerjem. Olyan új játékrendszert kívántam bemutatni a csapatnak, amelyet különböző fajta ellenfelekkel játszva lehet alkalmazni. Ez a torna a tekintetben is lényeges volt, hogy feltérképezzem azon csapatok stílusát, akik az áprilisi világbajnokságon potenciális ellenfeleink lehetnek.

– Azt kapta-e, amit előzetesen várt a tornától?

– Természetesen az említett céloktól függetlenül minden mérkőzésre győzelmi szándékkal korcsolyázott ki a csapat. Az első két meccsen rendesen küzdött is a válogatott e cél eléréséért, és megvoltak a győzelmi esélyeink is, de végül néhány kritikus hiba miatt vesztesen kellett elhagynunk a pályát Japán és Olaszország ellen is.

– A torna előtt együtt készült a keret, milyen begyakorolt taktikai és technikai elemeket láthattunk a három nap során?

– Ezúttal a felkészülésre csak igen korlátozott idő állt rendelkezésünkre. Ennek ellenére a kulcsfontosságú szisztémát sikerült átbeszélni és begyakorolni. Előzetesen úgy gondoltam, hogy a védő harmadunkban határozottabban és keményebben tudunk dolgozni, és a középső harmadban is jobban tudjuk szűrni a támadásokat. De nem minden játékos volt képes felvenni a mérkőzések ritmusát, és néhányan nem tudták alkalmazni a begyakorolt elemeket. A válogatottba vágyó játékosoknak meg kell érteniük, hogy a fejlődés alapvető fontosságú feltétele az új dolgok megértése és megfelelő alkalmazása a gyakorlatban.

– A japán és az osztrák válogatott játékosai jobban korcsolyáztak és forgattak a támadó harmadban, ez a hátrány ledolgozható a világbajnokságig?

– A most látott csapat még közel sem az utazó keret volt. Úgy gondolom, hogy a majdani világbajnoki csapat játékosai az említett technikai elemekben felveszik a versenyt az ellenfelekkel. Ausztria fiatal csapattal jött – és tény, hogy remekül korcsolyáztak –, de erre magyarázat, hogy ezek a játékosok folyamatosan sok jégidőt kapnak az EBEL-ben. Valóban szembetűnő a különbség ezen hokisták és a mi keretünkben szerepeltetett olyan játékosok között, akiknek nincs lehetőségük az EBEL-hez hasonló szintű ligában szerepelni.

– Keverte a sorokat, ráadásul több játékos a megszokottól eltérő poszton játszott. Milyen megfontolásból tette ezt, és milyen következtetéseket vont le a látottakból?

– A nemzetközi tornákra, de konkrétan mondhatnám magát a világbajnokságot is, limitált kerettel utaznak a csapatok. Nincs arra lehetőség, hogy például sérülés miatt új játékossal erősítse meg a szakmai stáb a keretet. Ezért fontos felmérni a játékosok képességeit, kipróbálni őket más szerepkörben is, mert adott esetben képesnek kell lenniük a váltásra. A miskolci torna azon kevés lehetőség egyike volt, amikor ezen szerepkörök felmérésére is lehetőség nyílt. A vasárnapi meccsen szerettem volna kipróbálni például Vas Mártont a védelemben és Hári Jánost centerként, Szirányi Bence pedig már szombaton is csatárként dolgozott. Elmondhatom, hogy egyikük sem okozott csalódást, remekül alkalmazkodtak a szokatlan szerephez.

– Hári János személyében újoncot avatott a válogatott, de Tóth Adrián és Bálizs Bence sem sokszor volt eddig a nemzeti csapat tagja. Mennyire volt elégedett ezekkel a játékosokkal?

– Mind a három fiatalember remek teljesítménnyel rukkolt elő. Ami különösen lenyűgözött az együtt töltött idő alatt, az az eltökéltségük és akaratuk volt, amely mögött az újabb kihívásoknak való megfelelni akarás állt.

– Látott az eddig nem ismert játékosok között kiemelkedő képességűeket, akik esetleg az EBEL-ben is megállnák a helyüket?

– Mindenkiben láttam az akarást és azt, hogy szerette volna megmutatni, helye van a válogatottban. Az viszont több játékos esetében szembetűnő volt, az együtt töltött idő kevésnek bizonyult ahhoz, hogy egy mérkőzéssorozaton folyamatosan az általa eddig megszokottnál magasabb szinten tudja a feladatokat megoldani. Ez természetes, de egy válogatottba a tétmérkőzések idején csak a feladatra legalkalmasabbak kerülhetnek be.

– Eric Thurston, az utánpótlás-fejlesztésért felelős szakember sokat konzultál a hazai edzőkkel. A felnőtteknél szerzett tapasztalatai hogyan tudná szolgálni a mentoredző munkájának eredményességét?

– Ericet nagyon jól ismerem, hiszen 1986-ban az edzője voltam, amikor a University of Alberta Golden Bears csapatával megnyertük a kanadai egyetemi bajnokságot. Azt tervezem, hogy szorosan együttműködök vele, és közösen definiáljuk azokat a kulcsfontosságú területeket, amelyek fontosak a magyar jégkorong-utánpótlás nemzetközi felzárkóztatásához.

– Mire helyezi a hangsúlyt a felkészülés következő periódusában?

– Korlátozott az a lehetőség, ami a játékosok fejlesztésére rendelkezésre áll, és a különböző ligák terhelését is figyelembe kell venni, amikor a felkészülési tornák kereteit meghatározzuk. A decemberben esedékes romániai rendezvényen nagy valószínűség szerint nem számítok a harcedzett idősebb játékosok nagy részére. Az idősebb, általam ismert játékosok képességeivel többnyire tisztában vagyok. Ezért újból lehetőség nyílik arra, hogy néhány kevesebb válogatottsággal rendelkező játékos megméresse magát. Ki kell derülnie a szereplők számára, hogy ki hol tart ahhoz a szinthez képest, ami a sikeres nemzetközi szereplés alapja.

Fotó: Baróczi János