"Az 1998-as születésű korosztálynak a szezon elején tehetséggondozó programot indítottunk. A program elején, 2010 szeptemberében 37 fiatal kapott meghívót az ország 14 klubjából, hogy megmutathassák rátermettségüket első országos összetartásukon. A programot havi egynapos edzőtáborral kezdtük, ezeken a foglakozásokon mentálisan és taktikailag is igyekeztünk felkészíteni a gyerekeket a majdani válogatottsághoz szükséges tudás megszerzésére." Keresztury Kristóf, a kölyök korosztály szelekciójának egyik edzője értékelte a 98-asok szezonját. A munka a zalaegerszegi nemzetközi tornával zárult. Az 1997-esek két hét múlva következnek, ők a rendkívül erős prágai tornára utaznak.
"A havi összetartásokat követően februárban és márciusban kétszer találkoztunk, edzőmérkőzéseket is játszottunk, hogy a zalaegerszegi torna játékoskeretét minél alaposabban felkészítsük a szezon záróeseményére. Márciusra 17+2 főre csökkentettünk a létszámot, ezzel vettünk részt a versenyen, amely U14-es volt, tehát 1997-esek is játszottak a többi csapatban. Szlovák, cseh és magyar csapatok voltak a mezőnyben, és a kiválónak mondható második helyezést értük el az 1998-as magyar válogatottal.
A gyermekek mérkőzésről mérkőzésre egyre jobban összeszoktak, és az edzők is megtalálták a sorok megfelelő összeállítását. A mérkőzések nyomása alatt hajlamosak voltak a játékosok fegyelmezetlenségekre, felesleges kiállításokra, a fegyelem terén egyértelműen fejlődni kell. Pozitívumként mindenképp említést érdemel, hogy konkrét betanult taktika nélkül is törekedtek a fiatalok az összjátékra. A program során sok játékelvet tanítottunk a gyermekeknek, amelyek konkrét szituációk megoldására – például 2 az 1, 2 a 2 elleni játék – fókuszáltak. Ezeket a játékelemelet alkalmazva sikerült kulcsfontosságú helyzeteket megoldanunk, támadásban és védekezésben is."
Az 1998-asok játékoskerete a szezonzáró tornán:
Kapusok: Bozsó Kristóf (Bp. Stars), Győri Boldizsár (Debrecen).
Hátvédek: Bálint Tamás (UTE), Bán Károly (Erzsébeti Farkasok), Erdély Botond (Dunaferr), Kováts Máté (UTE), Rózsa István (Debrecen), Sarciá Antonio (MAC).
Csatárok: Erdei Zoltán (Fehérvár), Gombos Bence (Fehérvár), Kiss Patrik (Fehérvár), Majoross Barnabás (MAC), Sebestyén Dávid (MAC), Szita Donát (Fehérvár), Szlépka Armand (UTE), Tóth Gergely (Dunaferr), Tóth Renátó (Dunaferr), Török Viktor (UTE), Varga Tamás (Bp. Stars).
A zalaegerszegi tornán kétszer húszperces meccseket játszottak, de mindkét félidő eredményét külön-külön értékelték a táblázaton.
A magyar válogatott eredményei:
Magyarország 98–Kaposvár 10-0 és 10-0
Magyarország 98–Zalai Titánok 2-2 és 2-4
Magyarország 98–Martin (SVK) 2-2 és 2-1
Magyarország 98–Trnava (SVK) 3-0 és 3-1
Magyarország 98–Opava (CZE) 3-0 és 0-1
Magyarország 98–Podebrady (CZE) 4-0 és 14-0
A tornát a 21 pontos Zalai Titánok nyerték, keretüket három korábbi játékosuk, az 1997-es válogatottban is szereplő Gáspár Máté és Sági Martin, továbbá Filip Haas erősítette. A magyar csapat 18 ponttal ezüstéremmel zárt, a sportszerűségi versenyt megnyerte. Az All Star-csapatba két magyar került be, a válogatottban védő Bozsó Kristóf lett a legjobb kapus, az egerszegi Tóth Bence az egyik legjobb csatár.
"Összefoglalva az egész éves tapasztalatot: ha sorrendbe helyezzük a játékosokat, a legjobban kiemelkedő 8-10 gyermeket követően óriási szórást látunk. Tény, hogy a legtehetségesebb játékosok az alapképességek zömét magabiztosan hajtják végre, de az őket követő nagyobb tömeg már kevésbé univerzális. Főleg ebben a korban fontos, hogy minden alapképességet elsajátítsanak a gyerekek, ugyanolyan jól kell tudni hátrafelé korcsolyázni, mint előre, ugyanolyan jól kell tudni fonákkal passzolni, mint tenyeressel, ugyanolyan jól kell tudni koronggal korcsolyázni, mint korong nélkül, és ami a legfontosabb, ugyanolyan jól kell tudni hátvédposzton játszani, mint csatárként, és természetesen mindez fordítva is igaz.
Az U13-asok még a pályafutásuk elején tartanak, aggodalomra tehát semmi ok sincs. Fontos viszont, hogy ebben a fiatal korban minden alapképességet megtanuljanak a játékosaink, hogy ezeket az alapokat tudják majd a következő évek során finomítani, tökéletesíteni, fejleszteni. Akkor tudunk majd nagyobb hangsúlyt fektetni a taktikai – játékolvasás, játékértés, szituációfelismerés, megfelelő megoldás kiválasztása – készségekre, amikor minden játékosunk betonszilárdan áll a lábán, könnyedén passzol bármelyik oldalról, és nevetve korcsolyázik egy lábon hátrafelé. Lezárásképpen elmondható, hogy sikeres és eredményes évet zárt a 2010/11-es szezonban az U13-as tehetséggondozó program, és céltudatosan, felkészülten vágunk neki a következő szezonnak."