"Szeretnénk minden ellenfelünknek komoly riválisai lenni a jövőben!" – jelentette ki határozottan Egri István, a Miskolci Jegesmedvék elnöke. A klub vezetője nem a levegőbe beszél, kollégáival tesznek is azért, hogy hatalmasat lépjen előre a sportág a városban. Miskolc egyetlen első osztályú csapata ennek érdekében Kanadából hozott trénert, a tavaly a Budapest Stars kispadján másodedzőként és az U18-as válogatott kapitányaként dolgozó Bob Dever dolgozhat a Jegesmedvékkel. Nemcsak a felnőtteknél kap szerepet, az teljes utánpótlás munkáját is felügyeli a következő szezonban.
A felnőtteknél a krynicai U18-as világbajnokságon Dever mellett dolgozó, miskolci exvezetőedző, Mayer Péter segíti a kanadai tréner munkáját. A cél a bajnokságban, a Mol Ligában és a kupában is a legjobb három közé jutás. Fontos és a miskolci hoki történelmét ismerve kiemelt jelentősége van, hogy az eddig félprofi játékosok komoly szerződést kapnak. A profi státus lehetővé teszi, hogy a játékosok csak a hokival foglalkozzanak, mellette legfeljebb a tanulásra kelljen figyelniük.
A sajtótájékoztatóba interneten bekapcsolódó Bob Dever elmondta, nyerni szeret, és Miskolcra is nyerni jön. "A cél mindig a győzelem, azért jövök Miskolcra, mert nagyszerű lehetőséget kaptam arra, hogy építkezzek. Úgy gondolom, sikeresek leszünk, és együtt előre léphetünk."
11 felnőtt és 9 miskolci junior mellett alkotja a csapat magját. A külföldiek közül Martin Saluga szerződését hosszabbították meg, a többi légióstól elbúcsúztak. Az Újpesttől sikerült elcsábítani a magyar válogatottban is bemutatkozott Vladimir Dubeket. A többi légiós helyre Bob Dever javaslatára négy kanadai felnőtt játékos érkezik a borsodi megyeszékhelyre. Két csatár és két védő szerepel a kívánságlistán. "Egyelőre ne várjanak neveket, a legmegfelelőbb négy embert szeretném magammal hozni. Mindegyikük kipróbált, Európában is megfordultak már, hazájukban az egyetemi bajnokságban játszottak" – mondta erről Dever. A hatodik légiós Dusan Sijka honosítását kezdeményezi a Miskolc, mivel magyar felmenőkkel rendelkezik, rövidesen magyar útlevelet kaphat, így számolhatnak velük a szakvezetők.
Miskolc alpolgármestere, Orosz Lajos elmondta, hogy egyelőre több pénzt nem tud adni a város a sportra, így a jégkorongra sem, de a jégcsarnok használatában segítséget nyújtanak. Erre válaszolva a Fidesz helyi országgyűlési képviselője, az egykori jégkorongozó, Zsiga Marcell ígéretet tett, hogy hetente egy napot arra szán, hogy a miskolci jégkorongsportnak támogatókat találjon.
A Jegesmedvék egyelőre egyénileg készülnek, augusztus 2-án kezdik a közös edzéseket, szeptember 7-én a Ferencváros ellen idegenben játsszák első mérkőzésüket.
1885* 2010.07.07. 20:22:43
kiralyfi 2010.07.07. 20:25:10
Ref 2010.07.07. 20:25:32
Miskolcifan 2010.07.07. 20:25:48
1885* 2010.07.07. 20:34:42
Ilthis (törölt) 2010.07.07. 21:13:24
Tényleg sok sikert!
Kapusposzt. A kanadai magyar származású srácról nem tudtok semmit? Amúgy Duschek ha folyamatosan bizalmat kap és nem sérült, akkor egészen kiváló megoldásokra képes.
Miskolcifan 2010.07.07. 21:31:57
Tillasz 2010.07.07. 21:42:07
Azért nem kell több pénz a sportra a várostól, elég, ha mondjuk a DVTK-nak nem 160 mFt-ot adnak, hanem 80 mFt-ot, a többi mehetne a hokira..:-)
Nem olyan bonyolult ez alpolgármester úr.
Szoljanka 2010.07.07. 22:26:14
Minden jót a miskolci Medvéknek!!!
csatoimi 2010.07.07. 22:56:53
Szoljanka 2010.07.07. 23:10:31
csatoimi 2010.07.07. 23:12:24
Szoljanka 2010.07.07. 23:15:35
csatoimi 2010.07.07. 23:20:19
B. Surdilovic 2010.07.08. 00:26:59
Izgalmas lesz a bajnokság, viszont jó lenne, ha nem egyből kellene a siker és az eredmény, engedjenek időt, teret az újnak! Kitartás!
Mr. Whisky 2010.07.08. 02:38:25
Ennek tükrében viszont meglepő Popovics klubbváltása, úgy látszik lesz idén pénz Miskolcon. Az utolsó hely így szezon előtt már most el kelt az OB1ben, mondjuk kicsit sajnálom a lilákat... :D
Mr. Whisky 2010.07.08. 02:41:42
kész van már a sorsolás esetleg? hol lehetne megnézni?
barbredi 2010.07.08. 08:47:12
Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit! 2010.07.08. 09:36:01
Thomas_AV 2010.07.08. 10:11:04
Azt az elkényeztetett hokiszurkoló mindenségit! 2010.07.08. 11:07:26
moszkvicssluszkulcs 2010.07.08. 11:50:33
durex26 · http://www.youtube.com/watch?v=GXDch9MnG9o 2010.07.08. 11:55:39
jacint70 · http://jacint.blog.hu 2010.07.08. 13:18:55
Sok sikert a Miskolcnak!
1885* 2010.07.08. 14:15:26
ez Vlado júniusi nyilatkozata...
+ volt még egy amiben azt mondja az UTE is tett egy korrekt ajánlatot azt most nem találom.
na erről ennyit
canadien 2010.07.08. 14:53:04
ZoltaN 2010.07.08. 17:11:36
Sok sikert mindenkinek
Gyozzon a jobbik.
HAJRA SZEREDA!!!