Pénteken megkezdődnek az OB I. elődöntői. A középszakaszgyőztes Dab.Docler azt a Vasas Bp. Starst fogadja, amelytől legutóbbi öt mérkőzésen vereséget szenvedett. A csata három győzelemig tart. Az FTC–Fehérvár párharc csak szombaton indul, mert előbbi csapatnak még be kell fejeznie a középszakaszt, pénteken a Miskolcot fogadja.
Két csapatkapitánnyal beszélgettünk a délelőtti edzés után. Szilassy Zoltán, a Dab.Docler C betűse elmondta, egyedüli hiányzójuk Galanisz Nikandrosz lesz. A fiatal center vállát múlt pénteken megműtötték, összekapcsolták az elszakadt szalagot. Mint a klub honlapjának nyilatkozta, "mostantól öt-hat hétig egyáltalán nem terhelhetem a vállamat". Hozzátette, "öröm az ürömben, hogy a májusi alapozásra már tejesen meggyógyulhatok". Rajta kívül mindenki egészséges, így négy teljes sorral áll fel az újvárosi csapat. "Edzőnk nyolc hátvéddel és tizenkét csatárral kezd a pénteki elődöntőben" – árulta el Szilassy Zoltán.
A Dunaújváros hatalmas lendülettel kezdte a bajnokságot, megnyerte a Mol Liga alapszakaszát, de aztán törés következett be. "Így utólag azt mondom, törvényszerű volt, hogy nem tudunk úgy végig játszani, ahogy kezdtünk. Sajnos rosszkor jött egy gödör, ezért nem tudtuk megnyerni a Mol Ligát. De a gödör nem volt mély, kilábaltunk belőle, ezért a bajnokság középszakaszát is meg tudtuk nyerni. Látni kell azt is, hogy január végén borzasztóan megerősödött a Stars, három légióst és három remek magyar válogatott játékost igazolt, tehát nem mi gyengültünk, hanem ők jöttek fel. Aztán ráadásul egyik topjátékosunk kidőlt a sorból."
A bajnoki elődöntő esélyeit latolgatva szóba került, hogy a szezon első négy mérkőzését a Dab nyerte, utána viszont ötből ötször a Stars került ki győztesen. "A legutóbbi találkozót leszámítva nüanszokon múltak a meccsek, nem volt nagy különbség a csapatok között. Versenyképesek vagyunk, megvan a fizikai fölényünk, és a sűrű játéknapok miatt az átlagéletkorunkból adódó gyorsabb regeneráció is mellettünk szól. Ha mindezt jó játékkal és a megszokott remek kapusteljesítménnyel tudjuk megfejelni, jó esélyünk van a továbbjutásra. Azt gondolom, nem három meccsen dől el, ki kerül a döntőbe."
Az elmúlt mérkőzések balhéit sem hagyhattuk szó nélkül. "Volt két komoly verekedés. Az egyik parádés, férfias bunyó volt, Magosi Bálint és Svasznek Bence úriemberek módjára álltak bele, kemény csatában lerendezték a nézeteltérést. Az ilyen a jégkorong szerves része, őszintén mondom, minél több mérkőzésen szeretnék ilyen küzdelmet látni, így kell elintézni korrekten a dolgokat. A másik esettel kapcsolatban komoly fenntartásaim vannak, ilyen tömegjeleneteket viszont egyáltalán nem szeretnék látni a jégen. A rájátszásban nem is lesz ilyen, mert a komoly büntetések kellő visszatartó erőt jelentenek. Figyelni fogunk arra, hogy a provokációknak ne üljünk fel a playoffban, de ha elkerülhetetlenné válik, vállalnunk kell a verekedéseket, ahogy eddig is a szezon során. A kemény játék hozhat ilyet magával, csapatunk mind a 22 játékosa kész erre."
Svasznek Bence, a Vasas Bp. Stars csapatkapitánya sem tart attól, hogy az elmúlt időszak feszültségei a játék rovására menjenek az egyenes kieséses szakaszban. "Ha el nem is felejtettük a történteket, mostantól mindkét csapat csak a győzelemre koncentrál. Döntő lehet az is, hogy melyikünk kap kevesebb kiállítást. Eztért nem lesznek fölösleges keménykedések, a fegyelmezett, jó és eredményes játék lesz a cél."
A vállsérüléssel bajlódó Szappanos Dávid mellett Virág Csaba játékára sem számíthat a fővárosi csapat, aki részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. "Így is négy komplett sorral tudunk felállni. A továbbjutásra esélyesebb a Dab.Docler, mert jó csapat, és otthon kezdheti a küzdelmet. Nem véletlenük nyerték meg az alap- és a középszakaszt is. De ezt az előnyt szeretnénk a magunk javára fordítani, és mi szeretnénk továbbjutni, mert célunk a bajnoki győzelem. Ugyanakkor mindig a soron következő mérkőzésre koncentrálunk, tehát ne rohanjunk előre." Mint a válogatott hátvédtől megtudtuk, a meccs előtt egyeztetni fog Szilassy Zoltánnal, hogy a hagyományt folytatva a két csapat játékosai csak akkor fogjanak kezet, amikor eldőlt a továbbjutás kérdése.
Egy másik hagyomány is folytatódik, a Stars-játékosok egy része közös fogadalmat tett. Addig nem borotválkoznak, amíg véget nem ér számukra a bajnokság. Majoross Gergely elmondta, ez csak amolyan babona. "Nem hisszük, hogy szerencsét hoz, sokkal inkább bízunk a tudásunkban, de már máskor is előfordult, hogy ilyen fogadalmat tettünk, valahogy jólesett most is."
A két edző is beszélt a szezon eddigi részéről, és a jövőbeni feladatokról. J. P. MacCallum szerint "nagyon jó kezdeményezésnek bizonyult a középszakasz mérkőzésszámának növelése, hiszen több jó és kiélezett meccset játszhattunk, ami jót tett a játékosoknak." Kiderül az írásból, hogy Galaniszt nem tartja pótolható játékosnak, de a kiesése miatti csapaton belüli változtatások sok kellemes tapasztalatot eredményeztek. Biztos benne, hogy az elődöntő ismét kiélezett küzdelmet hoz. "Új sorozat kezdődik, tiszta lappal nyitunk, s mi természetesen a győzelem reményében, s nagyon elszántan várjuk a párharcot. Célunk így sem lehet más, mint a bajnoki döntő kiharcolása."
Glen Williamson, a Stars edzője izgalmas időszakon van túl. A rutinos válogatott hokisokon kívül több mint tucatnyi 16 és 22 év közötti játékossal dolgozott. "Az idősebbek felelősségteljesek voltak, a fiatalok pedig nagyon akartak tanulni." A csapat Williamson szerint mindenben előnyére változott. Egy érdekes munkamódszerre is fény derült, a rendszeres elméleti képzés után ki is kérdezte a tanultakat a játékosoktól. "Tudtam, hogy teljesen más hokikultúra van itt, mint amihez én hozzászoktam. Kihívásnak tekintettem. De remek év áll mögöttem, nagyon élveztem eddig is a munkát a csapattal. Megtanultunk együtt nyerni, együtt fejlődni, és még nagyon sok minden van előttünk." A Stars jó formában van, motivált a csapat. "Az a fontos, hogy a legjobbat hozzuk ki magukból, hogy fegyelmezetten játszunk, hogy megmutassuk kik vagyunk."
A 19.30-kor kezdődő találkozót a tervek szerint a dabdocler.hu oldal élőben közvetíti. A mérkőzést a Kincses, Gebei, Abonyi, Wolf négyes vezeti.
Szergej Oreskin, a Ferencvárosi TC edzője a hivatalos honlapnak elmondta, teljes csapattal állnak ki a Miskolc elleni tét nélküli mérkőzésre. A miskolciak már nem javíthatnak helyükön, de Mayer Péter edző megpróbálja motiválni játékosait: "Igyekeztem a fiúk lelkére hatni: együttesünk ebben az összetételben többé aligha fut ki a jégre, ezért azt kértem, egymásért is hajtsanak. Óriási munka áll sportolóink mögött, valamennyiüket csapágyra járattam az elmúlt hónapokban, de a péntek estét még ki kell bírniuk." A találkozó hétkor kezdődik Erzsébeten.
vaze 2010.03.12. 13:57:20
tiriakos 2010.03.12. 14:00:39
Hajrá DAB!
gogosz 2010.03.12. 14:21:14
Spigott 2010.03.12. 14:41:26
exL:1 2010.03.12. 14:44:39
bakker81 2010.03.12. 15:05:32
Eért szeretem Szilassy Zoltánt mert ilyen.
Magyarország egyik legkiemelkedőbb sportembere!
Kardos52 2010.03.12. 15:24:17
Sok sikert a Fradinak, kívánom hogy tudása legjavát nyújtsa a Volán azaz ellenünk! Kifejezetten szól e kérdés Budainak és a volt Volánosoknak! :)
Tudna valaki felvilágosítással szolgálni az OB1 playoff-jában egy mérkőzésre nevezhető légiósok számáról?
Köszi :)
check 2010.03.12. 15:27:13
cuceró 2010.03.12. 15:42:10
brainska (törölt) 2010.03.12. 15:44:46
Ja és: kemény, de szabályos küzdelmet várok - és azt, hogy semmiképpen ne üljünk fel az ellenfél esetleges csipkelődésének (direkt nem provokációt írtam). Ha a saját játékunkat játsszuk, akkor győzünk - ha nem, akkor kétesélyes a dolog :)
Üdv!
Tillasz 2010.03.12. 16:46:33
Ezt csak azért kérdezem, mert sok helyen sok mindent olvastam, de ezt még nem.
Köszi
Ja és sok sikert mindenkinek.
brainska (törölt) 2010.03.12. 17:13:25
nem hinném, hogy az elmúlt három napban változott a kép. és minden indulaton túl nagyon remélem, a csapat ma Nikáért is kiállva, becsülettel, az első perctől a lefújásig tisztességesen küzdve harcol a győzelemért. és akkor nekem az eredmény már másodlagos lesz, ígérem.
tiriakos 2010.03.12. 17:22:58
"természetesen a szabálytalankodó Gröschl Tamás is sajnálja, hogy a fiatal játékos megsérült, de mint megtudtuk: korábban az ő válla is háromszor leszakadt ehhez hasonló szabálytalanságok miatt, kétszer meg is kellett műteni. Ahogy az ő keménysége, úgy a korábbi ellenfeleinek szabálytalansága sem volt szándékos."
Szerintetek?
Khrys84 2010.03.12. 17:28:54
tiriakos 2010.03.12. 17:41:03
Hajrá DAB!
freddyD 2010.03.12. 18:14:11
Borsy 2010.03.12. 18:54:56
www.regi.icehockey.hu/magyar/merkozes.php?mit=5046
tiriakos 2010.03.12. 18:57:09
MP69 2010.03.12. 18:58:25
Borsy 2010.03.12. 19:04:09
Miskolcifan 2010.03.12. 19:05:05
Borsy 2010.03.12. 19:05:44
üveg 2010.03.12. 19:29:00
DAB-STARS játékvezető:Kincses Gergely...a /jókat/ "klónozzák"..??? :))
freddyD 2010.03.12. 19:31:46
alpec 2010.03.12. 19:37:59
Miskolcifan 2010.03.12. 19:41:56
moszkvicssluszkulcs 2010.03.12. 19:44:30
moszkvicssluszkulcs 2010.03.12. 19:46:24
kiralyfi 2010.03.12. 19:49:18
guriga uram jr. · http://realujpest.blog.hu 2010.03.12. 19:52:26
Miskolcifan 2010.03.12. 19:54:09
szerk.
Hát erre inkább nem mondok semmit,mert szépet nem tudnék,csúnyát meg nem akarok.
Pierre 2010.03.12. 20:00:39
holabda 2010.03.12. 20:03:29
Miskolcifan 2010.03.12. 20:04:24
Egyrészről veszélyes játék ez a Fradi részéről is,mert bőven lehet büntetés az ügyből,másrészről meg mi is szégyellhetjük magunkat ezért a hisztiért.
holabda 2010.03.12. 20:04:34
Miskolcifan 2010.03.12. 20:05:17
Rock me Amadeus 2010.03.12. 20:07:06
Akkor lett volna ma meccs vajon?
Amúgy tökmindegy, hogy van-e ma meccs, vagy nincs a Fradinak. Nem ezen fog múlni a "közte min. ötös" meccs.
Trailblazers1 2010.03.12. 20:09:14
moszkvicssluszkulcs 2010.03.12. 20:14:08
A múltkori meccs a FRADI hibájából félbeszakadt. Mi vállaltuk, hogy a Fradi költségén újrajátsszuk, pedig amikor mi fúrtuk meg a csövet simán elvették tőlünk a meccset. És amikor ezt vállaltuk, még volt tétje a meccsnek. Simán bezsebelhettük volna a 3 pontot. A Fradi a kezdésig nem térítette meg a költségünket. És végre a sarkunkra áltunk. Miért szórakoznak velünk. 10 perc múlva, már volt pénz??
Ha volna két életem 2010.03.12. 20:15:03
Hajrá, VasasStars!
Miskolcifan 2010.03.12. 20:16:24
Ha volna két életem 2010.03.12. 20:17:31
Hajrá, VasasStars!
Miskolcifan 2010.03.12. 20:18:30
Ha volna két életem 2010.03.12. 20:19:33
kisby 2010.03.12. 20:20:50
holabda 2010.03.12. 20:22:29
2010.03.12. 20:25:33
de vissza a konkrét szituációra: jó lenne tudni, hogy mit jelent az, hogy az "FTC nem térítette meg" és főleg, hogy mi akadályozta a meccset, ha utólag megtérítették volna? mi értelme van ennek a feszültség generálásán kívül?
mondjuk, hogy mi ma ezt a tét nélküli meccset egy nappal a volán előtt nem akartuk lejátszani, azt minden további nélkül elhiszem, még ha nem is sportszerű.
qwertzuiop05 2010.03.12. 20:27:11
Erről van szó. Nem értem, hogy a zöldek viselkedése miért lepett meg minket?
Miskolcifan 2010.03.12. 20:30:16
Ez a mai sztori meg olyan magyar focis...Remélem azért nem lesz rendszer az ilyen dolgokból.
Ha volna két életem 2010.03.12. 20:34:53
Miskolcifan 2010.03.12. 20:36:00
moszkvicssluszkulcs 2010.03.12. 20:38:05
Joegep 2010.03.12. 20:40:14
Ha volna két életem 2010.03.12. 20:41:44
moszkvicssluszkulcs 2010.03.12. 20:43:41
Joegep 2010.03.12. 20:43:41
Miskolcifan 2010.03.12. 20:43:45
2010.03.12. 20:44:41
Joegep 2010.03.12. 20:47:25
Ringleader · http://sahic.inda.hu 2010.03.12. 20:48:22
eszel59 2010.03.10. 15:18:09
Na és mi van,ha a ki sem áll a Fradi?0:5-tel a Maciké a meccs,sem nem oszt,sem nem szoroz...Költségek megspórolva,az Újpestnek fricska,a középszakasz végeredményét nem befolyásolja!Ahogy Kudlik Júlia mondta vala anno ezerkilencszázroppantrégen az "Delta"czimmű tudom-Ányos müssor befej-edzésekkor:ennyit mára a tudomány és technika újdonságaiból..!
Sava18 2010.03.10. 16:40:06
@eszel59: Ugye ezt te sem gondoltad komolyan... Egyébként is az ő pályájuk hibája miatt szakadt szakadt félbe a meccs. Meg akkor az MJSZ azt mondaná hogy "akkor mínusz 10 pont" s máris nincs a Fradi a rájátszásban. De lejátszák effelől nincs kétségem.
kerusz 2010.03.10. 16:59:08
@Sava18: tavaly sem mondta azt...
...szerintem sem. :-(
defó 2010.03.12. 20:54:37
ha nem...nagyon-nagyon sok kérdés felmerül.
-egy zuglói pártatlan 40 éves-
Borsy 2010.03.12. 20:55:05
Miskolcifan 2010.03.12. 20:56:20
freddyD 2010.03.12. 20:58:01
Gyanítom Volán-"Volán" döntő lesz, ahol a Volán nyer. Micsoda csudajó szezon volt
Ringleader · http://sahic.inda.hu 2010.03.12. 20:58:47
gogosz 2010.03.10. 17:04:05
@kerusz: És evvel akkor teremtettek egy olyan precedens értékű esetet, amire bárki hivatkozhat majd a jövőben, ha akar...
Fugeute 2010.03.10. 18:25:36
@eszel59: mi is adhattunk volna egy fricskát a Fradinak, ha tegnap leadjuk a meccset. Nem tettük, tehát a zöldeken a sor, hogy bizonyítsák, van gerincük.
Tillasz 2010.03.11. 07:55:33
@Fugeute:
Miután levetted a szemüveged, lenne egy kérdésem.
Ha edző lennél mit tennél?
Van számodra egy teljesen érdektelen mérkőzés, majd rossz esetben egymás után 3 nap 3 mérkőzést kell játszani egy enyhén felturbózott csapat ellen.
1. Egy küzdelmes mérkőzésen megpróbálnád megnyerni az első mérkőzést?
2. Vagy takaréklángon játszva - kvázi edzésként - rápihensz a következő napok megpróbáltatásaira?
Pesrze van még egy verzió, amit reméelm nem játszik meg egyik csapat sem.
Várom válaszod.
Előre is kösz.
...ha már az emjéeszubévénél is ez az álláspont :-(
qwertzuiop05 2010.03.12. 21:11:56
Sava18 2010.03.12. 21:12:53
Ha volna két életem 2010.03.12. 21:15:50
moszkvicssluszkulcs 2010.03.12. 21:18:24
moszkvicssluszkulcs 2010.03.12. 21:20:07
Pierre 2010.03.12. 21:34:16
Szal, attól még, hogy ex volános, attól még az nem a volán...
defó 2010.03.12. 21:35:25
Miskolcifan 2010.03.12. 21:39:07
Rock me Amadeus 2010.03.12. 21:40:59
Miskolcifan 2010.03.12. 21:42:08
qwertzuiop05 2010.03.12. 21:43:44
Hajrá Docler !
moszkvicssluszkulcs 2010.03.12. 21:44:20
nagytomsky · http://nagytomsky.blog.hu 2010.03.12. 21:45:04
Kikiller 2010.03.12. 21:45:16
1885* 2010.03.12. 21:45:35
moszkvicssluszkulcs 2010.03.12. 21:53:48
1885* 2010.03.12. 21:55:33
Rock me Amadeus 2010.03.12. 22:02:17
freddyD 2010.03.12. 22:02:47
moszkvicssluszkulcs 2010.03.12. 22:03:10
qx92 2010.03.12. 22:03:27
1885* 2010.03.12. 22:03:27
Rock me Amadeus 2010.03.12. 22:03:28
Rock me Amadeus 2010.03.12. 22:04:13
Kikiller 2010.03.12. 22:04:13
rihiranta&rantasila 2010.03.12. 22:06:49
1885* 2010.03.12. 22:07:32
xymeta 2010.03.12. 22:07:56
1885* 2010.03.12. 22:09:19
janka 2010.03.12. 22:14:41
qx92 2010.03.12. 22:24:56
kerusz 2010.03.12. 22:25:35
csatoimi 2010.03.12. 22:42:16
Tillasz 2010.03.12. 22:49:26
Ez már kész Mátyás Király meséi:
"Jöttem is, meg nem is,
Hoztam is, meg nem is,
Kaptam is, meg nem is..."
Magyar Hokivalóság 2010....:-(
zele 2010.03.12. 23:10:29
rihiranta&rantasila 2010.03.13. 07:31:48
1885* 2010.03.13. 09:12:47
Borsy 2010.03.13. 12:10:14