Nekem ez a magyar Winter Classic túlzottan klasszikusra sikerült. Hozta a magyar sportélet összes rossz sztereotípiáját. A legtöbb szó arról fog esni, miért nem engedték be azokat a szurkolókat, akiknek jegyük volt, vagy jegyet akartak venni. A biztonsági cég, a szövetség vagy a rendőrség a hibás? Ki hozta azt a döntést, hogy bezárják a kapukat? Már elindult a mutogatás, de nem lesznek nagy meglepetések, mindenki a  klasszikus formáját mutatja. Ennél fontosabb: legközelebb nem a nyolcvanas éveket kéne másolni.

A rendőrség előre szólt, hogy Budapest öt kerületében igazoltatni fognak, valamint ruhaátvizsgálást foganatosíthatnak. Telerakták a helyszínt rohamosztagosokkal. Amikor úgy döntöttek, hogy helyzet van, akkor vezényszavakat kiabáltak a jegyüket lengető szurkolóknak. Pont azt a szerepet játszották, amiért sokan meccsre járnak a nyolcvanas évek vége óta, és ami miatt még többen elszoktak ettől.

Az ultrák szeretik az erejüket új díszletek között felmutatni. Futballbajnoki szünetben jól jön egy-egy ilyen esemény, ahol megmutatják, milyen lenne a hangulat, ha ráérnének máskor is. A hangos szurkolás, a nagy kiabálás, a sok dob jót tesz. A másik tábor szurkálása is jóleső. Ezek a körülmények kétségtelenül segítenek abban, hogy néző és játékos egyaránt nagynak érezze a tétet, fontosnak a buzdítást. Az viszont, hogy a játékkal nem törődnek, a szabályokat nem értik, és kifejezetten trágárok, nem segít.

A szövetség sokat fog mismásolni. Nem ismerik el felelősségüket a minősíthetetlen szervezésért, a jegyterjesztés hibáiért. Úgy tesznek, mint akik szerettek volna egy csodálatos ajándékot adni a sportrajongók közösségének, de nem tehetnek arról, hogy félresiklott. Sajnos nagyon nehezen tudnak lépést tartani a hazai jégkorong fejlődésével. Majd a futballhuligánokat fogják okolni, hogy elrontották ezt a szép ünnepet.

A keményvonalas hokirajongók igazán csak a serdülőtornákon találják meg az igazi hokit és az értő nézőket, akik gyakran szintén apukák. Nekik ez újabb bizonyíték arra, hogy saját hazájukban üldözöttként kell élniük. Ismét ellopták tőlük a jégkorongot. Tőlük, akik annyit szenvedtek érte. Fogadkoznak majd, hogy soha többé nem ülnek fel a csábításnak.

Ezzel az idei Winter Classickal senki sem lehetett elégedett. Nekem egyszerű dolgok hiányoztak. A szervezők biztosítsák a jegyvásárlást, a bejutást és a kijutást. Jó lett volna tudni, ki hova mehet be, melyik szektorba hol árusítják a jegyet. Ha inni szeretnék valamit, akkor egyszerűen megtehessem. Akár forralt bort is. A mosdó ne legyen használhatatlan. Ha van kivetítő, akkor legyen visszajátszás is. Ha egy óra szünet van a két meccs között, legyen valami műsor.

Az egész rendezvény lényegében volt klasszikus. Foglyul ejtette a múlt. Ezt az eseményt mintha szürke zoknis párttitkárok és kultúrosok szervezték volna, akik azt hiszik, a retrohullámmal újra sikk lett az, amiben élnek. A retro azt jelenti, hogy nincs szolgáltatás, durva a portás, a pincér, citrompótlós a tea, fenyeget a rendőr. Nem kell rá költeni semmit, régen sem költöttünk. Sajnos ez a retro nincs eléggé távol tőlünk, hogy vicces legyen. Az a korszak, amit sikerült felidézni, az a nyolcvanas évek C csoportos vergődése, ahol a jégkorong az ellenállás egyik formája volt. A sportolók vagy csibészek, vagy nemes gladiátorok voltak, de semmiképpen sem a szó mai értelmében vett élsportolók. Ültünk egy lepukkant létesítményben, hosszan sorban álltunk a bejutásért, a műteáért, a háztartási zsírból kent kenyérért. Néztük az enervált meccset és azt a szurkolást, aminek ahogy a nyolcvanas években, most sem volt sok köze a sporthoz.

A kommunista korszak öröksége a jégkorong üldöztetésének nosztalgiája. Olyan, mint a katonatörténetek. Szívesen idézzük fel, de nem akarjuk újraélni. Mi nem vagyunk oroszok, hogy a szovjet hoki köré kanyaríthatnánk egy cukros-habos nemzeti jégrevüt. A magyar jégkorongnak sosem volt igazi aranykora. Ha valamikor, akkor talán a harmincas években volt nemzetközileg jegyzett. Volt két-három komolyan vehető csapat, néhány sokoldalú atléta, és hétvégénként egy-kétezer ember a műjégpálya fa lelátóin. Ha valamit, akkor ezt érdemes lehet visszahozni. Gyönyörű környezet, igazi fakapuk, békebeli hangulat, forralt bor, jó szervezés. Valahogy így nézne ki: