Nem várunk, egyből nekikszaladunk, ismertette a tervet Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 edzője, útban Ljubljana felé. A magyar bajnok újabb nagyon fontos mérkőzés előtt áll, a rájátszásba jutásért folytatott harcban közvetlen rivális otthonában lép fel ma este. Ráadásul az Olimpija a legutóbbi találkozás óta három NHL-es hokist igazolt.
"Bízunk benne, hogy a jó kezdés után folytatni tudjuk a magas fordulatszámú játékunkat, erre készülünk. Természetesen a két pont megszerzése a legfontosabb, de szeretnénk jó mérkőzést játszani, mert úgy ítéljük meg, hogy most erre van szüksége a csapatunknak.
Küzdős, hajtós hatvan percre számítunk, ahol az elejétől maximálisan kell koncentrálnunk, mert ha egy kis előnyt adunk az Olimpijának, nehéz lesz ledolgoznunk. Satosaari meggyógyult, ismét a keretben van, de ezen a meccsen kispados lesz, Hetényi kezd a kapuban. A sorok és az összeállítás nem változott a vasárnapihoz képest.
Győzni megyünk Ljubljanába, bár tudjuk, hogy sokat erősödtek a zöld-fehérek az utolsó találkozóhoz képest. A formánk remélhetőleg megmarad, és ha fejben rendben leszünk, nagy problémáink nem lehetnek a meccsen. Meglátjuk, hogy ez mire lesz elég."
Az Olimpija öt pontra van a Fehérvártól, a kerete alapján mégis nagyobb ellenfélnek ígérkezik a nyolcba kerülésért folytatott harcban, mint a négy egységre leszakadt Medvescak. Négy kanadaival bővült a csapat. Matt Higgins és Travis Brigley csatár, Harlan Pratt és Burke Henry hátvéd. Pratt kivételével mindannyian NHL-tapasztalatokkal rendelkeznek. Így már összesen hat volt NHL-es (Maracle, Kuznik és Banham a másik három) és három egykori AHL-es (Pratt, Mitchell és Yarema) van a ljubljanaiaknál.
Az Olimpija zsinórban három hazai meccsét megnyerte, ráadásul nem is akárkik ellen, a Graz, a Salzburg és a Villach is pont nélkül távozott a városból. Ezzel együtt idén jó élményeink lehetnek, a Fehérvár egy utolsó percben szerzett góllal nyerni tudott szeptemberben ott. Igaz, a visszavágón csak egy pont jutott Palkovicséknak. Ha már a jó sorozatoknál tartunk, meg kell említeni: a Fehérvár több mint 190 perce nem kapott gólt egyenlő látszám mellett. Utoljára a Salzburg lőtt talált be öt az öt ellen.
Fantasztikus formát mutat a 34 éves kanadai Frank Banham. 17-tel toronymagasan vezeti a góllövőlistát, emellett 14 asszisztot is jegyez. Legutóbbi bécsi meccsükön nélkülözték Ivo Jan, Brendan Yarema, Anze Ropret, Anze Florjancic és Nejc Berlisk játékát, és Burke Henry sem léphetett még jégre, mert nem voltak rendben a papírjai. A hírek szerint az öt sérült továbbra sem játszhat, Jan és Yarema az igazán nagy veszteség, de Henry bemutatkozására sor kerülhet a Fehérvár ellen. Várhatóan ismét három sorral állnak fel, akárcsak a Vienna Capitals ellen tették. Hogy a kapuban a fiatal szlovén Ales Sila vagy a kanadai Norm Maracle kezd-e, csak a talalkozó előtt dönti el a szakvezető. Sila amúgy az EBEL legjobbja jelen pillanatban, de Bécsben lecserélték.
medvid 2009.11.17. 13:40:56
Raon 2009.11.17. 13:47:08
Kcs, össze tudod szedni, hogy jött ez ki nekik?
Persze csak a statisztika kedvéért, hisz a mai meccs után mindenki számára egyértelmű lesz, hogy a győzelem nem mindig a sok légióson múlik. Hajrá Voláááán!!! :)))
bagyula 2009.11.17. 14:02:09
csatoimi 2009.11.17. 14:13:09
drukker60 2009.11.17. 14:28:16
tch 2009.11.17. 14:38:15
szurkolói busz · http://albavolanszurkolok.com 2009.11.17. 14:44:14
www.bluebrothers.eu/szurkoloibusz2009-10asz.html
e-mail cím továbbra is szurkoloibusz@gmail.com
jg854 2009.11.17. 15:06:27
HAJRÁ VOLÁN!!
KCs 2009.11.17. 15:25:08
Tibó$z@ 2009.11.17. 15:27:31
aki csak teheti 12. 27.-én Zágráb ellen jöjjön el szurkolni! Mennyünk minnél többen! szükség lesz mindenkire mert 5000 horvátot nehézkes lesz leszurkolni! xD :D
HAJRÁ VOLÁN, hajrá FEHÉRVÁR!!!
vasárnap Grazban velünk volt egy szimpatikus fiatalember aki Csikszeredából jött szurkolni a családjával Mihálynak és a volánnak! végig ordította velünk a meccsett!
munkagep 2009.11.17. 15:36:24
kapusLaci 2009.11.17. 15:43:16
alpec 2009.11.17. 15:47:10
horivan 2009.11.17. 15:50:18
A szlovén TV közvetíti 19.15 Uhr, Sport TV Slovenia live. (erstebankliga.at)
@munkagep: @KCs: A Sport Klubon volt egy összeállítás a pontrendszerről. Ott azt mondták, hogy a válogatottság száma is lényeges.
Tehát gondolom Palkovics, Horváth, Tokaji, Ladányi esetleg Vas Marci is 4 pontosak…
Raon 2009.11.17. 15:52:27
medvid 2009.11.17. 15:53:38
"A pontrendszer jelentõs változáson ment át. Idén minden csapat max. 60 pontnyi és max. 22 játékost nevezhet be a bajnokságba, az alábbiak figyelembe vételével:
-idegenlégiósok: 4 pont
-max. három U20-as légiós: 2-2 pont
-hazai U20 játékos: 0,5 pont
-hazai U24 játékos: 1 pont
-hazai U28 kapus: 1,5 pont
-hazai kapus 28 év felett: 2 pont
-az 1988-ban vagy az után született hazai játékosok nem számítanak bele a 60 pontba és a 22 játékosos limitbe
-amint egy csapat eléri a 60 pontot, max. 3 játékost cserélhet a játékoskeretében."
a fene se érti.
kapusLaci 2009.11.17. 15:55:56
MrBlue 2009.11.17. 15:59:05
DominiKing 2009.11.17. 16:03:00
Pesti vagyok és csak ritkán tudok lemenni a meccsekre (a történelmi 10-1 en az Innsbruck ellen ott voltam). Viszont rajongok az AV19-ért. A sportklub minden közvetítését nézem, de ők csak kevés meccset adnak. Amit nem ad a sport klub azt esetleg hol lehetne még elérni (akár neten keresztül)?
Itt a blogon keresztül nem lehetne jelezni, hogy az aktuális meccset éppen hol lehet látni? Vagy ha képileg sehol, akkor az is információ, mert ilyenkor, ha tehetem az EBEL honlapja előtt követem az eseményeket. Előre is köszi a segítséget.
csatoimi 2009.11.17. 16:07:13
Sityusz 2009.11.17. 16:11:02
Az üres mezőket ki kellett volna húzni ellenkező esetben az is egy pont...ennyin múlt nekik...::((
csatoimi 2009.11.17. 16:13:24
csatoimi 2009.11.17. 16:16:35
alpec 2009.11.17. 16:26:12
A valóság cserében meg -emlékeim szt- az volt, hogy az akkori szabályok szerint a huszonkettes listán üresen hagyott hely 1 pontot ért és csókolom.
Hiába húzták volna ki, akkor is egy pontot ért volna, bele kellett volna kalkulálniuk a nevezett pontszámba és nem tették, annyit tettek, hogy 22-nél kevesebb játékosból rakták össze a megengedett pontszámot és a maradék üres sorok 1 pontjaival nem kalkuláltak...sajnos, teszem hozzá, mert én is nekik szurkoltam, nagyon is.
alpec 2009.11.17. 16:28:28
Kösz
jágör68 2009.11.17. 16:30:44
wwitv.com/television/97.htm
valamint a Medvescak elleniket itt közvetítik:
www.balkansport.info/channel-1/
érdemes a meccsnapokon végignézni a műsorajánlatot
bagyula 2009.11.17. 16:32:21
Szuletesileg vagyok csikszeredai, jelenleg Becs varosaban eldegelunk, igy nem kellett olyan sokat utazni. A valogatott meccseken is voltam KapusLacival de az utobbi becsi meccsere nem tudtam elmenni sajnos, hetvegen is dolgoztam. A lanyoknak bejott a hoki meg a szurkolas, igy a 29-i becsi meccsre is jonnek! A masik lany meg Pirenek a csiki szomszedja volt.
Sityusz 2009.11.17. 16:36:58
Köszi a szakszerű kiegészítést!!
@csatoimi:én is szurkoltam nekik nagyon ...na de sógorék ellen...ráadásul a Bika verzióból..valamit tuti volt hogy (ki)találnak.
Húúú ha ez velünk esett volna meg...még most is ott tüntetnék valahol::))
brunzwik 2009.11.17. 17:06:13
Még nem hallottam melyik csapathoz ment, bár lehet csak nem figyeltem eléggé.
DominiKing 2009.11.17. 17:54:17
Hajrá AV19 és Magyar Hoki (lesz ez még Hungaricum)!
Szoljanka 2009.11.17. 17:56:50
_-_ BLL _-_
vaze 2009.11.17. 19:08:29
vaze 2009.11.17. 19:09:24
advocatusdiaboli 2009.11.17. 19:17:51
advocatusdiaboli 2009.11.17. 19:20:16
snoopy06 2009.11.17. 19:20:19
Én úgy tudom Fradi.
Licsimi 2009.11.17. 19:22:24
Nomad69 2009.11.17. 19:22:53
Devo209 2009.11.17. 19:23:18
Licsimi 2009.11.17. 19:23:20
2009.11.17. 19:25:46
1VOLÁN 2009.11.17. 19:27:06
tehát 3:5
rol71 2009.11.17. 19:27:22
rol71 2009.11.17. 19:29:28
csatoimi 2009.11.17. 19:30:32
snoopy06 2009.11.17. 19:33:32
rol71 2009.11.17. 19:34:16
Licsimi 2009.11.17. 19:38:55
869065 2009.11.17. 19:39:22
zsolt777 2009.11.17. 19:39:54
rol71 2009.11.17. 19:39:58
rol71 2009.11.17. 19:41:37
csatoimi 2009.11.17. 19:50:03
csatoimi 2009.11.17. 19:51:13
csatoimi 2009.11.17. 19:55:11
Aron78Bp 2009.11.17. 19:57:57
Amennyiben akad köztettek olyan, aki a vasárnapi Klagenfurt elleni meccsre Budapestről vagy annak érintésével megy le, és befér hozzá egy vagy két fő az legyen kedves írjon nekem privátban. Benzin költség részarányos térítése evidens.
Üdv
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2009.11.17. 20:01:26
Mihaly Arpad the best 2009.11.17. 20:12:24
Csato ur,lenne egy kerdesem.Mihaly Arpi miert nem lo mostanaban golt?
Igaz h jovobe ujra Hc-t tervez?Ilyen hirek mennek a varosban,mondjuk en az ilyet szivesen hallom mert veszem elo a dresszet s ulok be a G-be:D
Hajra Volan!!!
Mihaly Arpad the best 2009.11.17. 20:13:43
869065 2009.11.17. 20:13:55
bereszsolt (törölt) 2009.11.17. 20:23:05
Mi 4en megyunk egy autoban de meg legalabb 3 autorol tudok .
Flinta okosan dontott a FERENCVAROS az FERENCVAROS !
:)
Leo945 2009.11.17. 20:27:42
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2009.11.17. 20:28:32
Nomad69 2009.11.17. 20:28:45
Lassan mi is elkezdhetnénk termelni...
Szoljanka 2009.11.17. 20:31:44
Gyerünk Fiúk, Fordítunk!!!
BLL
FrankK 2009.11.17. 20:33:44
De azért Hajrá Volán!
hokista25 csikszeredabol 2009.11.17. 20:35:01
Mihaly Arpad the best 2009.11.17. 20:36:08
jágör68 2009.11.17. 20:38:03
bobitomi 2009.11.17. 20:38:41
869065 2009.11.17. 20:39:10
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2009.11.17. 20:39:46
Igaz, csak szöveges...
csatoimi 2009.11.17. 20:39:50
rezsi777 2009.11.17. 20:41:11
bobitomi 2009.11.17. 20:41:17
alpec 2009.11.17. 20:41:19
Szoljanka 2009.11.17. 20:41:37
Licsimi 2009.11.17. 20:41:45
rezsi777 2009.11.17. 20:42:09
Aron78Bp 2009.11.17. 20:42:13
bobitomi 2009.11.17. 20:42:15
góóóóóólllllll
istenostora 2009.11.17. 20:42:17
bobitomi 2009.11.17. 20:43:05
FrankK 2009.11.17. 20:43:30
Mihaly Arpad the best 2009.11.17. 20:44:09
munkagep 2009.11.17. 20:44:40
FrankK 2009.11.17. 20:46:19
Nem baj nem haragszok ám :)
csatoimi 2009.11.17. 20:46:31
EisHockey 2009.11.17. 20:46:43
alpec 2009.11.17. 20:48:32
hajrá, Volán!
hokista25 csikszeredabol 2009.11.17. 20:48:57
Pierre 2009.11.17. 20:52:16
Mihaly Arpad the best 2009.11.17. 20:52:33
FrankK 2009.11.17. 20:54:01
Sityusz 2009.11.17. 20:54:10
Legutóbbi 9 gólunkból (tehát a szünet óta)4-et védő szerzett.Igazi csapatmeló van!!!
alpec 2009.11.17. 20:54:13
rezsi777 2009.11.17. 20:55:06
amúgy azt nem mondtam melyik emberelöny:D
csatoimi 2009.11.17. 20:56:04
bereszsolt (törölt) 2009.11.17. 20:56:45
Licsimi 2009.11.17. 20:57:52
Hajrá VOLÁN!
alpec 2009.11.17. 20:58:08
/Martzet meg még jobban szeretem, bár elsősorban tavalyi alakításáért :D/
bobitomi 2009.11.17. 20:58:12
FrankK 2009.11.17. 20:58:13
Igen jól állunk kapusposzton , nem?
FrankK 2009.11.17. 20:59:49
rezsi777 2009.11.17. 21:00:06
Sityusz 2009.11.17. 21:00:25
Amit írtál az tény,de jó ez a sor együtt Martzal.Kemények gyorsak,lekötik az ellenfél legjobbjait...aztán jönnek Sofiék és..::)))
Aron78Bp 2009.11.17. 21:02:02
alpec 2009.11.17. 21:02:27
FrankK 2009.11.17. 21:03:04
Szoljanka 2009.11.17. 21:05:22
Mihaly Arpad the best 2009.11.17. 21:05:22
Sityusz 2009.11.17. 21:08:30
Győőőzni kell!!!!
bobitomi 2009.11.17. 21:09:19
Raon 2009.11.17. 21:09:36
Ezzel együtt igaz, hogy az első sorban még nincs meg az összhang, ez jól látszott pénteken is. Remélem csak idő kérdése, és itt sem lesz gond - és akkor már...
bobitomi 2009.11.17. 21:09:56
bagyula 2009.11.17. 21:10:15
istenostora 2009.11.17. 21:10:58
gah 2009.11.17. 21:11:44
bobitomi 2009.11.17. 21:12:11
Sityusz 2009.11.17. 21:12:34
bobitomi 2009.11.17. 21:13:14
rezsi777 2009.11.17. 21:13:35
gah 2009.11.17. 21:13:47
bobitomi 2009.11.17. 21:14:20
rezsi777 2009.11.17. 21:14:47
Sityusz 2009.11.17. 21:14:52
Pierre Page-t meg száműzném valami jég nélküli országba:)
bobitomi 2009.11.17. 21:15:01
rezsi777 2009.11.17. 21:15:21
bobitomi 2009.11.17. 21:15:34
gah 2009.11.17. 21:16:19
gah 2009.11.17. 21:17:07
Licsimi 2009.11.17. 21:17:14
rezsi777 2009.11.17. 21:17:41
Raon 2009.11.17. 21:17:42
advocatusdiaboli 2009.11.17. 21:17:46
bagyula 2009.11.17. 21:17:47
alpec 2009.11.17. 21:17:49
Oszi is elvesztette a fejét, nem szabadna...
teknosmittom 2009.11.17. 21:18:13
bobitomi 2009.11.17. 21:18:14
Sityusz 2009.11.17. 21:18:39
Vajon mi történhetett????
gah 2009.11.17. 21:18:53
Osztiól kár volt...
munkagep 2009.11.17. 21:19:01
rezsi777 2009.11.17. 21:19:20
teknosmittom 2009.11.17. 21:19:31
teknosmittom 2009.11.17. 21:20:10
advocatusdiaboli 2009.11.17. 21:20:54
istenostora 2009.11.17. 21:20:54
drukker60 2009.11.17. 21:21:04
rezsi777 2009.11.17. 21:21:21
Raon 2009.11.17. 21:22:20
bobitomi 2009.11.17. 21:22:27
teknosmittom 2009.11.17. 21:22:30
rezsi777 2009.11.17. 21:22:31
ájszhoki 2009.11.17. 21:22:49
advocatusdiaboli 2009.11.17. 21:23:11
rezsi777 2009.11.17. 21:23:26
bobitomi 2009.11.17. 21:23:29
Licsimi 2009.11.17. 21:23:30
bobitomi 2009.11.17. 21:24:09
advocatusdiaboli 2009.11.17. 21:24:19
serjtankian 2009.11.17. 21:24:35
rezsi777 2009.11.17. 21:24:52
teknosmittom 2009.11.17. 21:25:02
Aron78Bp 2009.11.17. 21:25:14
Horiko 2009.11.17. 21:25:23
alpec 2009.11.17. 21:25:29
ájszhoki 2009.11.17. 21:25:34
ekanai · http://www.hangositas.com 2009.11.17. 21:25:39
Sityusz 2009.11.17. 21:25:42
@bobitomi: mi van itt???
@Licsimi: ahogy Vágó úr mondaná "foglaljuk össze mit tudunk"::))
munkagep 2009.11.17. 21:25:59
bobitomi 2009.11.17. 21:26:11
rezsi777 2009.11.17. 21:26:48
alpec 2009.11.17. 21:26:50
ovechkovo 2009.11.17. 21:27:00
advocatusdiaboli 2009.11.17. 21:27:09
Raon 2009.11.17. 21:27:14
Juhééééé!!!!
bobitomi 2009.11.17. 21:27:33
Sityusz 2009.11.17. 21:27:37
serjtankian 2009.11.17. 21:27:47
rezsi777 2009.11.17. 21:28:10
benö51 2009.11.17. 21:28:28
munkagep 2009.11.17. 21:28:30
teknosmittom 2009.11.17. 21:29:11
drukker60 2009.11.17. 21:29:30
Raon 2009.11.17. 21:29:31
rezsi777 2009.11.17. 21:29:51
benö51 2009.11.17. 21:30:43
teknosmittom 2009.11.17. 21:30:45
bobitomi 2009.11.17. 21:30:56
A Graz viszont nem kegyelmez
bereszsolt (törölt) 2009.11.17. 21:31:03
KCs 2009.11.17. 21:31:06
serjtankian 2009.11.17. 21:31:14
istenostora 2009.11.17. 21:31:33
teknosmittom 2009.11.17. 21:31:46
demizson bobby 2009.11.17. 21:31:46
FrankK 2009.11.17. 21:31:53
serjtankian 2009.11.17. 21:31:54
bobitomi 2009.11.17. 21:32:00
drukker60 2009.11.17. 21:32:05
bereszsolt (törölt) 2009.11.17. 21:32:37
KCs 2009.11.17. 21:32:40
Raon 2009.11.17. 21:32:51
Imádunk titeket!!!
benö51 2009.11.17. 21:32:51
Sityusz 2009.11.17. 21:32:56
bobitomi 2009.11.17. 21:33:07
bereszsolt (törölt) 2009.11.17. 21:33:12
rezsi777 2009.11.17. 21:33:55
benö51 2009.11.17. 21:34:03
drukker60 2009.11.17. 21:34:08
Raon 2009.11.17. 21:34:13
bobitomi 2009.11.17. 21:34:55
bereszsolt (törölt) 2009.11.17. 21:34:57
teknosmittom 2009.11.17. 21:35:05
Imőcz 2009.11.17. 21:35:19
rezsi777 2009.11.17. 21:35:22
bereszsolt (törölt) 2009.11.17. 21:35:27
advocatusdiaboli 2009.11.17. 21:35:29
teknosmittom 2009.11.17. 21:35:40
benö51 2009.11.17. 21:36:08
gah 2009.11.17. 21:36:26
Sityusz 2009.11.17. 21:36:29
munkagep 2009.11.17. 21:36:49
ekanai · http://www.hangositas.com 2009.11.17. 21:37:08
De a lényeg, hogy 2 góllal megyünk.
drukker60 2009.11.17. 21:37:26
Raon 2009.11.17. 21:37:54
Az Olimpija honlap szerint vége, NYERTÜNK!!!
teknosmittom 2009.11.17. 21:38:01
benö51 2009.11.17. 21:38:10
bobitomi 2009.11.17. 21:38:20
rezsi777 2009.11.17. 21:38:34
drukker60 2009.11.17. 21:38:50
Horiko 2009.11.17. 21:38:57
teknosmittom 2009.11.17. 21:39:18
bobitomi 2009.11.17. 21:39:32
Szoljanka 2009.11.17. 21:39:41
Csak a VOLÁN!!!!
Sityusz 2009.11.17. 21:39:59
advocatusdiaboli 2009.11.17. 21:40:45
EZ FEHÉRVÁR!!!!
EisHockey 2009.11.17. 21:40:52
bereszsolt (törölt) 2009.11.17. 21:41:02
Raon 2009.11.17. 21:41:49
Akiii ránk kíííváááncsi,
hogy
nem lehet a nagy Volánnal,
nem lehet a nagy Volánnal,
kikukorííízáááázni!
Al-ba Vo-lán,
ALBA VOLÁN!!!
advocatusdiaboli 2009.11.17. 21:42:43
Szép volt FIÚK!!!
teknosmittom 2009.11.17. 21:42:50
pic2 2009.11.17. 21:43:06
ekanai · http://www.hangositas.com 2009.11.17. 21:43:15
EisHockey 2009.11.17. 21:43:18
alpec 2009.11.17. 21:43:31
bagyula 2009.11.17. 21:43:54
ekanai · http://www.hangositas.com 2009.11.17. 21:44:08
peterbalogh 2009.11.17. 21:45:42
munkagep 2009.11.17. 21:47:36
kb. most értük be a tavalyi teljesítményt, csak akkor épp leszállóágban voltunk, most meg egyre jobbak vagyunk!
medvid 2009.11.17. 21:48:08
ekanai · http://www.hangositas.com 2009.11.17. 21:48:56
drukker60 2009.11.17. 21:49:46
drukker60 2009.11.17. 21:50:42
drukker60 2009.11.17. 21:53:14
advocatusdiaboli 2009.11.17. 21:53:44
KCs 2009.11.17. 21:54:44
drukker60 2009.11.17. 21:55:50
Köszi! joccakát mindenkinek!!
Licsimi 2009.11.17. 21:59:34
Bpstars 2009.11.17. 22:04:33
jg854 2009.11.17. 22:06:03
köszi mindenkinek
Raon 2009.11.17. 22:20:35
Viszlát pénteken!
Remélem te is ott leszel, Imi. :)
edudus · http://albavolanszurkolok.com_http://hajramagyarok.eu 2009.11.17. 22:23:59
Leo945 2009.11.17. 22:24:25
csatoimi 2009.11.17. 22:26:50
Raon 2009.11.17. 22:27:04
pfrancesco 2009.11.17. 22:28:59
Ami pedig Martz-et illeti ő igazi klasszis véleményem szerint. Üde színfolt,öröm nézni minden megmozdulását, szeme van a korongjainak, és akkora de akkor csibész :-) nagyon kell a csapatba egy ilyen játékos!
Raon 2009.11.17. 22:30:22
Ami a mezt illeti, mindenki úgy öltözik ki, ahogy jól érzi magát. :))
csatoimi 2009.11.17. 22:31:25
csatoimi 2009.11.17. 22:33:50
EisHockey 2009.11.17. 22:36:52
ekanai · http://www.hangositas.com 2009.11.17. 23:02:33
Raon 2009.11.17. 23:36:24
@EisHockey: úgy van, ahogy ekanai mondja, itt csak a mezre céloztam (mint legszebb ünneplőre :) ).
EisHockey 2009.11.19. 10:41:47