Ted Sator szeptember 25-én érkezik Magyarországra. Pénteken és vasárnap megtekint néhány Mol Liga-mérkőzést, szombaton az edzőkkel találkozik és cserél eszmét. A szövetségi munkát hétfőn és kedden kezdi, elképzelhető, hogy a válogatott stábot ekkor fel is állítják. A tervek szerint ezt követően novemberben jön hazánkba az amerikai tréner, a Pannon Hoki Kupa előtt ismételten megtekinti a Mol Liga-meccseket. A válogatott új szövetségi kapitányát márciusban elküldte az Alba Volán. Ted Sator menesztése után sokkolónak nevezte a döntést. Ocskay Gábort klubvezért és Tokaji Viktor csapatkapitányt kérdeztük a különös helyzetről és a válogatott szakvezetőjéről.
Ocskay Gábor tudomása szerint a kapitányi posztról a menedzsment érdemben csak Pat Cortinával és Te Satorrel tárgyalt a felmerült öt-hat jelölt közül, a többiek az említés szintjén maradtak. "Éppen ezért kicsit elhamarkodottnak tartom a döntést. Megértem a vezetést, hogy minél hamarabb szerettek volna szövetségi kapitányt látni a válogatott élén, de egy hónapot még nyugodtan lehetett volna várni a döntéssel. A szavazásnál tartózkodtam, nem Ted Sator személye miatt, hanem azért, amit elmondtam. Ha arról kellett volna dönteni, hogy egy alkalmas szakember érkezzen szeptember 11-én Magyarországra, aki végignézi a Mol Liga- és az EBEL-meccseket, megszavazom, mert akkor van miért sietni. De így, hogy szeptemberben, majd novemberben megnéz 2-3 mérkőzést a kapitány, nem sok minden indokolta."
A magyar bajnokcsapat vezetője Satorrel kapcsolatban tartja azt a véleményt, amit blogunknak tavaszi menesztésekor elmondott. "Valóban, nem volt benne az a tűz, amit elvártam tőle. Belátom, az én maximalizmusom miatt bontottunk márciusban szerződést. Nem tudtam elfelejteni olyan dolgokat, hogy például az olimpiai selejtező alatti ötnapos szünetben elutazott a feleségével Velencébe, majd amikor visszajött, megkérdezte, hogy na, hogy játszottak a fiúk? De a Jóisten útjai kifürkészhetetlenek, el tudom képzelni, hogy ez a feladat nem ró rá olyan terheket, mint az EBEL-beli vezetőedzőség, így kinevezése a posztra még akár be is jöhet. De mindenképpen kellenek segítők neki, egy, aki a Mol Ligára rálátással van, és egy, aki az EBEL-ben induló Fehérvárt ismeri."
A sportvezető szerint az sem lesz egyszerű, ha Ted Sator novemberben a tavaly játszott tengerentúli stílust követeli meg a Jarmo Tolvanentől két hónapja az északi szisztémát tanuló Volán-játékosoktól. "Természetesen mindezek ellenére mindenben segíteni fogom Ted Sator munkáját. Az ördöggel is cimborálok, ha a magyar hokinak tud és akar segíteni. Annyi félelmem azonban van, hogy már Volánban sem volt a fiatalítás híve, részben ezért is lett csapágyas az első két sorunk a szezon végére. Márpedig a megfelelő fiatalítás most az egyik kulcskérdés a válogatottnál."
Tokaji Viktor a problémák kezdetekor, de még Sator mester távozása előtt lett az Alba Volán csapatkapitánya. Mint mondja, személy szerint semmi problémája nem volt Ted Satorrel, sőt, "mint emberre és mint szakemberre felnézek rá, elfogadom teljes mértékben. Ilyen kvalifikált edző korábban nem volt a magyar hokiban. Örülök, hogy ő lett a szövetségi kapitány, a jelölteket ismerve optimális az elnökség választása, hiszen ismeri a játékosokat, a bajnokságunkat, és nem mellékesen a legnagyobb ellenfelünk, Szlovénia jégkorongjával is tisztában van."
A legjobb magyar hátvéd véleménye szerint nincs nagy eltérés Sator és Tolvanen játékszisztémája között. "A legfőbb különbség a megközelítés módja. Őszintén szólva, a mostani aspektus érthetőbb számunkra, hamarabb tudjuk elsajátítani ezt a rendszert. De az alapjátékunk nem sokat változott." A dunaújvárosi nevelésű bekk szerint a világbajnokságon valóban voltak súrlódások Pat Cortina és a csapat között, de az alapvető probléma abból adódott, hogy Cortina nem tudott kettészakadni. "Bárhogy is szeretett volna, nem tudott százszázalékosan velünk készülni, éreztük rajta, hogy őrlődik. Ez őt is frusztrálta. A viszonyom Pattel barátinak nevezhető, nem egyszerűen csak az edzőm volt. Amikor volt energiája, nagyon figyelt ránk. Nagyon jólesett például, amikor az emlékezetes Niedermayer-féle ütközés után bejött hozzám a kórházba."
Tokaji Viktor szerint Cortina távozásával nem ért véget teljesen a történet. "Ennek a válogatottnak ugyanúgy részese lesz a következőkben is, eztuán is érdeklődni fog irántunk. Soha nem éreztünk rajta szakmai féltékenységet vagy ilyesmit. Amit mi tudunk, azt neki is köszönhetjük, még ha más is a kapitány. Teljesen magáénak érzi ezt a válogatottat, és alaposan meg is dolgozott azért, hogy ezt joggal érezhesse."
A fiatalítás kontra eredményesség kérdését határozottan válaszolja meg a válogatott védő. "Jövő áprilisban lesz a mi generációnk utolsó sansza az A csoportba jutásra. Persze a szlovénok esélyei jobbak, mint a mieink, de talán Sator helyismerete segíthet ezen is. A fiatalítás az edző kompetenciája, de úgy gondolom, ésszerű mértékben kell belevágni. Más kérdés, nem hiszem, hogy az első három sor összetétele ne lenne mindenki számára nagyjából egyértelmű. Az elmúlt hat-nyolc évben nem jöttek elő Ocskay, Palkovics, Ladányi szintű játékosok idehaza, míg például Szlovéniában ott van Kopitar.
Szinte mindegy, a negyedik sorba esetileg kit tesz be a soros szövetségi kapitány, mert nagyjából egyforma képességű játékosok, a pillanatnyi forma dönthet közöttük. De ezzel együtt el kell kezdeni a frissítést, csak aggasztó, hogy a junirok most épp a divízió 2-ben játszanak. Azt azért nehéz elképzelni, hogy az U20-as C csoportból valaki hamar a felnőtt A csoport küszöbére küzdje magát. Szerintem jelentős generációváltás akkor lesz a válogatottban, ha az én nemzedékemből egyszerre sokan abbahagyják. Mivel Ljubljana a jelenlegi keret gerincét kitevő korosztályom utolsó szalmaszála a világ élvonalába jutáshoz, ha jövőre nem sikerül megszereznünk az első helyet, közülünk többen elgondolkodnak majd, van-e értelme folytatni a szereplést a válogatottban."
EisHockey 2009.09.09. 16:46:53
Nincs nagy eltérés a játékszisztémája között?
Elgondolkodtató, hogy ez belülről hogyan érezhető, de kívülről elég nagy eltérésnek látszik!
Tavaly több kommentemben kifogásoltam ezt az "előre küldöm a pakkot...." és a cseréknél eladott korongokat.
Most nagyon élvezem a játékot, mert ezeket 90%-ban kiküszöbölték!
miki78 2009.09.09. 16:55:00
A poszt címe azonban kicsit ellentmond a tartalomnak.. de őszintén szólva nem lepődtem meg Ocskay papa nyilatkozatán.. Legalább következetes!
miki78 2009.09.09. 16:55:43
1116001 2009.09.09. 17:03:07
Így viszont nagproblémák lesznek 2-3 év múlva.
check 2009.09.09. 17:17:33
Mondjuk a fiatalítás-témában engem kicsit összezavar Ocskay bácsi nyilatkozata is, figyelembe véve a történteket...
gabute 2009.09.09. 17:46:59
Maximálisan antipatikus...
Tokajinak minden tisztelet kijár a nagyszerű nyilatkozatáért!
miki78 2009.09.09. 17:49:57
Egyébként nem tudom Te mit szólnál, ha a beosztottad csak úgy lelépne pihenni, amikor a legnagyobb munkában vagytok...
jágör68 2009.09.09. 17:54:55
Ocskayt meg nem értem- az egy dolog, hogy ő a válogatottért is felelősséget érez- mivel Mo-n az övé az egyetlen profi klubcsapat- de Sator anno az NHL- ben is sztem nagyjából nagyban lesz...ta a válogatottat. Nem értem, hogy Volán edzőként- tengerentúli "szerződésem erre van azt kész" hozzáállással miért kellett meglepődni. Mit érdekelje őt a válogatott? Fordítva talán menni fog- válogatott edzőként a klubcsapatokra is oda kell figyelnie.
Amúgy a tengerentúli magyar gyökerű játékosokra nem kellene ráállítani valakit, hogy vegye fel a kapcsolatot? Hátha van egy magyar Joe Sakic is...
gabute 2009.09.09. 17:57:51
nazgul 2009.09.09. 18:02:02
869065 2009.09.09. 18:19:49
yeti2 2009.09.09. 18:30:26
Gabberboy 2009.09.09. 18:31:02
barney's 2009.09.09. 18:41:52
Mondandójában a lényeg amúgy is ez: "Az ördöggel is cimborálok, ha a magyar hokinak tud és akar segíteni."
1nf3rn0 2009.09.09. 18:44:29
Zsootika 2009.09.09. 18:50:54
Igen nagy szálka lehetett a szemében akkor. Nem csodálom hogy vannak fentartásai!
1nf3rn0 2009.09.09. 19:02:17
Most, hogy ő a szövetségi kapitány, miért akar Ocskay aláásni egy ilyen dolog felhánytorgatásával?
ekj 2009.09.09. 19:09:50
(üdv, Raon)
Szoljanka 2009.09.09. 19:30:28
Megintcsak simán irigyek vagytok. Ennyi.
Először az Újpesti jégkorong háza táján kéne söprögetni, szinte sehogy sem álltok, még jég sincs...
BLL
eleve lehetetlen 2009.09.09. 19:30:37
Aki tudja Sólyom papa telefonszámát az hívja fel az öreget és kényszerítse rá, hogy ne a bregyókkal foglalkozzon, van annál fontosabb dolga is!! Írja alá az állampolgársági papírt! Most!
Stommy 2009.09.09. 19:37:03
Ez a nagy szálka?! akkor a főnök fejében van a bibi...
ekanai · http://www.hangositas.com 2009.09.09. 19:37:47
Másik szempontból viszont tényleg égető lenne minél hamarább akár Árpi, akár Boti állampolgári esküje, hiszen rögtön csökkenne a pontérteke a Volánnak.
ekanai · http://www.hangositas.com 2009.09.09. 19:39:39
KCs 2009.09.09. 19:41:59
1nf3rn0 2009.09.09. 19:47:09
vaze 2009.09.09. 19:53:59
A fiatalítás meg egyelőre tényleg a negyedik sor kérdése, vagyis marginális...
Leo945 2009.09.09. 19:55:58
solarys 2009.09.09. 20:01:21
Ez már felmerült korábban, de vhogy semmi érdemi nem történt. Tavaly Cortina Münchenében is volt egy magyaros hangzású névvel kanadai játékos.
Érdekes a zágrábiak hirtelen milyen sok horvát-kanadai játékost tudtak előszedni!
1nf3rn0 2009.09.09. 20:05:04
bruins 2009.09.09. 20:27:02
khl&nhl 2009.09.09. 20:32:35
vaze 2009.09.09. 20:34:18
uprmedia 2009.09.09. 20:38:58
bruins 2009.09.09. 21:06:37
murcicomp 2009.09.09. 21:49:05
Szerintem csak azört hozta fel hogy mondjon valami indokot is, ha ezt sem mondja akkor megint menne a tavalyi (ev eleji) szövegeles arrol hogy az öreg beragott Szatyorra es csak ezert nem szavazta meg. Tavasszal nem mondta el ezt sem (szerintem sok mindent meg mindig magaban tart) es kapott is hideget-meleget mindenkitöl hogy alaptalanul meg szemelyes indokbol meg mittudom en miert küldte el, szal ez most szerintem kellett. Egyebkent a kulcs momentum az az ördöggel is cimboralok dolog volt!
Leo945 2009.09.09. 22:00:10
ez tök jó lesz ha bejön :)
Horiko 2009.09.09. 22:12:59
Bár nem vagyok bennfentes de én sem éreztem soha azt Satornál amit Cortinánál. Satornál mindig azt éreztem, hogy nem él együtt igazán a csapattal. Természetesen ezzel nem azt mondom, hogy nem jó edző én úgy gondolom nem ilyen mentalitású edző való a magyar válogatottba.
Remélem senki nem esik nekem, és remélem nem lesz igazam Satorral kapcsolatban, kívánom hogy jussunk fel megint az A csoportba.
Rock me Amadeus 2009.09.09. 22:40:43
jágör68 2009.09.09. 22:47:23
Koksz 2009.09.09. 22:56:36
Horiko 2009.09.09. 23:07:38
munkagep 2009.09.09. 23:13:39
1nf3rn0 2009.09.09. 23:42:02
ekanai · http://www.hangositas.com 2009.09.09. 23:46:42
KCs 2009.09.09. 23:51:56
F. Kapus 2009.09.09. 23:59:30
KCs 2009.09.10. 00:06:30
Asszem abban egyetértünk, hogy óriási különbség van aközött, ha valami úgy jelenik meg, hogy:
"-Kérem, értékelje a mérkőzést!
-Jól játszottunk, ám sajnos ma nem tudtuk a magunk javára fordítani az állást.
-Mit gondol a bíráskodásról?
-Ilyen gyenge játékvezetést még sosem láttam."
vagy hogy:
"XY edző úgy véli, hogy a csapata jól játszott, ám ennek ellenére nem tudta a maga javára fordítani az állást. Ami a bíráskodást illeti, a szakvezető elmondta, hogy ilyen gyenge játékvezetést még sosem látott."
F. Kapus 2009.09.10. 00:27:42
vaze 2009.09.10. 00:49:30
hokiss 2009.09.10. 02:58:30
AG 2.0 · http://albertgazda.blog.hu 2009.09.10. 07:44:52
miki78 2009.09.10. 08:29:51
Egyébként baromi könnyű Ocskayt szidni, de kérdem én, a többi klub miért nem tette meg, amit ő? 20 éves munkája van ebben a Csapatban.. Ez mindenkinek adva volt/van.. most az irigység beszél a többségből.. Aki meg ennyit tett a magyar hokiért, annak hadd legyen már véleménye. Ha most ad vmi diplomatikus semmit mondó véleményt, akkor meg azt mondják rá, hogy nem őszinte.
jokerit33 2009.09.10. 09:22:22
Ez Ocskay Gáborra is igaz. Legyen inkább őszinte és szókimondó egy ilyen jó Volán tulajdonosaként mintsem mindenkivel bratyizós és diplomatikus viszont középszerű csapat vezetője.
KCs 2009.09.10. 09:50:45
Mindegy, nem kérdés, hogy olvasmányosabb egy jól felépített cikk, amelyet mintegy illusztrálnak az idézetek, valószínűleg jobban illik egy blogra, mint egy beszélgetés egyszerű átirata.
üveg 2009.09.10. 11:32:08
-sajnos nem volt emberanyag...korosztályok hiányoznak/8o,82,84,.../,könnyű helyzetben voltak, hisz nem volt konkurencia:-szinte csak az a 2o-25 főből válogatott a kapitány!!!
C és B csoportban voltunk állandóan.Most sikerült csak szerencsével az A csoport..Japán-Magyar???/ha van videóbiró/ bizony nem erről beszélnénk!-A jelenlegi fiatal korosztályokból...88,89,9o,9l,92,93, van emberanyag, és sokkal több Ladányik, Palkovicsok...de még Tokajik is!!!!
Lazlee 2009.09.10. 13:32:47
check 2009.09.10. 14:42:57
Ocskay bácsi nyilatkozata egyébként szerintem is rendkívül inkorrekt volt. Ha ez a véleménye nemmel kellett volna szavaznia.
check 2009.09.10. 14:43:43
Lazlee 2009.09.10. 15:05:51
Lazlee 2009.09.10. 15:12:22
Gaudi 2009.09.10. 15:17:49
vaze 2009.09.10. 16:46:13
ad1: itt senki sem szidta Ocskayt (pláne nem vonta kétségbe a munkájának eredményét), pusztán arról van szó, hogy szerintem ostobán és bután viselkedett, amivel károkat okozott Sator-nek és a válogatottnak.
ad2: meg lehet a véleménye, de néha jobb, ha nem mondunk semmit. Itt mondjuk annyit mondhatott volna, hogy ő tartózkodott és szerinte nyugodtan lehetett volna várni a döntés meghozatalával. Ebből is mindenki értette volna, mi a helyzet. Ehhez képest, kinevezése napján nekiáll gyalulni az új kapitányt. Ez mindenféleképpen gusztustalan, még tőle is... A játékosok és Énekes nyilatkozataiból kiderül, hogy Csicsóbán kívül senkivel nem volt baja.
Magánvéleményem szerint, ha egyszer eldöntjük, hogy a szlovák vonal helyett keresünk egy másikat, akkor nem spórolhatjuk meg magunknak a kulturális távolságból fakadó különbségek tudomásulvételét és az ezzel járó kölcsönös tanulási folyamatot. Egy heti hármat meccselő, nhl-es edzőtől az várható el, hogy az első szabad hétvégéjén utazzon el családjával minél messzebb és töltődjön fel. Vagy: ha kanadai edződ van, akkor az bizony azzal is jár, hogy vége annak a gyakorlatnak, hogy egy szarabb meccs után bemegyek az öltözőbe és kiosztok/kiosztatok néhány tízezer forintnyi büntetést, hiszen Kanada más ország, ott (velünk és a szlovákokkal ellentétben) fel sem tételezik, hogy egy játékos ne akarjon nyerni (következésképp a büntetés semmit sem orvosol).
vaze 2009.09.10. 16:46:49