Amikor kijöttünk, úgy gondoltuk, Kanada ellen semmi esélyünk, a szlovákok ellen sem nagyon, talán csak a beloruszokat közelíthetjük meg. De hogy ennyire, azt nem hittem volna, mondta blogunknak Ladányi Balázs. A vb eddigi legszebb gólpasszának szerzője szerint a magyar csapat csak Grabovszkij sorával nem tudott mit kezdeni.

Sokkal rosszabbra számítottam, jóval nagyobb különbségre volt kilátás. Bár a kapura lövések száma között nagy különbség alakult ki a végére, 42-23 volt a fehéroroszok javára, de ez elsősorban az ellenfelünk által emberelőnyben lejátszott rengeteg idő miatt volt így. Bosszantó, hogy egy olyan mérkőzésen, amely az 55. percig 1-1-re állt, nem kaptunk emberelőnyt. Nehogy azt mondja valaki, hogy van olyan, hogy az egyik oldal ilyenkor egy másodpercet nem játszik előnyben. Ilyet nemigen láttam még.

A mérkőzésen egyedül a Grabovszkij-féle sorral nem tudtunk mit kezdeni. De a többieket többször kapujuk elé szorítottuk. Nem véletlenül játszott a legjobb soruk olyan sokat, Szalej például több mint 28 percet volt jégen. Ezért is bíztam a második szünetben abban, hogy egy-két gólt még tudunk ütni. Nem sikerült, a végén kaptunk ki. Mindenképp pozitívum, hogy nem vagyunk távol az A csoport közepéhez tartozó csapatoktól. Negatívum, hogy kétszer is a végjátékban kaptunk ki, és hogy a franciák megverték a németeket, így bent maradtak, és mi a Németországgal játszunk a kiesés ellen.

Így az osztrákokat és a dánokat is meg kell vernünk, ha biztosan bent akarunk maradni. Mindent gondoltam, de azt nem, hogy a franciák legyőzik a németeket. Innentől kezdve még sokkal nehezebb dolgunk lesz, hiszen nagyon kemény ellenfeleink lesznek. A dán gyors, erős, fiatal, agilis csapat. A németek erejét meg nem kell külön elemeznem.

A Fehéroroszország elleni mérkőzésre visszatérve, tényleg nekik estünk az elején. Elkezdődött, nyomtunk, nyomtunk, gondoltam, basszus, a végén még bebizonyosodik, hogy igazat mondtam az előző napon. Élveztem a mérkőzést, jól mentek a lábak, a passzok, a korong is, egyszóval minden. Viszont a szerencse nem volt velünk. Lehetett volna még szebb a vége, bosszantó, hogy nem így lett, de ne legyünk telhetetlenek.

Bebizonyítottuk, nem egyszeri csoda, hogy nálunk sokkal magasabban jegyzett csapatok ellen eredményt tudunk elérni. Amikor kijöttünk, úgy gondoltuk, Kanada ellen semmi esélyünk, a szlovákok ellen sem nagyon, talán csak a beloruszokat közelíthetjük meg. De hogy ennyire, azt nem hittem volna. Közelebb jutottunk hozzájuk, mint Rigában a lettekhez. A mérkőzések utáni edzői nyilatkozatok belső tuningot adnak. Amiket az ellenfelek szövetségi kapitányai mondanak rólunk, és amiket a nemzetközi ír, az az igazi elégtétel az elszalasztott bravúrok után. Hiányérzetem amúgy sem az eredmények miatt van. A 13 másodperccel meg az öt perccel a vége előtt bekapott gólokat az A csoportos rutintalanságunk számlájára írom.

Persze nem lehet eltitkolni, hogy akár a szlovákok, akár a fehéroroszok jobbak nálunk. De ha ekkora különbséget tudunk kompenzálni jó taktikával és szívvel-lélekkel, akkor jó lenne tényleg elérni a céljainkat. Oda kerültünk, ahová mindenki várt minket, a kiesés elkerüléséért zajló körbe. Meglátjuk, mire leszünk képesek. Ha semmire, de úgy játszunk, mint az első és a harmadik meccsünkön, akkor is emelt fővel jöhetünk haza. Ehhez jó alapot ad továbbra is fantasztikus szurkolóhadunk. Egyszerűen amikor kijössz az öltözőből, és felnézel a lelátóra, azt mondod magadban, hogy jó, akkor ma megint megdöglök a pályán. Mert ez a minimum, amit tehetünk.

Szerdára teljes pihenőnapot kaptunk, a pályára sem kötelező kimenni, azt csinálhatunk, amit akarunk. Hosszú évek óta van jó néhány állandó páros a szobabeosztásoknál, ez az, amit már nem kell megkérdezni tőlünk. Szobatársammal, Horváth Andrással a helyi konditeremben bringázunk, majd nyújtunk egyet. Fontos, hogy a csütörtöki edzésre jó állapotban legyenek az izmaink, száz százalékkal tudjunk menni. Eddig Zürichből nem láttunk semmit, de ma bemegyünk sétálni, szétnézni. Délután és este meccsnézés lesz.