Ted Satort, az Alba Volán vezetőedzőjét felmentették a munkavégzés alól – tájékoztatta a jégkorongblogot id. Ocskay Gábor A szakosztály-igazgató közlése szerint a tréningeket átmenetileg Énekes Lajos edző vezeti. Arról, hogy a kanadai mester utódlásáról mikor döntenek, egyelőre nincs végleges információnk.
A súlyos személyi döntéshez meglátásunk szerint a csapat HC Csíkszeredától elszenvedett veresége vezetett. Az Alba Volán 4-3-ra kikapott a székelyföldi barátságos mérkőzésen, Ocskay Gábor már közvetlenül a mérkőzés után igen csalódottan nyilatkozott. Nem sokkal később jelezte azt is, a bukás miatt megbüntetik a csapattagokat és az edzői stábot is.
A szakosztály-igazgató megerősítette a Nemzeti Sport keddi számában megjelent értesülést, miszerint az érintettek februári fizetésének húsz százalékát levonták. A sportnapilap úgy tudja, emiatt zúgolódás tört ki a játékosok között. Ted Sator a hivatkozott cikkben azt mondta, jó lett volna, ha tudja, hogy a csíki kupa mérkőzései fontosabbak, mint az országos bajnokság.
Helytállónak bizonyult az az információ is, miszerint lemondott csapatkapitányi tisztéről ifj. Ocskay Gábor. Utódáról egyelőre nem határoztak.
Az NHL-es tapasztalatokkal rendelkező Ted Sator az előző szezon közben vette át a magyar bajnok irányítását. Első nekifutásra utolsó helyen végzett a Volánnal az EBEL-ben, másodjára a 9. helyet érte el. 2008 tavaszán söpréssel nyerte meg a magyar bajnokságot: a döntőben a HC Csíkszeredát verték a fehérváriak. Az Alba Volán játékára és teljesítményére a folyamatos fejlődés volt jellemző az elmúlt időszakban.
Az Alba Volán a hét második felében kapcsolódik be az OB I. küzdelmeibe. A csapat kiemeltként egyből az elődöntőkben kezd, az, hogy ki lesz az ellenfele, a Dab.Docler és a Ferencváros ma esti, mindent eldöntő negyeddöntős találkozóján derül ki.
Az utolsó 100 komment: